2013. október 5., szombat

Helyiérték gyakorlása golyós számolóval, flipbook-kal

Mikor a golyós számológépet (abakuszt) kerestem, egy érdekes dolgot találtam. Mivel kevés szöveg volt írva hozzá, nem derült ki, hogy mi volt a szerző célja a játékkal, de nekem az jutott eszembe, hogy egy ilyen megoldás talán jól jönne az én kis tanítványomnak, akinek a helyiértékbe, és a  számolásba tört bele a bicskája. 

Most, hogy bővítjük a számkört tízezerig, az első órákon a számfogalmat alakítjuk ki a gyerekekben, keressük a számok helyét a számegyenesen, folytatjuk a felismert szabály szerint a számolást. Hiába magyaráztam, hogy a 20-at a tízesekhez adjuk, az ezres "csak ott van", de azzal nem történik semmi, nálunk sem történt semmi. De ez talán majd segít.

Forrás


Az eredeti képből csináltam egy "látványtervet". Megfordítottam és feliratoztam az elképzelésem szerint.

Szóval, arra gondoltam, hogy egy-egy oszlop fogja a helyiértékeket jelenteni, mindegyiken 10-10 golyóval, így ha számolunk, és mondjuk 20-at kell adni 1320-hoz, akkor a tízes helyiértékű szalagon kell 2 golyót lehúzni a többihez.  (Hasonlóan számolhatnak szerintem a szorobánnal, bár én nem értek hozzá.) 







Ha így már kialakult a gyerek fejében, hogy vannak ezresek, százasok, tízesek és egyesek, akkor jöhet a flipbook, amit  itt ajánlottam figyelmetekbe. Ma elkészítettem, és most közreadom. (Szétnyírni és összeállítani már csak holnap fogom.) Fontos, hogy úgy készítsétek el, és tűzzétek össze, hogy minden oldalon látszódjanak a helyiértékes feliratok (amúgy felesleges volt odaírni). Így minden egyes oldalnál látja, hogy melyik helyiértéken milyen alaki érték áll, és annak mennyi kell, hogy legyen a valódi értéke.








Hétfőn lesz matek óránk, be is vetem, remélem célt érek vele! Készítsétek el és próbáljátok ki ti is!
Jó tanulást, jó játékot!





5 megjegyzés:

  1. Juj, de nagyon jó! Van néhány delikvensem, kiknek a nevében különösen köszönöm! Hétfőn bevetem! :)

    VálaszTörlés
  2. Lassan belőled élek matekórán... KÖSZÖNÖM, hogy ennyit kutakodsz és meg is mutatod, amit találtál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen. :)
      Magamnak is segítek, ha rátalálok ilyen jó dolgokra.

      Törlés
  3. https://sucika67.blogspot.com/2013/10/kerekites-jatekosan.html?showComment=1595328413359#c5468136460425364094

    VálaszTörlés