2012. március 31., szombat

Kivonás korongokkal, pohárral, nyitott mondat

Egy külföldi oldalon találtam az alábbi ötletet, amelynek segítségével a kivonást tudom gyakorolni a tanulási nehézséggel küzdő és az enyhe értelmi fogyatékos tanulóimmal. Az ötlet innen van. Korongokat rakosgatnak pohárba, a kivonásnak megfelelően. 1-2 hiba most is becsúszik, de eddig a tankönyvben többet hibáztak. Jó, hogy pakolászhatnak, és úgy születik meg az eredmény.







A nyitott mondatot a következő módon fogom ezután tanítani: 


Eddig én letakart terítő alatti süteményekről beszéltem, de ez a csészés megoldás nagyon tetszik.

Környezetismeret tanítása

A héten sokat törtem a fejem, és keresgéltem a neten, hogy a környezetismeretet hogyan tudnám egy kicsit  játékosabban tanítani, mivel a hagyományos módszerrel nem jutottam az osztályomnál eredményre. A búzáról, kukoricáról, burgonyáról, cukorrépáról és napraforgóról tanultunk a múlt héten, és a számonkérésnél kiderült, hogy bizony a legtöbb tanulónak nem sikerült megtanulnia azt a kevés ismeretanyagot, ami a tankönyvben volt. Hiába élünk falun, ezek a gyerekek ugyanúgy nem találkoznak ezekkel a növényekkel, mint a városi gyerekek.  
A keresgélésemnek és a fejtörésnek azért végül meg lett az eredménye.

1. Csoportokban elkezdtünk tablókat készíteni a tanult növényekről. Képeket ragasztottunk, és felírtuk, hogy mit is olvastunk ezekről a növényekről. (Majd hozok róla képeket.) Sok hasznos dolgot találtam itt is.

2. A sógornőm előkereste a növénygyűjteményét. 
(Ha valaki nem tudná, mi az: Mikor mi jártunk iskolába, felső tagozatos korunkban különböző növényeket könyvek között préseltünk, és szárítottunk, majd papírra ragasztva adtuk be az élővilág tantárgyhoz kapcsolódóan, amire jegyet kaptunk.) Volt itt búza, kukorica, karalábé, stb. amit a gyerekekkel megnéztünk és megbeszéltük a részeit.


3. A tananyag mondatait legépeltem úgy, hogy bizonyos szavak hiányoztak belőle, nekik kellett pótolni.

4. A youtube-on kisfilmeket kerestem az aratásról, cukorrépa- napraforgó- kukorica betakarításáról, melyekből órán részleteket néztünk. 

Ezek után újból írattam egy kis számonkérést, ami sokkal jobban sikerült, mint a megelőző. 

Most az állatok jönnek, (tegnap kezdtünk el velük foglalkozni) ehhez is találtam már egy-két jó ötletet. Kezdésnek egy részt néztünk meg az Elmo világa sorozatból. Megnéztük a csirkekeltetést (a Hogyan készül sorozatból), a gyerekek hozták a képeket, ismertetőket, jövő héten ebből is tablókat fogunk készíteni.


Fotókat hozok a jövő héten, ugyanis nem volt most a fényképezésre elég idő.

2012. március 27., kedd

Húsvéti-tojás díszítési ötletek


Mostanában mindig keresek valamit. Nehogy azt gondolja bárki is, hogy szétszórt vagyok, csak ugye 24 év nagy idő, ez alatt az ember felhalmoz jó pár dolgot, és nincs az a ház, amiben ennyi holmi (lom) elférne. Ezért aztán gyakran kénytelen vagyok keresgélni. Legtöbbször azért rövid idő alatt megtalálom, hogy mit, hová teszek, van ami csak évek múlva kerül elő (és ez nem vicc).

Képeket keresgéltem környezetismeret órára, amikor az egyik dossziémban ráakadtam erre az újságra. Nyugdíjba ment kolléganőm adta nekem pár éve, több papírjával együtt. (Még több lom, de nem szabad kidobni, hátha jó lesz valamire)
Ebben találtam húsvéti tojás készítésére ötleteket, illetve egyéb díszeket. A sablont nem kaptam meg hozzá, de a magyarázat és a fotók alapján gyerekjáték az elkészítése.









Húsvéti dekorációk

Pénteken elkészítettük a húsvéti tablónkat, ami mindenkinek nagyon jól sikerült. Bár van 1-2 gyerek, aki nem fordít kellő hangsúlyt az esztétikus munkára, de majd csak kialakul benne is az igény. Így sikerültek.



Tanítás után előszedtem néhány korábbi évben készített dekorációt, hátha valakinek megtetszik valamelyik. Sablon csak kettőhöz van, de annyira egyszerűek, hogy a képek alapján bárki el tudja készíteni.
















