2017. november 28., kedd

Adventi naptár színezők

Vasárnap kezdetét veszi az adventi időszak, de mi december elsejétől számoljuk a gyerekekkel a napok múlását. A tegnapi rajzórán készítettünk egy papírgurigás hóemberes adventi naptárt, de arra gondoltam, hogy - a kellemest a hasznossal összekötve - decemberben nem nyomdát kapnak majd a tanulók a jó magatartásukra, hanem minden nap végén kiszínezhetik az aktuális képecskét. 

A Pinterest-nek köszönhetően most olyan nagy szerencsém volt, hogy ilyen színezős naptárak tömkelege jött velem szembe. Így gyorsan elkészítettem ezt a posztot, mert féltem, hogy az albumból több időbe telne visszakeresni, mint innen. Jó pár évre el vagyok látva, az tuti. Nézelődjetek, látogassatok el a FORRÁS-nál megjelölt oldalakra, és válasszatok kedvetekre! A gyerekek biztosan örülni fognak neki!



FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS




FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS


A végére hagytam azt a kettőt, aminél nem színezni, hanem ragasztgatni kell, de annyira megtetszettek, hogy muszáj volt elmentenem. Egyszer ez is jó lesz majd.

FORRÁS

FORRÁS

Jó készülődést!


2017. november 27., hétfő

Adventi naptár papírgurigából: hóemberek

Jó pár éve hagyománnyá vált nálam, hogy az iskolában adventi naptárat készítünk a gyerekekkel, és ehhez a legolcsóbb alapanyagot használjuk: papírgurigát és színes papírt. Mindig ügyelek arra, hogy mutatós legyen, és a tanítványaim könnyen el tudják készíteni. Bár sok ötlet van már a mappámban, fontos az is, hogy melyik "szólít meg" éppen, és ugye ez is sok mindentől függ. 
Idén hóemberek készültek, természetesen papírgurigából. Lesz még rénszarvas is (vagy valami más), mivel csak 13 hóember lett, és 24 figurára van szükségünk.

Az ötlet innen származik, és ha több hóember is készül, játszani is lehet vele. Pontosabban fogalmazva játékként mutatják be, csak én gondoltam úgy, hogy adventi naptárként is megállja a helyét. 

FORRÁS

Bár az eredmény nem minden esetben lett tökéletes, mindenki szívét-lelkét beleadta a munkába.





Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



Levél a Mikulásnak - alapok

Szerencsém van a mostani osztályommal. Minden gyerek tüneményes, szeret iskolába járni, és a magatartásukkal sincs semmi gondom. Persze azt nem tudom, hogy a méhecskés értékelőnek köszönhető, vagy anélkül is jól viselkednének, de most Mikuláshoz, karácsonyhoz közeledve újabb motiváló eszközöket vetek be. A múlt héten például már mondtam nekik, hogy bizony erre jár a Mikulás, kukucskál az ablakon, és figyeli, hogy jól viselkednek-e, tanulnak-e szorgalmasan. 

A héten az egyik nap az lesz a feladatuk, hogy levelet írjanak neki. Nem kívánságlistára gondoltam, hanem egy olyan levélre, amiben leírnák a jó tulajdonságaikat,  illetve ha van, a rosszat is, és utána kérhetnének is tőle valamit. Persze nem várok el tőlük több oldalas fogalmazást, hiszen még csak elsősök és másodikosok, de biztosan nagyon komolyan veszik majd a feladatot. Természetesen az elsősök lerajzolnák, amire gondolnak. Aztán később majd kapnak is levelet a Mikulástól.

Külföldi oldalakon találtam jó pár alapot, amibe az idegen nyelv miatt kicsit belejavítottam, töröltem. Még gondolkodom, hogy melyiket nyomtatom ki, de addig is mutatom.

Minden oldalon több levél alap is van, úgyhogy  ITT és ITT feltétlenül nézzetek szét!








FORRÁS



Ha tetszik az ötlet, nyomtassatok és írassatok Ti is levelet a Mikulásnak!

Jó készülődést, jó játékot!


Mit csinál a gép? - Szabályjátékok megoldása eszközzel

A tanév elején azt terveztem, hogy idén minden olyan tanítást segítő ötletet megosztok, amit alkalmazok az osztályaimnál. Aztán a napok jöttek, mentek, nekem meg annyi dolgom volt, van, hogy lassan el-elmaradnak az ilyen bejegyzések, pedig lehet, hogy sok kolléga és szülő hasznát venné. Most viszont megmutatok egyet.

A szabályjáték nálunk az egyik mumus, (de ez minden eddigi osztályomra igaz volt) pedig úgy gondolom, hogy kellően elmagyarázom. Arra még nem jöttem rá, hogy akik értik, (és ugye a közös feladatmegoldásnál tényleg tudják) utána miért rontják el egy-egy dolgozat során. 

Évekkel ezelőtt két "gépet" készítettem a gyerekeknek, amivel könnyebben megértették a gondolkodás menetét. A mostani elsősöknek is nagy falat lett, úgyhogy ismét előkerültek.

Első alkalommal elmagyaráztam, hogy többféle gép van a háztartásban, és mindegyiknek megvan a feladata. Van, amelyik aprít, darál, ott a mosó-és mosogatógép, de az édesség-és italautomaták is szóba kerültek. A lényeg, hogy beleteszünk valamit, és a végén mást kapunk: felaprított hagymát, diót, tiszta ruhát, vagy edényt, illetve a pénzünkért kaphatunk édességet vagy üdítőt, forró csokit. Ezek után elővettem és megmutattam nekik a mi "gépünket".

Először olyan feladatunk volt, hogy a gép mindig hozzáadott a bedobott korongokhoz egyet. Így tettünk mi is: A gép bemeneti helyére tettük a bedobandó korongot, illetve a belsejébe egyet, amit majd hozzáad. Utána "bedobtuk" a gépbe a korongokat, és úgy toltuk át az egészet a "kieső" oldalra.








A kivonásnál csak annyit mondtam, hogy bizonyára hallottak már arról, hogy ha elromlik egy automata, benyelheti a pénzt, és nem ad ki semmit, vagy kevesebbet ad vissza, mint kellene. Ez a mostani gép ilyen. A játék ugyanaz, mint az előbb, csak benn hagyunk a gépben 1 korongot, amit a feladat szerint "benyel". 







A gépes feladatok harmadik fajtája, amikor két dolgot dobunk be, és egy esik ki. A mosógépnél például ott a piszkos ruha, plusz a mosókapszula, vagy mosópor (igen, az öblítő is, de ugye a kettő majdnem egy helyre megy, a szennyes meg egy másik helyre). Ennyi magyarázat után, mindenki megértette, hogy mit csinál a mi gépünk. 

Persze az majd egy újabb feladat lesz, amikor visszafelé kell gondolkodnunk, mert nem tudjuk, hogy mit dobtunk be, csak azt, hogy mi esik ki. De ezzel a kis eszközzel simán fog menni az is. Legalábbis remélem!





Ha nektek is nehézséget okoznak a gépes feladatok, és tetszik ez az ötlet, készítsétek el, és próbáljátok ki így a gyerekekkel!

Jó játékot, jó tanulást!


2017. november 21., kedd

Számok bontása - verseny, számházakkal

Mikor kitaláltam a korongdobálós bontásos játékot, arra gondoltam, hogy mennyivel izgalmasabb lenne a dolog, ha két-két gyerek versenyezhetne egymással. Bár az általam kitalált játékban a szerencsének is nagy szerepe van a győzelemben, remélhetőleg ebből sehol sem lesz sértődés a játék végén. 

A játék lényege a következő: Minden tanuló kap egy-egy számházat, az aktuális bontásnak megfelelően. Felváltva dobják fel a korongokat, majd ahogy korábban a füzetbe, most a számházba írják róla a bontásokat. ( Nálunk az 1. tényező a piros korongok száma, a második a kék.)
Az a tanuló győz, akinek elsőként telik meg bontásokkal a háza. Az ismétlődés nem érvényes, figyelni kell, hogy egy bontás csak egyszer szerepeljen!

Egy külföldi oldalon találtam a bontáshoz házikókat, így csak a német szöveget töröltem ki belőle, hogy ne legyen zavaró az éppen olvasni tanuló elsősöknek. 

FORRÁS

Ha tetszik az ötlet, próbáljátok ki Ti is!

Jó játékot, jó tanulást!



2017. november 20., hétfő

Számok bontása játékosan 1. osztályban

Amikor szeptemberben elkezdtem az első - második osztályt, megfogadtam magamnak, hogy minden tananyaghoz teszek fel valami módszertani útmutatót, ami segítheti a pedagógus kollégák munkáját, és talán a szülők is kapnak egy kis mankót, a gyermekeikkel való foglalkozáshoz. 
Aztán a mindennapok közbeszóltak. Így néhány dolog lemaradt, de talán mostantól több időm lesz a posztok megírásához, és az általam használt ötletek megosztásához. 

Mivel még csak az ötös számkörben dolgozunk, szerencsére nem akadt probléma az elsősöknél, ügyesen veszik az akadályokat, de azért egy kis játék itt is jól jöhet, amitől jobb kedvvel dolgoznak.
Egy külföldi oldalon találtam egy otthon készített eszközt a számok bontásához, amit gondoltam, elkészítek én is. Akkor lementettem valahová az ötletet, de sajnos nem tudom, hogy hová, így mikor később el akartam készíteni sehol sem találtam a forrást. Így az emlékeim alapján próbáltam összehozni valamit.






Egy kávés poharat használtam a "gépemhez", amit két részre osztottam egy kartonlappal. Egy-egy tanuló mindig annyi papírgolyót dobott a pohárba a műanyag fedőn keresztül, amelyik számot éppen bontottuk, majd a fedelet levéve láttuk, hogy a "gép" hogyan bontotta ketté.




