2015. október 19., hétfő

Összefoglalás: A mező állatai

Ahogy azt már a múltkori bejegyzésben is írtam, végére értünk a mező témakörének. A múlt héten a növényeket ismételtük át, holnap jönnek az állatok. Csoportos munkára készülök, ehhez készítettem három feladatlapot.

Ősz a rajzórákon

Annyi sok minden történt az elmúlt hetekben, hogy a rajzórai alkotásaink bemutatására nem jutott idő. De nem szeretném, hogy a feledés homályába vesszen, ezért most egyben megmutatom az egészet.  

Helyi érték flipbook - újratöltve

Két éve több bejegyzésben mutattam egy "eszközt", amivel akkor hatékonyan tudtam az akkori osztályommal gyakorolni a számok helyi -alaki- és valódi értékét. Később rájöttem, hogy a számszomszédokhoz és a kerekítéshez is használható. 

2015. október 15., csütörtök

A számszomszédok és Pac man

Hogy mi köze van a kettőnek egymáshoz? Hamarosan kiderül. 
Sokszor írtam már, hogy ahány gyerek, annyiféle módszer, ötlet, ki hogyan érti meg a tudnivalókat a legjobban. Korábban is írtam már (ITT) erről, most mutatom a legújabb ötletemet.

Összefoglalás: a mező növényei

A mai órán elkezdtük a mezőről tanultak összefoglalását. Mivel 2 óránk van rá, így külön vettem, és ma csak a növényekkel foglalkoztunk. A munkafüzet feladatait beszéltük meg, de azért most is volt egy-két "extra" dolog az órán.

Társasjátékok a helyi érték, alaki érték, valódi érték gyakorlásához

Tavaly már mutattam néhány társasjátékot (ITT), mellyel másodikban gyakoroltuk a helyi értéket, alaki értéket és a valódi értéket. Most hogy harmadikosok vagyunk újra keresgélésbe kezdtem. Találtam is egyet, ami rögtön három, sőt társasjáték és bingó egyben.

2015. október 13., kedd

Feladatlapok a helyi érték, valódi érték gyakorlásához

Holnap folytatjuk Egyes Elekkel a számkörbővítést, de "magyarosítottam" néhány feladatlapot, ha a tankönyvben esetleg valaki hamarabb elkészülne. Ugyanis ahogy már azt többször is tapasztaltam, sokkal szívesebben oldanak meg a gyerekek ilyen jellegű dolgokat.

2015. október 12., hétfő

Vendégségben Egyes Eleknél és társainál

A múlt héten elkezdtük a számkörbővítést, és megismerkedtünk Egyes Elekkel és barátaival.  ITT  írtam róla, hogy Elek szereti a kockacukrot, Titán a Túró Rudit, Száva pedig a kekszet. 
Ez adta az ötletet, hogy talán jobban megértik a gyerekek a helyi értékeket, valódi értéket, ha ennivalóhoz kapcsoljuk.

A mezei nyúl és a mezei pocok

Holnap környezetismeret órán a mezei pocokról fogunk tanulni. Ahogy a múlt héten megláttam, ez a kis állatka valahogy "kiverte a biztosítékot". A történethez hozzátartozik, hogy olyan helyen lakunk, ahol minden ősszel rengeteg ilyen és ehhez rokonilag köthető állatka megfordult, de valahogy nem tudtam őket megszokni. Hál' Istennek, mióta kutyánk van, valahogy elkerülnek. Annyira irtózom tőlük, hogy rosszul vagyok még a kisállat kereskedésben is, ha feltűnik bármelyik közeli vagy távoli rokona. Holnap meg majd beszélhetek róla. Brrrrrrrrrrr. 

2015. október 11., vasárnap

Minyonos ceruzatartó vécégurigából és egyéb ötletek

Gyűjtési szenvedélyem az utóbbi években annyira elharapózott, hogy ahol látok valamit, ha nem is rögtön, (sőt néha a férjem tiltása ellenére:"Eszedbe ne jusson!") de végül mégis elkérem. Íg történt ez a nyáron is, a nyaralásunk alkalmával. Nagyon jó minőségű (nagyobb átmérőjű és vastagabb) vécégurit láttam meg a mosdóban. Két-három nap után megkérdeztem a takarító nénit, hogy mi ezeknek a sorsa. Rögtön tudta, hogy mit szeretnék, és engem megelőzve felajánlotta, hogy szívesen összegyűjti nekem, és az utolsó nap át is adott egy doboznyit. Már akkor tudtam, hogy ebből bizony ceruzatartó lesz, méghozzá minyonos.

2015. október 8., csütörtök

Egyes Elek és társai

Annyi sokszor kezdtem már egy-egy bejegyzést úgy, hogy találtam... Lehet, hogy unalmas, de így van. A Pinterest-et bizonyára közületek is sokan ismerik. Azt szeretem benne, hogy valamilyen módon számon tartja, hogy milyen témában keresgélek, így később ímélben az érdeklődésemnek megfelelő oldalakat küld megnézésre. Ezeket aztán, ha időm engedi, átnézem, és a saját mappáimba teszem. Már sok dolgot gyűjtöttem így össze, aztán ha kell valami, ott egyszerűbben megtalálom, mint a számítógépemen.

2015. október 6., kedd

A Magyar Népmese Napja


Az idén a harmadikosaimmal rendhagyó módon emlékeztünk meg a Magyar Népmese Napjáról.

Nálam van ..., kinél van ....? Számkörbővítés 1000-ig

A Pinterest-en találtam már korábban hasonló elven működő játékot, de csak az elmúlt hetekben kezdtem el használni az osztályommal. Az angol fordítás után neveztem el "Nálam van..., kinél van..."  játéknak, remélem nem fordítottam túl félre.

A seregély és a mezei pacsirta

Sokszor elgondolkodtunk már a kollégákkal, hogy mennyi olyan dolgot tanítunk, amire semmi (nem sok) szüksége nincs egy gyereknek, ahelyett, hogy a fontosabb dolgokra szánnánk elegendő időt. Így vagyok most a környezettel. Ki látott már életében közelről seregélyt vagy mezei pacsirtát? Mert bevallom férfiasan, én még nem láttam. Nem is tudtam, hogy halványkék színű tojást rak, bár ez már az én szégyenem.

2015. október 2., péntek

Minyonos szuperhősök

Egy tanév eleji bejegyzésben mutattam nektek azokat a szuperhős igazolványokat, amellyel a gyerekeket inspirálom egy kicsit a tanulás terén. Az egyik csoportban "kaptam" is ezért néhány kollégától, hogy nem ez a megoldás, megint egy külső motiváció. Többet ér egy simogatás, és egy négyszemközti beszélgetés...