Retro ötletek gyerekeknek

Képeket keresgéltem a holmijaim között, és az egyik dossziémban ezeket találtam. Tudtam, hogy vannak, mivel én raktam el száz éve, de eddig nem nagyon foglalkoztam vele. Gyerekkorom egyetlen létező újsága kicsiknek a Dörmögő Dömötör nagyobbaknak a Kisdobos, majd a Pajtás újság volt. Minden hónapban nagyon vártuk, én főleg a melléklet miatt. (Ezek szerint már akkor is kreatív lehettem.) Mindenféle ötlet van most itt, a Kisdobos újság mellékleteként, ha nem is készíti el senki, nekem a gyermekkoromat idézi, és talán másoknak is. Ami visszaemlékezve nagyon jó volt.










2012. március 26., hétfő

Szókincsfejlesztés játékosan

Korábban már írtam, hogy a Meixner-féle Játék tankönyvcsaládból tanítok, ami nagy hangsúlyt fektet a szókincsfejlesztésre. Vannak azonban olyan tanulóim, akik az alapvető szókinccsel sem rendelkeznek, és ha háromszor kerül elő ugyanaz a szó, akkor sem tudják, hogy mi a jelentése. (Egyik ilyen szó pl. a rakomány, amit két tanulóm még mindig nem jegyzett meg, pedig minden alkalommal megbeszéljük és mondatot is mondunk vele.)
A régi, szerintem még a Romankovics tankönyvcsaládhoz készülhettek az alábbi kis tanulói szókártyák, amit mostanában korrepetáláson vettem elő.

 Így néz ki a doboza, talán valakinek ismerős.
Minden gyerek húzott 5 szókártyát és azt a feladatot kapták, hogy írják körül a szó jelentését. (Mintha ők írnának találós kérdéseket, azt ugyanis nagyon szeretik.) Mikor mindenki elkészült, kezdődött a játék. Felváltva olvasták fel a mondatokat, és aki a meghatározás alapján kitalálta a szót, kapott egy korongot a katicájára.
Íme a győztes gyerek katicája, aminek már nem is 7, hanem 10 pöttye van.
Az egyik alkalommal csomagolópapírt vettem az egyik boltban, mert le volt árazva. Gondoltam, hátha jó lesz valamire.
Aztán most itt az egyik ötlet: a másodikos olvasókönyvünk szavait írtam a kis képek hátoldalára, előtte lamináltam. (Alkoholos tollal írtam, amit később letörölve újabb szavak kerülhetnek rá.)
Órán, vagy korrepen ebből húznak a tanulók és mondanak vagy írnak vele mondatot, vagy körülírják, hogy a többiek találják ki a szót magát.
(Végül is itt a képeknek nincs jelentősége, csak annyi, hogy aranyos.)

2012. március 25., vasárnap

Logikai feladatok

Amikor a két lányommal, anno gyesen voltam, rendszeresen jártunk könyvtárba. Nekik meséskönyveket kölcsönöztem, magamnak meg olyan könyveket amik a tanításhoz, illetve az elme köszörüléséhez voltak jók.
Egy ilyen alkalommal akadt kezembe többek között Grätzer József két könyve. Az egyik a Sicc, a másik pedig az Elmesport egy esztendőre.


Rengeteg könyvet néztem át, és rendszeresen kiírtam a számomra érdekesnek tartott feladatokat egy füzetbe, nem lévén még fénymásoló, pláne nem internet. Ezek közül szeretnék most egy feladatot megosztani veletek. Ha van kedvetek, próbáljátok megfejteni. 

Egy hét múlva teszem fel a megoldást. Ha tetszik, hozok még.

Tehát az 1. feladvány:
Dóra, Judit és Krisztina barátnők. Egyik Pesten, a másik Budán, a harmadik Érden lakik. Egyik angolt, másik németet, a harmadik franciát tanul. Judit és Kriszti nem tanul franciát, Judit nem lakik Budán, az érdi lány nem jár németre. Aki viszont Budán lakik, az ott tanul angolt. 
Ki hol lakik és milyen nyelvet tanul?        





2012. március 24., szombat

Kerekítés

Ha már belejöttem a dalokba, legyen itt az utolsó, ami jelen pillanatban a tarsolyomban van. Ez a dal a Kerek ez a zsemle dallamára íródott, és egy régi Tanítóban találtam hajdanán, vagy valami hasonlóban, tehát nem saját szerzemény.
Segítségével viszont megtanulhatják a gyerekek a kerekítés szabályát.

                                            Íme a dal: 
Kerek ez a tízes.
Nézd meg jól az egyest:
Négyig a kisebbre,
öttől a nagyobbra,
Vígan kerekíthetsz!

