2013. október 19., szombat

Halloween: Szellem, denevér és szörny egyszerűen

Ígérem, ez lesz az utolsó ilyen jellegű bejegyzésem az idén. Mármint kreatív témában. De olyan egyszerű megoldást találtam szellem, denevér és szörny elkészítésére, hogy ezt még muszáj megmutatnom. A szellemet itt találtam, és az ötletadó visszaszámláló naptárként használta.


 


Két szellem egy nyisszantással: Miután kétfelé nyírtunk egy papírcsíkot, a fejénél lekerekítjük, berajzoljuk az arcot, és kész. Nem mértem le az időt, de percek alatt töméntelen mennyiség készíthető.






A denevér teste is készülhet papírcsíkból, így az anyaggal is takarékoskodunk, mivel nem keletkezik hulladék. A szárnyakhoz tojás- vagy körformát használunk. Ugye milyen egyszerű! Teremdíszítéshez, vagy képeslap készítéséhez nagyon jó, már az óvodások is könnyedén elkészíthetik.

Forrás




Utána írhatunk rá számokat (ahogy az ötletadó tette), és kezdődhet a játék. Mondunk egy számot, és a gyermekünk, tanítványunk feladata, hogy keresse meg és karikázza be. Nekem tetszik. Jövőre elsős leszek, ezt biztosan el fogjuk készíteni.





Ezt a szörnyes megoldást ma találtam, a leveleim olvasgatása közben. A mozgó szemek nagyon feldobják, kár hogy eddig halogattam a vásárlást, így nekünk marad a színes papír. De akinek van otthon olyan gyógyszere, amit ki kell nyomni a műanyagból, abból is készíthet szemeket.

Canning Lid Monster Craft by @amandaformaro Crafts by Amanda
Forrás


A buborékos fólia durrogatása gyerekkorom nagy élménye volt. Nem is gondoltam volna, hogy milyen jól használható bármilyen alkotás elkészítéséhez, míg erre az oldalra nem bukkantam. Úgy tudom, valahol van itthon ilyen, úgyhogy még ezt kipróbáljuk a gyerekekkel a jövő héten.

Bubble Wrap bélyegzés Halloween @ amandaformaro Crafts by Amanda
Forrás

Halloween Bubble Wrap bélyegzés by @ amandaformaro KixCereal.com

Halloween Bubble Wrap bélyegzés by @ amandaformaro KixCereal.com



Bármelyiket is választjátok, a sikerélmény garantált!




9 megjegyzés:

  1. Mozgó szemet kiürült gyógyszeres levélből tudtok készíteni, éppen jó bele a borsszem. Alig várom, hogy jöjjön a torokfájós korszak, milyen nagyok a Strepsils buborékai! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom én, csak hál' Istennek mi már túl vagyunk ezen a korszakon. De majd mozgósítom a gyerekeket. :))

      Törlés
    2. Azóta mi is csináltunk múmiát meg denevért, persze csak újrahasznosat! http://rongytalanitas.blogspot.hu/p/august.html

      Törlés
    3. Megnéztem, nagyon jó lett! Szerettem volna én is készíteni valami hasonlót az osztályommal, de beteg lettem. Így memóriakártya készült, mint a múltkori szakkörön. :((

      Törlés
  2. Nagyon jó ötletek.Mi már elkészültünk az idei díszítéssel,de jövőre nagyon hasznosak lesznek!Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Icu! Van nálam egy kis meglepi,nézz be hozzám :))

      Törlés
    2. Nekem is vannak tartalékaim jövőre. :))

      Köszönöm a meglepit! :)))

      Törlés
  3. Először Gratulálok!
    Végül pedig a nyomkodós zacskó" nyomdázása valami tuti ötlet!!! Mik vannak! D:))
    Minden jót Icu! ( kissé el vagyok havazva...de azért itt vagyok!)
    Pusz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :))
      A buborékos fóliát rajzórán ki fogjuk próbálni, remélem jól fognak sikerülni. Én is nagyon el vagyok havazva, de azért próbálok felülkerekedni a zűrzavaron. Puszi :)))

      Törlés