2017. február 8., szerda

Eiffel-torony pontfestéssel, szívószálból

Lassan a Föld körüli utazásunk végéhez érünk, és arra gondoltam, hogy összefoglalásként majd készítünk egy tablót, és minden egyes országhoz kiteszünk majd egy-egy rajzot. Ahogy elkezdtem átnézni a gyerekek munkáit, illetve a blogbejegyzéseket, kiderült, hogy a franciaországi hetünkön készült Eiffel toronyról nem mutattam meg a gyerekek alkotását. (Valószínű a sok munka közben átsiklottam felette.)

Többféle megoldást találtam, végül a gyerekekre bíztam a választást.

Mindenki ugyanazzal kezdte: ceruzával megrajzolta a tornyot, az alábbi rajz alapján:

FORRÁS


Ezek után, a legtöbb gyerek pontfestéssel festett, volt, aki szívószálból ragasztotta meg a képet, és akadt olyan tanuló is, aki kiszínezte a rajzot.

Az ötleteket itt találtam:

FORRÁS

FORRÁS


Végezetül mutatom a gyerekek munkáit. (Hogy a többiek rajza miért nem szerepel az utolsó képen, nem tudom. Tényleg szét voltam szóródva.):







Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése