2018. március 25., vasárnap

Szorzótábla gyakorlása képek párosításával

Hat évvel, egy külföldi oldalon olyan feladatlapokra bukkantam, ahol a szorzásokat kellett az eredményekkel párosítani. Akkor egy posztban a kettes és a hármas szorzótáblához készült lapokat mutattam meg, és gondolom, a többit később akartam közkinccsé tenni. A lényeg, hogy akkor erre (szerintem a közelgő tanév vége miatt) nem került sor. 
A feladatlapokon ugyanis módosítanom kellett, annak megfelelően, ahogy mi tanultuk. Ezt még akkor meg is csináltam minden képpel, az akkori osztályomnak ki is nyomtattam, és gyakran szórakoztunk vele a tanév végén. 
Hat év elteltével most itt az ideje, hogy nektek is megmutassam. Az eredetit ITT találjátok. 

Négyes:





Ötös:





Hatos: 




Hetes: 


 


Nyolcas:




Kilences:




Tízes:






Kettes - hármas gyakorlók:












Ha tetszik az ötlet, nyomtassátok ki Ti is, és kezdődhet a gyakorlás!

Jó játékot, jó tanulást!



2018. március 21., szerda

Hímes tojások magyaros mintával

Általában ha hímes tojást készítünk, igyekszem valami különleges technikát kipróbálni, bár a kicsiknél néha örülök, ha egyszerűen csak kiszínezik, vagy mondjuk varázsfilctollal díszítik az alaklemez alapján megrajzolt tojásformákat. Nagyobb gyerekek esetében dolgoztunk már lehúzható üvegfestékkel (évekkel ezelőtt nagyon nagy divatja volt, a lányaimnak bespajzolt festékből még most is van egy kicsi), zsírkrétával és vízfestékkel kombinálva is. Különlegesebb volt a krepp papírral díszített megoldás, illetve a geometrikus alakzatok különböző színezéséből kialakult kép.

Tavaly, természetesen húsvét után láttam meg egy olyan ötletet, ahol magyaros motívumokkal, főleg virágmintával díszített tojásokat mutatott a készítő, a Piros Hungary megálmodója. 

FORRÁS


Tudtam, hogy nem kérdés: idén ezzel kezdjük a húsvéti kreatívkodást. Hétfőn rajzórára az eredetitől egy kicsit nagyobb méretben kinyomtattam a tojásokat, amiket a gyerekek kiszíneztek, majd színes kartonra ragasztottak. Cérna kell még bele, de remélem holnap végre a helyükre kerülnek, az ablakokba. 
Az óra elején kicsit beszélgettünk a húsvétról, majd megmutattam a színes tojásokat ábrázoló képeket, hogy mi is ilyet fogunk készíteni, mire az egyik kis elsősöm jelentkezett, és közölte, hogy ő tudja, mi a neve ezeknek a tojásoknak. Most már én is tudom, elárulom nektek is: Ezek bizony néptáncos tojások (ha még valaki nem tudta volna).

Ilyenek lettek a mi néptáncos tojásaink:


Ha nektek is tetszenek ezek a hímes tojások, látogassatok el a forrásnál megjelölt oldalra, és nyomtassátok ki a sablonokat!

Jó kreatívkodást!



2018. március 20., kedd

Szorzótábla gyakorlása másképp 2. (Hármas, hatos)

Az előző bejegyzésben azokat a "módszereket" mutattam be, amit a kettes és négyes szorzótábla rögzítéséhez használok. Most jöjjön a hármas és a hatos. (A hatos szorzótáblát holnap fogjuk venni, így még a gyerekeknek csak a hármast mutattam.)



Bizonyára mindenki ismeri a Tic-tac-toe játékot. Nem is gondoltam volna, hogy milyen nagy segítség lehet a hármas és a hatos szorzótábla rögzítésénél. Persze első lépésként a játékot kellett a gyerekeknek megtanítani, ami könnyedén ment. És ami a lényeg: amikor a szorzótáblát gyakoroltuk vele öröm volt látni, hogy tudták, hová kell lépni, hogy megakadályozzák, hogy én nyerjek, és persze a szorzást is tudták hozzá. (Már csak 2 olyan tanítványom van, akinek a hármas nem megy tökéletesen, de ebből az egyik tanuló sokat hiányzott és lemaradt tőlünk. Remélem azért ő is megtanulja!)

Így néz ki a "játékmező", amit közösen "építünk fel" minden játék előtt:





Megbeszéljük, hogy ki kezdi a játékot (ők vagy én), majd a tic-tac-toe szerint játszunk, csak mielőtt elfoglalnánk egy kiválasztott cellát, be kell mondani azt a szorzást, aminek az eredménye az adott helyen van. Ha valaki téves eredményt mond be, nem foglalhatja el a mezőt, hanem egy másikat kell választania, így akár el is veszítheti a játékot. Ezért fontos, hogy megtanulja a hármas (hatos) szorzótáblát!

Ez a videó bemutatja az elkészítés menetét, amit mi is minden alkalommal használunk. (Persze csak az 1. táblázatot. Holnapig.)






Ha gondoljátok, tegyetek Ti is egy próbát ezzel a "módszerrel"!

Jó játékot, jó tanulást!



Szorzótábla gyakorlása másképp 1. (Kettes, négyes)

A szorzótábla megtanulása egy olyan dolog, ami valakinek rögtön sikerül, valakinek meg valahogy nem akar a fejébe menni. (Ugyanúgy mint egy vers.) Most itt nem a megértésről beszélek, ugyanis az, hogy ha lát egy tanuló mondjuk háromszor 5 almát, tudja, hogy az 3 x 5, csak amikor csípőből kellene tudni, hogy 3 x 5 az 15, no az nem megy. Évekkel ezelőtt találtam egy kézen való számolásos módszert a kilences szorzótáblához, amit azóta is használok. Nem tudom, hogy mutattam-e már, de ha nem, majd pótolom (csak szétnézek előtte a posztok között).

Most viszont arról szeretnék írni néhány bejegyzést, hogy én hogyan tanítom meg ezeknek a tanulóknak a  kettes, hármas, négyes, ... stb. szorzótáblát.



Kezdjük a kettessel!
A kettes szorzótáblát nagyon könnyű volt begyakorolni, mivel mindenki biztonsággal fel tudja sorolni a páros és páratlan számokat. A rögzítés során sorba mondjuk a páros számokat, miközben egyesévek nyitogatjuk az ujjainkat. Így a tanulók az ujjukat nézve tudják, hogy amikor például a 3. ujjukat nyitják ki, éppen a hatot mondják, vagyis 3 x 2 az 6.




A négyes szorzótáblához mozgást kapcsoltam. Elővettem az ugrószőnyeget, amit korábban készítettem egy videó ötlete alapján. Akkor bejegyzés nem készült róla, csak a Facebook-on mutattam egy képet. A gyerekek végigugrálnak a szőnyegen, miközben mondják a szorzótáblát. (Persze mást is lehet vele gyakorolni, mert a kicsikkel éppen a páros és páratlan számok tanulásánál használtuk.)



Ha gondoljátok, tegyetek Ti is egy próbát ezekkel a "módszerekkel"!

Jó játékot, jó tanulást!



2018. március 19., hétfő

Utoljára a Nálam van... kinél van... játékról

Évekkel ezelőtt több alkalommal találkoztam külföldi oldalakon egy olyan, kártyákkal játszható játékkal, aminek az volt a neve, hogy "I have... who has...", amit én kevés angol tudással "Nálam van..., kinél van ..." játéknak fordítottam. A legelsőt akkor magyarosítottam, és alkalmaztam, mikor az osztályomban a helyi érték nem ment. Írtam is egy posztot, ami az egyik facebook-os csoportban negatív kritikát kapott, hogy miért színesek a képek, nem gondoltam arra, hogy nincs mindenkinek színes nyomtatója. (Ekkor vették el először a kedvem a csoporttól.)




Mivel nagy tetszést aratott a tanítványaim körében, néhány nappal később az 1000-es számkörbővítéshez készítettem egy sajátot, egyszerű kerettel, gondolván a fekete nyomtatókra. Ott csak egy mondatban írtam le, hogy bárki kezdheti, nincs kezdő és befejező kártya, gondoltam a képek alapján mindenki rájön, hogy hogyan is lehetséges ez. 
Nem mindenki jött rá, és gyártotta a kártyákat kezdő év utolsó feliratokkal, ezért amikor újabb és újabb munkákat láttam, megjegyeztem, hogy hogyan lehet kezdő és végző kártyák nélkül élvezetes a játék. Mert ugye két gyerek így csak vár, és unatkozik, míg a többi játszik. 

2016 februárjában az osztáshoz már egy generálót használtam, és vagy nem készült róla poszt, vagy nem találom, de a facebook-os csoportban akkor is megosztottam, a generáló linkjével együtt.

"Most osztáshoz generáltam feladatokat, amit csak azért szeretnék megmutatni nektek, mert azt látom, hogy mindenki kezdőkártyával és befejező kártyával készíti. Ha megnézitek a képet, láthatjátok, hogy nincs rá szükség, csak arra kell figyelni - ha ti magatok szeretnétek készíteni - hogy a kezdő kártya tetejére azt a számot írjátok, ami a végző kártyán szerepel, mint megoldandó feladat. Így bárki kezdheti. A generálóval a kártyák számát is meg tudjátok adni. 1 perc az egész."

Ma egy kiadványban találtam rá a játékra, természetesen kezdő és befejező kártyákkal. Most nem értem: én magyaráztam rosszul, vagy miért kell kezdő és befejező kártya? Ha valaki készít egyet, miért nem néz utána, kér segítséget, hogy hogyan kezdjen hozzá? (Nem tőlem, mert engem csak kritizálni lehet.) Bocsánat, de ezt muszáj volt megkérdeznem.

Most akkor utoljára, akit esetleg érdekel, mutatom, hogy hogyan is lehet "végteleníteni" a kártyát, így bárki kezdheti, és mindenkinek figyelnie kell végig, mert nem tudhatja, hogy mikor kerül rá a sor. A játékot a kezdő tanuló fogja befejezni, mivel nála van az utolsó osztálytársa által keresett kérdésre a válasz. A generáló is így működik, tehát ott csak azt kell megadni, hogy milyen jellegű feladatokat, hány kártyával, milyen kerettel, betűtípussal készítsen el. 



Azóta én Nekem van..., kinek van... játékra kereszteltem át, egy kolléganő véleményére hallgatva, mivel a generáló nem ismer ékezetes betűket. Érdekes módon a minap használtunk egy-egy játékot az elsősökkel és a másodikosokkal, és a felirat ellenére folyamatosan azt mondták a gyerekek, hogy "Nálam van a ..., kinél van a ...". Hát nem érdekes? (Pedig korábban nem találkoztak még ezzel a játékkal, meg is izzadtam egy kicsit, mire megértették.)


2018. március 18., vasárnap

Számolós színezők a húsvét jegyében

Az összevont osztálynak számos előnye van, meg egy hátránya, ami egyébként nagy öröm számomra: nem győzöm a gyerekeket feladatokkal. Így sok időkitöltőt nyomtatok nekik, de van, hogy a matematika órára kijelölt feladatot annyira hamar megoldják (főleg az elsősök), hogy muszáj matematika jellegű feladatokat is keresnem, generálnom. De természetesen szívesebben oldanak meg olyan feladatokat, aminél nem csak egyszerűen számolni kell, hanem mondjuk színezni is, így a húsvéthoz közeledve ilyen feladatokat is keresgéltem. Mutatom nektek is, hiszen nemcsak az iskolában, hanem otthonra is elkel néha egy kis színezős gyakorlás. 

FORRÁS


FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS



Ha megtetszett valamelyik színező, látogassatok el a forrásnál megjelölt oldalakra 
és nyomtassátok ki!

Jó játékot, jó tanulást!