2012. március 7., szerda

Hangemberke

Pályakezdő pedagógusként iparkodtam mindent maximálisan csinálni, így az ének, technika, rajz órákra is óravázlatokat, szemléltetőeszközöket készítettem. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy ma már ez nem így van, mert most is felkészülök ezekre az órákra, csak az óravázlatírás az évek során elmaradt. Ma már inkább ötleteket gyűjtök össze, amit bármikor előkapok, és minden óra látványos valami kis plusz dolog miatt.

Korábban már írtam a hangoszlopkockáról itt. Ma egy másik ötletemet szeretném megmutatni, ez pedig a hangemberke. Első és második osztályban, amikor új szolmizációs hangot tanulunk mindig a hangemberkék költöznek az ötvonalas házba.


Aztán elmondom nekik, hogy pl. a szó és a mi nem "csípik" egymást, ezért ha vonalközben lakik a szó, alatta, vonalközben lakik a mi is. Ha máshová, vonalra költözik a szó, a mi is vonalra költözik, mindig úgy hogy meglegyen a megfelelő távolság.  A hang viszont közvetlen felső szomszédja a szónak.
Ezek után már ők is könnyedén megtalálják a korongjaikkal a hangok helyét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése