2017. február 8., szerda

10 perces ötlet: Nindzsa zseníliadrótból

Míg a múlt pénteken rajzórán kokesi babát készítettünk Japánhoz kapcsolódóan, addig a héten technikaórán nindzsa harcos készült. Mint mindig, most is több lehetőséget találtam, de a gyerekeknek már csak egyet mutattam. Jól döntöttem, hiszen a harcos elkészítése után örömmel játszadoztak a kis figurákkal, fiúk - lányok egyaránt. És ami a legjobb volt az egészben, hogy pillanatok alatt (néhány perc) elkészültek vele. 

Kisebb gyerekeknek talán ez a papírgurigás megoldás lenne az ideális, de ugye "mi" már nagyok vagyunk, és nagyon szeretünk mindenféle technikát, és anyagot.

FORRÁS


Mivel tavaly bespajzoltam zseníliadrótból, és szívószálam is volt, tudtam, hogy ilyen nindzsa harcosokat fogunk készíteni. (A forrásként megjelölt oldalon fázisfotókat találhattok, így én csak a végeredményt fotóztam.)

FORRÁS


Miután készítettem egy prototípust, úgy gondoltam, hogy a figurához a 3 zseníliadrót helyett mi csak másfelet fogunk felhasználni, hiszen a fagolyónk nem volt olyan nagy, és nem láttam értelmét a túl hosszú karoknak, vagy lábaknak. Gyöngyök helyett kisebb szívószáldarabokat használtunk a törzsnél, mivel az véletlenül nem volt nekem.

Ezek után mutatom a prototípust és a gyerekek harcosait is:





Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!
Jó kreatívkodást!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése