2012. december 23., vasárnap

Képes napló 22.

Az elmúlt két hét a karácsonyi készülődéssel telt el, gondolom úgy, mint másoknál. Többeknél olvastam, hogy még mindig ugyanazzal a lelkesedéssel várják a karácsonyt, mint gyermekkorukban. Én is csatlakozom ehhez a táborhoz. Még most is lelkesen készítem a saját kezű ajándékokat, és dugdosom, hogy csak a kellő pillanatban derüljön fény a tartalmukra. Remélem, mindenkinek örömöt tudok vele okozni.

Évek óta saját készítésű naptárt kapnak a nagyik. Az idei téma a tavalyi folytatása: Családunk élete 2001-2012. között. Már a jövő évi témám is megvan: A lányok és nagyi.




Az idén egy "ökotatyót" is kapnak, egy családi fotóval.






Az iskolai vásárra készültem az elmúlt hetekben, mivel nálunk az a szokás (ellentétben más iskolákkal), hogy mi készítjük a megvásárolható ajándékokat.










Hétfőn az osztályunkat kérték meg, hogy díszítsük fel a karácsonyfát. A gyerekek nagyon izgatottak voltak, látszott, akadtak köztük olyanok, akik életükben most díszítettek fát először. Utána karácsonyi dalokat énekeltünk, ezzel is emelve a pillanat meghittségét.








Szerdán és csütörtökön bonyolítottuk le a vásárt.





A múlt héten meghívót kaptam a negyedikesek karácsonyi teadélutánjára, amit szerdán bonyolítottak le. Nagyon meglepett, hogy meghívtak, mert eddig nem volt ez szokás nálunk. Mivel informatikát tanítok az osztályban, a gyerekek kérték, hogy én is menjek el. Természetesen elmentem. (Meg is ríkattak két zeneszámmal.)






Az utolsó tanítási nap az egyik negyedikes gyerektől egy szép ajándékot kaptam. Ez szintén meglepett, de nagyon jó érzéssel töltött el, ugyanis az osztályomtól eddig még nem kaptam ajándékot. Olyan előfordult, hogy kaptam egy kis kabalát, noteszt, vagy csokit, egy-két gyerektől, de az osztálytól nem. Azt hittem, valami bonbon lesz, ezért nagyon meglepődtem, mikor kibontottam.






 A hétvége már konkrétan az itthoni készülődésről szólt. Becsomagoltam az ajándékokat, megsültek a sütemények,  a nagyobbik mézeskalácsot készített, kész a kocsonya, a töltött káposzta, feldíszítettük a fát, jöhet az ünneplés.





Életem első és valószínűleg utolsó mézeskalács házikója


Idei asztaldíszünk


A "tökéletes fa" 

Ilyen kis díszek mennek a temetőre

Esti fényben



Mindenkinek, aki rendszeresen olvas, vagy éppen véletlenül tévedt most erre az oldalra, békés, boldog karácsonyt kívánok.




2012. december 21., péntek

Karácsonyi munkáink 3.

Végre ez a nap is eljött! Valahogy a gyerekek egész héten izgatottak voltak, és kevésbé figyeltek arra, hogy mit is tanulunk. Már mindenkinek a karácsony járt az eszében. Én a napi kreatív tevékenységekkel próbáltam megfogni őket, no meg persze az ajándékválasztással.

A héten már mutattam néhány munkát, most jöjjön, ami a korábbi beszámolóból kimaradt.
Csütörtökön megfestették a tejfölös kupakra előkontúrozott képeket, illetve akinek volt kedve, készíthetett még satírozós képeslapot. Ma csipeszre készítettünk angyalkát, amit ajándékkísérőnek is használhatnak, vagy éppen ceruzatartó lehet belőle.




Az ötlet


A kész angyalkák

 Ezzel lezárult a decemberi projekt, készülök a januári témára. Kevesebb időnk lesz az egyéb tevékenységekre, mert ahogy visszajövünk a szünetről már kezdhetjük írni a félévi felméréseket. 






Kocsonya, ahogy én készítem

Tudom, hogy sok jó bevált kocsonyarecept kering a világhálón, de az enyém már készen van, és tuti, hogy zselatin nélkül is kocsonya lett belőle. Az idén valahogy ipari méretűre sikeredett, de garantáltan el fog fogyni. 4 kg volt hozzá a bőr és a csülök, illetve került bele egy kis húsos csont is. A recept az anyósom érdeme.

