2017. február 26., vasárnap

Hogyan rajzolj...: Big Ben, London

Ha nem is akkorra, ahogy terveztem, de a végére értünk ennek a több hónapon át tartó projektnek. Visszaérkeztünk Londonba. Az elején az volt a tervem, hogy minden állomással kapcsolatban rajzolunk és technika órán készítünk valamit, ami a tanmenetet is lefedi. Olvasás órákon is többször volt olyan olvasmányunk, amely tökéletesen illeszkedett az utazásunkhoz, így sikerült a lehető legtöbb dolgot megbeszélnünk a gyerekekkel. 
Zárásként egy kis kiállítást fogunk készíteni a rajzokból, és ahogy az elkészült alkotásokat végignéztem, úgy döntöttem, rajzoljuk meg a híres londoni Big Ben-t is. Az óratorony világszerte London, sőt egész Anglia közismert, általános jelképe.

A már korábban is látogatott oldalról mutattam meg a gyerekeknek a rajzolás lépéseit, ez alapján született meg 1 rajzóra alatt a Big Ben. 

FORRÁS

A gyerekek munkái:




Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!

Hogyan rajzolj...: Szabadság-szobor New York

A 80 nap alatt a Föld körül projektünkhöz kapcsolódóan sokat gondolkoztam, hogy a Szabadság szobrot, vagy címerállatukat, a fehérfejű rétisast készítsük-e el a gyerekekkel, végül úgy döntöttem, hogy legyen a szobor. Kiválasztottam a legegyszerűbb elkészítési módot, és egy rajzórán el is készültünk vele.

A gyerekek nagyon szeretik ezt a fajta rajzolást, mivel önállóan bele sem vágnának az elkészítésébe, így viszont lépésekben, együtt készül a kép, a végeredmény mégis egyedi. Ha megnézitek a gyerekek által készített "szobrokat", van közöttük néhány túlsúlyos, és manöken kinézetű is, de végül is mind tökéletes.

FORRÁS







Ha valaki viszont a sast szeretné elkészíteni, ahhoz is talál fázisfotókat. Én ezt készítettem volna el, de mivel már készült néhány állat a projekt során, ezért esett a választásom a szoborra.

FORRÁS

Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!





Farsangoltunk

A múlt pénteken került megrendezésre iskolánkban a farsangi bál. Míg korábban egyéni jelmezbe öltöztek a gyerekek, két éve, mikor összevont osztályom volt, kitaláltam, hogy közös produkcióval készüljünk. Úgy gondoltam, sokkal "egyszerűbb" lenne a dolgom, mint a szülőkre bízni a jelmezek elkészítését. (Mivel nem rémlik, hogy itt akkor megosztottam volna ezeket a produkciókat, gondoltam, most felteszem mind a hármat.)

Azon az éven Szűcs Judit Zorba dalára táncoltunk, ...





tavaly minyonok voltunk, .... (ezt a Facebook-os oldalra kitettem akkor)





idén pedig az "Egy szoknya, egy nadrág" című dalra táncoltunk.

Ha megnéztétek a fenti két videót, láthattátok, hogy aktív részese voltam a produkciónak, éppen ezért nagyon sajnáltam, hogy az idén kimaradok belőle, lévén páros számú a létszámunk, és a produkció ezekre a párokra épít. Már teljesen kész volt a koreográfia, csak az alapos begyakorlás volt hátra, mikor új tanuló jött az osztályunkba, így határtalan volt az örömöm, hiszen én lettem a párja. Mivel a Facebook-os csoportba feltettem azt a táncot, ami alapján gyakoroltunk, úgy tűnt, hogy a kisfiú tudja a lépéseket, így minden úgy ment, mint a karikacsapás.





Míg a szirtaki saját koreográfia alapján készült, addig a másik kettőt a neten találtam. Nagyon jó dolog ez a közös produkció, a készülődés még jobban összekovácsolja a csapatot. 


Délelőtt a várakozás izgalmát azzal próbáltam meg oldani, hogy rajzórán "bohóckodtunk" egy kicsit, bár a végeredmények valami földöntúli lényekre hasonlítottak inkább. Az egész óra kacagástól volt hangos. 
Mivel a szerepünkhöz szükségünk volt álarcra, lefotóztam a gyerekeket. Pár nappal korábban a Pinterest-en találtam egy aranyos ötletet, rajzlapra is kinyomtattam a fejüket, és arra kértem őket, hogy "csináljanak magukból bohócot". Így készültek a vámpírfogas, lila szemű, szakállas, macskabajuszos és egyéb szörnyek.


FORRÁS


A gyerekek munkái:





Lassan itt a farsang vége, de ha valakinek tetszik az ötlet, még van pár napja, hogy elkészítse.

Jó kreatívkodást!




2017. február 20., hétfő

80 nap alatt a Föld körül projekt: 8. USA

A Föld körüli utazásunk utolsó állomására érkeztünk a múlt héten, és a szerencse ismét mellém állt, hiszen a Játékvilág feladatlapban a békepipáról volt egy ismeretterjesztő szöveg. Így nem volt erőltetett a kapcsolódás, és a szöveg megoldása után beszélhettünk Amerikáról. A tévében menő filmeknek, meséknek, no meg az Amerikából behozott dolgoknak hála, ügyesen összegyűjtöttük az ország jellegzetességeit, majd azok közül a feladatokból oldottak meg néhányat a gyerekek, amit pár éve találtam és kicsit átalakítva használtam fel más témához. (Sajnos nem minden képnek találtam meg a forrását, illetve volt olyan, ami már nem volt meg, de köszönet érte minden feltöltőnek.)



FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS










FORRÁS

Ez a két utolsó feladat teljesen saját munka. (A fenti képek az indiánokról csak illusztráció volt a szókeresős feladathoz.)




Föld körüli utazásunk végére értünk. A héten visszatérünk a kiinduló állomásunkra, Londonba. Felidézzük a kalandokat, rendezünk egy kis kiállítást és megnézzük a mese befejezését.

Remélem, sokan tartottak, vagy tartanak majd velünk a későbbiekben!




2017. február 19., vasárnap

Ünnepelek: 5 éves a blog!

Szeretek ünnepelni. Lehet, hogy mások ellenkező véleményen vannak erről (lásd férjuram, aki már most szólt, hogy eszünkbe ne jusson valami meglepi bulit szervezni, ha majd az 50. születésnapját betölti), de én szeretem, ha egy nap valamiben különlegesebb, mint a többi. Persze ne gondoljatok eget rengető dínom-dánom bulizásra, csak olyan belső örömködésre.

Most például ad az okot egy kis örömködésre, hogy immáron tegnap elmúlt a blogom 5 éves. 



Minden éven arra gondoltam, hogy készítek valami összesítést, hogy hány olvasóm van, melyik volt a legnépszerűbb cikk, nekem melyik volt a kedvencem, ... stb., aztán mindig úgy alakult a helyzet, hogy nem volt rá idő. Most sem foglak untatni Benneteket sok infóval (Kit érdekel?), de azért néhányat csak leírok.

Eddig a pillanatig 1843935 oldalmegjelenítés volt itt a blogon. A Facebook-hoz annyira nem értek, hogy összesíteni tudnám, de ott az egyes bejegyzéseknél látom, hogy szép számmal nézelődtök ott is, aminek nagyon örülök.
Legnépszerűbb bejegyzésnek a "Versek, idézetek nyugdíjba vonuló kollégának"  nyilvánult, 85106 megtekintéssel, második lett 'Az anyák napi ajándékötletek" 43779-cel, harmadik a "Szövési technikák" 18539 megtekintéssel.

Érdekességként annyit szeretnék még megjegyezni, hogy a héten tarolt az egyik feladatgenerálós bejegyzésem a Facebook-on, ahol egy Magyarország puzzle-t mutattam, illetve gondolom a puzzle generáló keltette fel sok olvasó figyelmét, hiszen 3-4 nap alatt 18514 embert ért el, 68 megosztás révén. Itt a blogon pedig as legutóbbi domborzat flipbook-ot nézték meg pár nap alatt 1310-en.

Sok bejegyzés kedves a számomra, de 2 dologra nagyon büszke vagyok. (Nem dicsekedni akarok, csak mint örömforrást jegyzem meg.)


FORRÁS


Én honosítottam meg azt a játékot, melyet  "Nálam van, kinél van..." névre kereszteltem, ami minden tantárgy gyakorlását játékossá teheti. Ez az ötlet azóta is nagy népszerűségnek örvend néhány Facebook-os csoport körében, bár hiába írtam le többször, hogy nem kell első és utolsó kártya, valahogy mégsem jut el mindenkihez a dolog. (Ugyanakkor az első támadás is pont ezzel kapcsolatban ért, a színezés miatt, ugyanabban a csoportban, amiről fentebb írtam. Ez el is vette akkor egy kicsit a kedvemet, de aztán továbbléptem. Érdekes módon pozitív dolgot kevesen írnak, max. lájkolják az oldalt, negatív komment sokkal hamarabb jön.)


A másik dolog pedig a b-d differenciáláshoz kitalált egyszerű ötletem.

FORRÁS



Bár erre nem jött annyi visszajelzés, mint más bejegyzésre, nekem sikerült vele immár több gyereknek megtanítani a b betűt, és ezáltal megkülönböztetni a d-től. Van-e ennél nagyobb öröm egy tanító néni számára? Talán pillanatnyilag az, hogy 5 éves lett a blog. 

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, esetleg hagy olykor egy-egy megjegyzést, és remélem, a továbbiakban is visszatérő vendég lesz itt "nálam"!




2017. február 15., szerda

Domborzat flipbook

Pár éve, még az előző osztályomnál keresgéltem olyan kreatív megoldásokat, ami megkönnyíthetné a felszíni formák megjegyzését. Mert hiába tanulták ők azokat a számukra értelmetlen mondatokat, nem tudták úgy elmondani, ahogy azt kellett volna. Kemény harcot vívtam velük, de a sokféle feladatlap, és kreatívkodás végül meghozta az eredményt. (Bár nem tudom, ha most a felsős kollégát megkérdezném, neki is ez volna-e a véleménye.) 

Néhány napja az egyik közösségi csoportban megkért egy kolléganő, hogy segítsek neki néhány instrukcióval, mert érdekelné annak a flipbook-nak az elkészítése, amit ajánlottam anno az egyik posztban. Sajnos a forrás már nem él, így gyorsan készítettem egyet, és közben arra gondoltam, írok róla egy bejegyzést, és megmutatom mindenkinek. 

Íme az ötletadó kép: 




És akkor lássuk a flipbook-ot, lépésről lépésre!
3 db írólapot hajtottam ketté a képen látható méreteknek megfelelően ( 5 cm, 6,5 cm és 9 cm-nél. Utólag tuti, hogy a másodikat 7 cm-nél hajtanám, mert akkor minden sáv egyforma széles lenne, de megmondom őszintén, ezt csak szemre hajtottam, és utána mértem meg a hosszukat.)





Így néz ki, miután egymásba illesztjük a lapokat:




Tűzőgéppel összetűztem, és ceruzával a meghajtott lapokra rajzoltam egy hegyet, ...




... majd miután lapozgattam, minden egyes lapon kiegészítettem a formát a megfelelő magasságra, és kiszíneztem a domborzati formának megfelelő színnel.






Az utolsónál húztam egy kék vonalat, az jelképezi a tenger szintjét, az alatta lévő részt pedig beszíneztem sötétzöldre, ezzel jelezve a mélyföldet. 




Ha elkészültök vele, célszerű ráírni minden oldalra a megfelelő felszíni forma nevét, esetleg a magassági számokat is, sőt, akár egyéb információkat is, ahogy annak idején az erdő flipbook-nál csináltuk a gyerekekkel. 
Sajnos annyi időm nincs, hogy ezt én most megcsináljam, de ami késik, az nem múlik. Viszont akinek tetszik az ötlet, az készítse el, biztosan eredményesen tudja majd használni!



2017. február 8., szerda

10 perces ötlet: Nindzsa zseníliadrótból

Míg a múlt pénteken rajzórán kokesi babát készítettünk Japánhoz kapcsolódóan, addig a héten technikaórán nindzsa harcos készült. Mint mindig, most is több lehetőséget találtam, de a gyerekeknek már csak egyet mutattam. Jól döntöttem, hiszen a harcos elkészítése után örömmel játszadoztak a kis figurákkal, fiúk - lányok egyaránt. És ami a legjobb volt az egészben, hogy pillanatok alatt (néhány perc) elkészültek vele. 

Kisebb gyerekeknek talán ez a papírgurigás megoldás lenne az ideális, de ugye "mi" már nagyok vagyunk, és nagyon szeretünk mindenféle technikát, és anyagot.

FORRÁS


Mivel tavaly bespajzoltam zseníliadrótból, és szívószálam is volt, tudtam, hogy ilyen nindzsa harcosokat fogunk készíteni. (A forrásként megjelölt oldalon fázisfotókat találhattok, így én csak a végeredményt fotóztam.)

FORRÁS


Miután készítettem egy prototípust, úgy gondoltam, hogy a figurához a 3 zseníliadrót helyett mi csak másfelet fogunk felhasználni, hiszen a fagolyónk nem volt olyan nagy, és nem láttam értelmét a túl hosszú karoknak, vagy lábaknak. Gyöngyök helyett kisebb szívószáldarabokat használtunk a törzsnél, mivel az véletlenül nem volt nekem.

Ezek után mutatom a prototípust és a gyerekek harcosait is:





Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!
Jó kreatívkodást!


Eiffel-torony pontfestéssel, szívószálból

Lassan a Föld körüli utazásunk végéhez érünk, és arra gondoltam, hogy összefoglalásként majd készítünk egy tablót, és minden egyes országhoz kiteszünk majd egy-egy rajzot. Ahogy elkezdtem átnézni a gyerekek munkáit, illetve a blogbejegyzéseket, kiderült, hogy a franciaországi hetünkön készült Eiffel toronyról nem mutattam meg a gyerekek alkotását. (Valószínű a sok munka közben átsiklottam felette.)

Többféle megoldást találtam, végül a gyerekekre bíztam a választást.

Mindenki ugyanazzal kezdte: ceruzával megrajzolta a tornyot, az alábbi rajz alapján:

FORRÁS


Ezek után, a legtöbb gyerek pontfestéssel festett, volt, aki szívószálból ragasztotta meg a képet, és akadt olyan tanuló is, aki kiszínezte a rajzot.

Az ötleteket itt találtam:

FORRÁS

FORRÁS


Végezetül mutatom a gyerekek munkáit. (Hogy a többiek rajza miért nem szerepel az utolsó képen, nem tudom. Tényleg szét voltam szóródva.):







Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!




2017. február 7., kedd

Kokesi baba

 Az egész világon híres, a japán népművészetnek és ma már az iparművészetnek is szerves része, a kokesi baba. A fából esztergált vagy faragott Kokesi babák Japán északi-keleti részéről származnak. Elnagyolt, gömb formájú fejjel, néhány ecsetvonással ábrázolt arccal és hengeres, végtagok nélküli testtel rendelkeznek.

Úgy gondoltam, ez lesz az a jellegzetesség, amit Japánnal kapcsolatban rajzórán elkészítünk. Sajnos a festék száradására sokat kellett várni, így hétfő reggel fejezték be a gyerekek.
A Pinterest segítségével többféle babát találtam, melyek közül a tanulók kedvükre válogathattak. 


FORRÁS

FORRÁS


Amint ezt a képet megláttam, rögtön tudtam, hogy egy ilyesmi alkotás az, amit végeredményként szeretnék majd látni a gyerekeknél, a saját babájukkal. 

FORRÁS


Volt egy alap baba, amit halvány vonalakkal rajzoltak meg, majd a képek alapján saját formájukra igazítottak. Zsírkrétával színeztek, majd vízfestékkel festették meg a hátteret és a virágokat. Száradás után zsírkrétával (vagy filctollal) rajzolták meg a virágok szárát és a virágok közepét. 


FORRÁS


Végezetül mutatom a gyerekek munkáját, ami nagyon szép és változatos, ha megfigyelitek, nincs köztük két egyforma.





Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!