2016. április 30., szombat

Valika kincsei: Anyák napi ajándékötlet

Rohamtempóban közeledik az Anyák napja, az utolsó simításokat végezzük a műsoron, az ajándékokon. Kikerült a faliújságra a tavaly készült óriás szív, de az ablakokba is szerettem volna készíteni valami szép dekorációt.
Természetesen anyák napi ajándékokat is készítettünk, ahogy minden éven szokás, de mivel egy Szülő is követi a blogot, nem szeretném lelőni a meglepetést, így csak az ünnepség után mutatom meg, hogy mivel lepjük meg az idén az édesanyákat. A ballagások  miatt ugyanis mi hétfőn ünnepelünk.

2016. április 28., csütörtök

Kalendárium - gyakorlás kártyákkal, párbajozással


Pár napja írtam arról, hogy milyen jót szórakoztam (no meg bosszankodtam) a tanítványaim ötletein, amit a kalendárium adott napjaihoz kapcsoltak. A múlt órán még 9 esemény jött hozzá, a számonkérésre azonban kitaláltam egy újabb dolgot.

2016. április 27., szerda

Vonalzó használatának gyakorlása játékosan


Megint egy olyan dolog, amire a tanmenet 1 órát ad, a körző használatával együtt. Jó, tudom, hogy változtathatnék rajta, de honnan, miből vegyek el órát? Belekapunk mindenbe, aminek végül nem sok értelme van, mert a gyakorlásra nincs lehetőség, így a végén csak elpocsékolt idő az egész.  

2016. április 26., kedd

Megtanultuk! (?)

Múlt csütörtökön új témába kezdtünk környezetből: Megtart, ha megtartod címmel. Első témánk a kalendárium volt. Mivel nagyon el voltam havazva, nem volt energiám feladattal készülni, meg egyébként is azt hittem, hogy ez az a téma, ami minden éven előkerül, nemcsak környezet, de olvasásórán is, tehát már tudják a gyerekek. Tévedtem. 

2016. április 12., kedd

Összefoglalás: A vizek, vízpartok életközössége - játékosan


Több heti környezetismeret óra után a mai napon eljött a téma összefoglaló órája. Mivel nem mindig értem rá menet közben, így nem tudtam minden órára feladatlappal és játékos ötletekkel is készülni, gondoltam, az összefoglalásra pótolom a hiányt. Így aztán tegnap készült egy újabb laminált eszköz a számonkéréshez, játékos gyakorláshoz, illetve egy kártya és egy memóriajáték.

Gólyák papírgurigából

Pár napja (talán már több is) megérkeztek hozzánk a gólyák és a fecskék, meg jó pár egyéb költöző madár is. Nagy öröm ez a számomra, mert rájöttem, hogy bár minden évszakot szeretek, mégis csak a tavasz a kedvencem. (Legalább is most úgy érzem.) Reggelente olyan madárcsicsergésre ébredek, mint még soha. Bár láthatnám is őket! Mindenesetre elhatároztam, hogy ebből az alkalomból valami madaras alkotást készítünk technikaórán.

2016. április 6., szerda

Vízimadarakról játékosan

Az utóbbi időben annyi  sok a tennivalóm, hogy mindig azzal a gondolattal fekszem le, hogy kár, hogy egy nap csak 24 órából áll. Bár tegnap egy betelefonáló azt mondta az egyik műsorban, hogy mit nyavalyognak a pedagógusok, hiszen egy nap 24 óra, ha ebből levonunk hatot az alvásra, ne mondja már senki, hogy a 18 órát végigdolgozzák. Hááááááááát tényleg nem. De azért elég gyakran van az, hogy hazajőve a munkából, este tízig iskolai dolgokkal vagyok elfoglalva. Az hány óra is? Sőt, reggelente azzal kezdem a napot, hogy kinyomtatom azokat a képeket, feladatokat, amit előző este (éjszaka) készítettem. (A húgom mindig mosolyog, hogy még csak reggel van, de én már lihegve szaladok a kocsihoz, amivel dolgozni megyünk. Sőt gyakran előfordul - minimum hetente háromszor-, hogy rám kell várni.)