Kerek ez a százas,
Tízes most a támasz.
Négyig a kisebbre,
öttől a nagyobbra!
Mindig a jót válaszd!

Dal az időjárásról

Korábban már írtam a termemben található dekorációkról, és azok alkalmazásáról. Említettem az általam írt dalocskát is. Az egyik alkalommal telefonnal felvételt készítettem, miközben a gyerekekkel énekeltük.
                                                                                   
  Íme a dalszöveg:

Ma vajon az idő milyen lesz?
A felhő az égen meddig lesz?
A hőmérséklet hány fok lesz?
Ma milyen idő lesz?

Még jöhet ma eső és fújhat a szél,
vagy jöhet hóesés és zúghat a szél.
Majd süthet a nap és meleg is lehet.
Még bármilyen lehet.



Lehet, hogy valakinek kicsit bárgyúnak tűnik a dalocska, de a gyerekek így megtanulták az időjárás elemeit. És szerintem ez a lényeg.

Akit érdekel a dal, ( és rendszeres olvasóm) küldjön e-mail címet és elküldöm neki az mp3-as felvételt!
[Technikai okok miatt nem tudom ide feltenni. Nem tudom, hogy kell. :)) ]

Mondatvégi írásjelek tanítása-dallal


Egy kolléganőm évekkel ezelőtt tanított meg egy dalra, amivel megtanulhatják a gyerekek, hogy melyik mondat végére milyen írásjelet kell tenniük. Ennek már több, mint 15 éve. Azóta minden osztályommal megtanítom ezt a dalocskát, és nemcsak a mondatfajták tanításakor, hanem utána is énekeljük, ha egy kicsit pihenni akarunk, és előtte éppen valamilyen mondatfajta szóba került.

                      Íme a dalszöveg: 
Jól vigyázz írásnál, mindig pontos légy.
Minden mondat végén írásjelet tégy.
Pont, kérdőjel van elég, felkiáltó jel is még,
jól vigyázz pajtás, írás közben ne hibázz!

Kijelentő mondat csak pontot kíván,
kérdő mondat végén a kérdőjel áll.
Felkiáltó, óhajtó, felszólító, ó, de jó!
mindhárom után, fel, felkiáltójel áll.


Sajnos nem tudom mp3-as zenét hogy lehet közzétenni, de rendszeres olvasóimnak szívesen elküldöm, ha megadják az e-mail címüket. Ha valaki tud segíteni a közzétételben azt is szívesen veszem.



Mondatfajták rajzzal és a vers

Tegnap írtam arról, hogyan tanítom a mondatfajtákat. Írtam, hogy a mondatokat gyerekek személyesítik meg: Mindentudó Tóbiás, Kíváncsi Kata, stb.
Neki is álltam felkutatni a verseket, eredménytelenül. De vagyok annyira makacs, hogy nem nyugszom, míg elő nem kerül. Tudtam, hogy megvan valahol, és ma elő is került, pont akkor, amikor nem azt kerestem. 

Végül is egy 1976-os Tanító számában bukkantam rá anno, abból másoltam ki annak idején, a 6-7.szám 32. oldalától (Dialektikus gondolkodásra nevelés.- nyelvi nevelés II.) Sajnos a cikk íróját nem írtam fel. 
Úgy gondolom, hogy leírom a cikket, pontosabban a mondatfajtákra vonatkozó részt. Biztosan lesz, aki hasznát veszi.

Tehát:
1. lépés: Megismerkedés a képszimbólumokkal.
A figurák - "barátaink"- bemutatkoznak:


Közömbös Kázmérnak hívnak,
a dolgok cseppet se izgatnak.
Ki ne szeretné Kíváncsi Katit?
Egyre kérdi: hol? mikor? milyen?
miért? kit? mit?
Lelkendező Lenke a nevem,
a sok érzés, majd szétvet engem.
Én Sóvárgó Samu volnék,
mindig valamit szeretnék.
Akarnok Aladár vagyok,
felszólítok, parancsolok.
Mindentudó Tóbiás,
tudományom óriás.
Sopánkodó Sára vagyok,
 szüntelenül csak nyafogok.


Így a kijelentő- és felkiáltó mondathoz 2 képszimbólum tartozik.  Az öt mondatfajtát ábrázoló képek eleinte minden nyelvtan órán a tanulók előtt vannak.

2. lépés: Szerepjáték
A tanulók az eseményképen bemutatott, vagy szóban vázolt szituációba képzelik magukat, helyesebben barátainkat, s azok karakterének megfelelően szólalnak meg.
pl.: Egy betört ablak képét mutatjuk.
Mit mond Közömbös Kázmér, Kíváncsi Kata, stb?

