2015. október 19., hétfő

Helyi érték flipbook - újratöltve

Két éve több bejegyzésben mutattam egy "eszközt", amivel akkor hatékonyan tudtam az akkori osztályommal gyakorolni a számok helyi -alaki- és valódi értékét. Később rájöttem, hogy a számszomszédokhoz és a kerekítéshez is használható. 

Most, hogy ismét aktuális a téma, nem a régit vettem elő, hanem készítettem egy újat. Ugyanis már akkor rájöttem, hogy még egyszerűbben (és kevesebb tintával) is el lehet készíteni. Ugyanakkor gyakorlat közben derült ki, hogy zavaró, ha mondjuk a 24 -nél azt látják a gyerekek, hogy 0024. Így a mostani kapott egy fedlapot, ami eltakarja a felesleges nullákat.
Úgy készítettem el Wordben, hogy 1 lapra ráfér az egész, de mégis megfelelő a mérete. (Ha valaki azt szeretné, szívesen elküldöm neki, csak adja meg az e-mail címét egy bejegyzésben!)

A számok 0-tól indulnak, az utolsó lap, ami a helyi érték megnevezéseket is tartalmazza, a 9-es. Miután kinyírtam az egyes csíkokat, előbb összetűztem, és utána nyírtam fel a vonalak mentén, hogy lapozható legyen (kivéve a kilencest). Mivel nyomtató papírra nyomtattam, az alsó lapot felragasztottam egy kartonra, így erősebb és remélhetőleg tartósabb lesz. 







A használatáról most nem írnék, akit érdekel, az kattintson IDE, és IDE, ahová annak idején pontosan leírtam mindent. Az ötlet forrását is ott találjátok.






Remélem tetszik az ötlet és ti is elkészítitek.

Jó tanulást, jó játékot!



24 megjegyzés:

  1. szentinetti@gmail.com szeretném a wordös változatot megkapni.
    Köszönöm szépen :)

    VálaszTörlés
  2. homokikati@freemail.hu Nekem is jól jönne ez a word-os változat. Köszönet érte.

    VálaszTörlés
  3. Szia! Én is szeretném! Köszönöm előre is!
    jeneikata3@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Kedves Sucika!
    Remek ötlet! Szeretném elkérni a helyi érték flipbook Word változatát. (Engedelmeddel átalakítanám a 100-as számkörhöz.)
    Köszönettel: Beáta (regnobe75@gmail.com)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valami miatt nem tudom elküldeni. Adj meg más elérhetőséget!

      Törlés
    2. Kedves Sucika!
      regnobe@gmail.com
      Köszönettel:Beáta

      Törlés
  5. Én is nagyon szívesen használnám (átalakítva) 2. osztályban. köszönöm szépen! oszijutka@gmail.com

    VálaszTörlés
  6. Én is szeretném vikatus@gmail.com köszönöm

    VálaszTörlés
  7. Én is kérném! Köszönöm mariagalyasz@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Szeretném kérni Word változatban.

    VálaszTörlés
  9. Szeretném kérni Word változatban.

    VálaszTörlés
  10. Szeretném kérni Word változatban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adj meg e-mail címet és küldöm. :)

      Törlés
    2. Szia . Szeretném kérni a Word változatot.
      Köszi .
      jelencsicseva75@gmail.com

      Törlés
  11. Kedves Sucika!

    Én is szeretném kérni tőled a word változatot! Előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Klári / kocsiszoltanne@gmail.com/

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Nagyon nagyon jó ötlet!!
    Örülnék, ha megkaphatná én is word-ben.
    Előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Nóra jenori@freemail.hu

    VálaszTörlés
  13. Nagyon tetszik az ötlet. Én is szeretnék kérni egy word változatot. Előre is köszönöm4
    üdvözlettel: Ildikó ( nildiko21@gmail.com)

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Egyszer már kértem a word változatot, de valahova elpakoltam, és most , hogy aktuális lenne nem találom.
    Lennél kedves elküldeni újra?
    Előre is köszönöm. jenori@freemail.hu

    VálaszTörlés
  15. Kedves Sucika!
    Szeretném elkérni a word változatot - Köszönöm szépen!
    Zsuzsi
    joszoka@gmail.com

    VálaszTörlés
  16. Kedves Sucika!
    Szeretném elkérni a nyomtatható dokumentumot a flipbookhoz. Szerkeszthető? mert az ezres helyi értéket ki szeretném belőle venni. Köszönöm szépen! major68@freemail.hu

    VálaszTörlés
  17. Kedves Sucika! Szeretném én is elkérni a word dokumentumot. Köszönöm szépen előre is! mo.nemeth84@gmail.com

    VálaszTörlés
  18. Kedves Sucika,én is szeretném elkérni,jövőre harmadikosaim lesznek.
    Köszönöm szépen!
    szaszilka1@gmail.com

    VálaszTörlés
  19. Kedves Sucika!

    Kérném én is a word változatot, most aktuális nálam :)

    Köszönöm előre is!

    VálaszTörlés
  20. Bocsánat, lemaradt az e mail cimem:puskasanci@yahoo.com

    VálaszTörlés