Utána leírtuk a bontásokat a füzetbe. Elég sokat kellett sajnos dobni, hogy minden lehetőség bejöjjön, így tovább gondolkodtam, míg egy pofon egyszerű dolog jutott az eszembe. 

Ismeritek azt a találós kérdést, hogy: Ha feldobod fehér, ha leesik sárga. Mi az? Erről jutott eszembe a legegyszerűbb bontásos játék. Korongokat veszünk a kezünkbe, annyit, amelyik számot éppen bontani szeretnénk. Feldobjuk, és miután leesnek a padra, megszámoljuk, hogy mennyi közülük a piros, és mennyi a kék. Így különbséget tudtunk tenni a 2+3 és a 3+2 között. 





Ha tetszik az ötlet, próbáljátok ki Ti is!

Jó játékot, jó tanulást!



2017. november 6., hétfő

Szókimondóka - kiadványok

Akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseimet, tudják, hogy állandóan keresgélek játékok, kiadványok, újabb módszerek, lehetőségek után. Az utóbbi években divatba jöttek az interaktív táblák és tananyagok, a különböző alkalmazások, amit én is rendszeresen alkalmazok, de "régi motorosként" szívesebben olvasom a könyveket könyv formátumban, mint e-book olvasóval. A könyvek megszerettetését, az olvasóvá nevelést az egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hiszen az az alapja minden egyéb ismeretszerzésnek. Annak idején a gyermekeimnek is minden este olvastam mesét, ha jól emlékszem egészen addig, míg ők meg nem tanultak olvasni. Nem múlt el úgy karácsony, születésnap, bármi, hogy ne kaptak volna egy-egy szép könyvet. (Utólag elmondták, hogy egy kicsit talán túlzásba is estem e téren.)

Ezért is örültem meg, mikor pár napja rátaláltam a SzóKiMondóka.hu weboldalra. Az oldal a nyelvi fejlődést, a szókincsfejlesztést, beszédfejlesztést tűzi ki fő célul, miközben segíti az olvasás kialakulását. Az ehhez készült kiadványokkal a tanulás játékos módon valósul meg.  




Bár a szerző 2-6 éveseknek ajánlja a játékokat és mesekönyvet, az osztályom tanulói (elsős-másodikos 7-9 éves gyerekek) is érdeklődéssel lapozgatták a testrészekről szóló mesesorozat köteteit, illetve hallgatták a mesét.  Megígértem nekik, hogy a későbbiekben ha lesz egy kis idő, ők is olvasgathatnak majd belőle. Ami nekem is, nekik is tetszett, hogy az oldalakon sok a kép, szép nagyok a betűk, bizonyos szavakat színekkel kiemeltek, ami a tanulásban is segítségükre lehet. 

A mesét mondókák, dalok egészítik ki, így olvasás közben lehet énekelni, mondókázni. A kis "táblácskákon" található  kérdések segítségével a mese részeseivé válhatnak, személyes élményeikről is beszélgethetnek a gyerekek, a szülők pedig mesélhetnek nekik azokról az időkről, amikor ők voltak olyan kicsik, mint a mesék egyik szereplője, Marci. 







Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, látogassatok el az oldalra, és válogassatok  a kiadványok közül!


2017. november 3., péntek

Játékok a mennyiség, számkép, számjegy gyakorlásához

Tegnapi bejegyzésemben mutattam néhány ötletet, amivel a mennyiségeket, számképeket és számjegyeket lehet megtanulni. A Pinterest segítségével találtam néhány kártya- illetve társasjátékot, melyek hasznosak lehetnek a gyakorláshoz. Ezeket szeretném most megmutatni nektek. 

Az elkövetkező napokban mi ezekkel a játékokkal indítjuk majd a napot, remélve, hogy így nemcsak a kis tanítványom jegyzi meg a számokat, hanem minden tanuló fejében rögzülnek a számokhoz tartozó számképek, ujjképek, és a későbbiekben nem fogják egyesével leszámolni a korongokat és az ujjaikat, hanem rögtön felismerik, mutatják, megnevezik azokat. 

Talán a legegyszerűbb játék ez, ami létezik, remélem M-nek is sikerül megoldania! Hány alma van a fán? Tedd hozzá a megfelelő csipeszt!

FORRÁS



Ez pedig az ellenkezője: Tegyél annyi almát a fára, amennyit a szám mutat!


És akkor jöjjenek a kicsit nehezebbek:

1. BINGÓ

FORRÁS


2. KÁRTYA


FORRÁS



3. PUZZLE

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS




4. "VÁSÁROLJUNK!"




5. KÉSZÍTSÜNK PIZZÁT!

FORRÁS




6.TÁRSASJÁTÉKOK

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS



7. KUPAKOS MEMÓRIAJÁTÉK

FORRÁS


Bármelyiket választjátok, biztosan tetszeni fog a gyerekeknek!

Jó játékot, jó tanulást!