Hozzávalók: 1 kg kocsonyának való hús, 3,5 l víz, 3 fej fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1-1 szál sárgarépa, petrezselyem. 1 fej karalábé, 1 kávéskanál szemesbors, köménymag, só, delikát.
Legalább 6 órát kell főzni, forrástól számítva, nagyon lassan, fedő alatt. (Éppen hogy látszódjon, hogy fő.) Leszűrjük, vízben kihűtjük, a zsírját leszedjük, 1,5-2 dl hideg vizet öntök rá (attól tisztul). 




2012. december 20., csütörtök

Rénszarvas vécégurigából

Pár napja találtam ezeket az aranyos rénszarvasokat, és arra gondoltam, gyorsan megosztom. Az elkészítés menetét ITT találjátok. Szerdán ezzel kezdtük a technika órát, és utána mindenki azon csodálkozott, hogy milyen egyszerű és mégis milyen mutatós. A kollégák nem hitték el, hogy pár nyírással lehet ilyen remekművet alkotni.





 Az óra további részében készültek az asztaldíszek. A gyerekekre bíztam, ki milyen asztaldíszt szeretne készíteni. Hóemberes, csillagos vagy rénszarvasos szalvétatartó (vagy mécsestartó) közül választhattak, a kész munkadarab alapján. Óra végére sikeresen el is készült mindenki. A sablon alapján gyorsan ment a munka. A szalvétatartókra otthon fogják a vécégurigát ragasztani, mert az nem fért bele az időbe. Lehet kis gyűrű, vagy egy egész guriga, attól függően, hogy álló vagy fekvő díszt szeretnének. Aki a formára vág lyukat, oda teheti a szalvétát.










2012. december 17., hétfő

Karácsonyi munkáink 2.

Ahogy szombaton megígértem az osztályomnak, kerestem néhány könnyen elkészíthető munkadarabot a hétre.  Mert ugye egy évben egyszer van csak karácsony! És persze megérdemlik, mert olyan szorgosak voltak a múlt héten. No meg a magatartással sincs gond. Eddig 1-2 alkalom volt, hogy nem lépett 1-2 asztal katicája, annyira odafigyelnek a viselkedésükre.

Kora reggel szerettem volna elkészíteni az alábbi képeslapot, melyet Madármályva oldalán találtam, és volt olyan kedves az anyukája, hogy elküldte a sablont. Köszi mindkettőtöknek.




De megkértek minket, hogy díszítsük fel az alsó tagozatos karácsonyfát, így végül azzal kezdtünk, majd utána jött a képeslap. 






A képeslap készítése során  két-két gyerek együtt dolgozott, bár ez nem ment mindenkinek. Az egyik a csomagolópapír csíkokat vágta méretre és illesztette a megfelelő helyre, míg társa a ragasztót darabolta és adta a kezébe, hogy szaporán menjen a munka. Volt, aki kicsit máshová tette a celluxot, de végül elkészültek a képeslapok. Első nekifutásra nem is olyan rossz. Ugye?







A PET palackból készített karácsonyfadíszből jött az ötlet, hogy készítsünk festett díszeket is a fára. Gyűjtöttem pár tejfölös doboz tetejét, és a gyerekeknek is szóltam. Érkeznek a fedelek, így remélhetőleg mindenki tud még egy üvegfestékes díszt készíteni a héten. Én a kontúrozást elkészítettem, nekik csak ki kell tölteni a színekkel.





Holnap egy egyszerű technikával fogunk képeslapot készíteni. Az irish folding-os képeslapnál kivágott mintákat rátettem egy A5-ös rajzlapra, (de az osztálynak kisebb lesz)  és színes ceruzával körbesatíroztam. Így kaptam az alábbi képeslapot. Ez kb. 10 perces munka lesz reggel. Gyermekkoromban az emlékkönyvbe készült így a társas lap. (Emlékszik még rá valaki? Nektek volt ilyen?)



Szerdán komolyabb munka lesz, hiszen akkor egy egész óránk lesz az asztaldíszek elkészítésére. 


2012. december 14., péntek

Karácsonyi asztaldíszek

Elkészültek az ajtóra való koszorúk és néhány fenyődísz, jöhet az asztal. Szintén korábbi gyűjtésekből valók az alábbi ötletek. Nem tudom még, hogy melyiket fogjuk elkészíteni, mert egyszerűt de mutatósat szeretnék. Majd meglátom addig. Ti is válogassatok kedvetekre. (A forrást sajnos nem tudom, de a köszönet így is jár neki.)

Nagyon szeretem a mécsestartókat, és a szalvétagyűrűket. A jövő héten készül majd közülük egy-kettő.















Ebben az újságban kimondottan asztaldekorációk találhatók. Ízelítőül néhány, a többit ITT találjátok.