3. lépés: A képszimbólum és a szimbolizált mondatfajta lényeges jegyeit tartalmazó szókártyák egymáshoz rendelése
A tartalmi jegyek halmazából kell a tanulóknak a verbális megnyilatkozásnak megfelelőt kiválasztani:
                                          megállapítás                    öröm
                                          érdeklődés                       vágy
                                         tudakozódás                      fájdalom
                                         óhaj                                parancs
                                         kívánság                       felszólítás

Kezdetben alaptípusokat tartalmazó jegyekkel dolgozunk. A differenciálást később végezzük, szókártyák nélkül.
A felkiáltó mondatnál pl. az öröm, fájdalom mellett szerepel meglepetés, ijedtség; felszólítás, parancs mellett kérés, kérlelés, kunyerálás.
A tanulók hallják a mondatot, kiválasztják a lényeges jegyet tartalmazó szókártyákat, és a "Ki mondhatta?"- kérdésre kiteszik azt a megfelelő képszimbólum alá.
Pl. Hogy vagy?  érdeklődés

4. lépés: A mondatfajta megnevezése
Miután biztonsággal felismerik a tanulók az egyes mondatfajták lényeges jegyeit, és azokat a megfelelő képszimbólumhoz tudják sorolni, következik a MONDATFAJTÁK MEGNEVEZÉSE.
Ezen a fokon a név, a kép, a tartalmi jegyek együtt szerepelnek.
Pl. - Hurrá, győztünk!- felkiáltó  mondat- öröm

5. lépés: A képszimbólum elhagyása

6. lépés: A szókártyák elhagyása
A hallott mondat megfelelő kategóriába sorolása csak szóban történik. A korábbi következtetést megfordítva ezen a fokon a tartalmi jegyről az indoklásban esik szó.
Korábban így fogalmaztak: "Bárcsak elmennénk kirándulni! - Ez a mondat vágyat fejez ki, tehát óhajtó mondat. (miközben a "vágy" szókártyát az "óhajtó mondat" név alá helyezik.

Az ismeretelsajátítás záró mozzanataként pedig a következőképpen indokolnak:
"Bárcsak elmennénk kirándulni!"- óhajtó mondat, mert vágyat fejez ki.

Eddig a cikk részlete, én ezeket a lépéseket használtam eddigi munkám során. A gyerekek pillanatok alatt "fogták az adást". A szerepjáték (2. lépés) kimondottan tetszett nekik, volt, hogy ők kérték a későbbiek során, hogy most is ők legyenek már Mindentudó Tóbiás vagy Kíváncsi Kata. 
Persze, mert akkor is "csak" játszottunk.



Raklapból kút, asztal, pad

Nem tudnám megmondani, melyik évszakot szeretem a legjobban, de a tavaszt azért szeretem, mert a sok komor nap után végre előbújik a napocska, nyílnak a virágok, lehet bóklászni a kertben. Tegnap hazahoztuk a muskátlikat a suliból, és ma- ahogy hazajöttem a munkából- első dolgom az volt, hogy a helyére tegyem őket. Tavaly a férjem -nem tudom honnan vette az ötletet, mivel az internet számára nem létezik- kitalálta,hogy raklapból készít kutat, majd jött még két asztal négy lócával. Mert ugye, ha a haverok feljönnek szalonnát sütni, férjen el mindenki.
A több hetes munkának meg is lett az eredménye, aki csak látta, dicsérte a munkáját. És amikor elárultuk, hogy raklapból van, el se akarták hinni.
Nektek hogy tetszik?
A nagyobbik lányom viszont talált nagyon sok olyan képet, ahol raklapból készítenek gyönyörűséges dolgokat, úgyhogy szerintem lassan újra munkába állhat papa.





2012. március 23., péntek

Mondatfajták

Jó pár éve készítettem el az alábbi rajzocskákat, az alábbi könyvben található rajzok alapján.



Később valahol rátaláltam egy hasonló ötletre, ahol egy bemutatkozó versike is tartozott hozzájuk. (Amit én most sehol sem találok a sok holmim között.) Ezeket használom a mondatfajták tanításához.



A nevük nagyon találó, éppen ezért könnyen rögződik a gyerekekben.
Mindentudó Tóbiás és Közömbös Kázmér - kijelentő mondat ( bővített- és tőmondat),
Kíváncsi Kata - kérdő mondat, Lelkendező Lenke és Sopánkodó Sára - felkiáltó mondat, 
Akarnok Aladár - felszólító mondat, Sóvárgó Samu - óhajtó mondat.

Ha esetleg valahonnan előkerül az a bizonyos versike felteszem, de ha van, aki ismeri, örömmel venném, ha megosztaná velünk.