2013. október 26., szombat

Dobj és számolj! 2.

Az elmúlt  hónapokban, ha egy kis időm engedte, folyamatosan gyűjtögettem a dobókockás játékokat, amivel élvezetesebbé tehetjük a matematika-, a fogalmazás tanulását, vagy éppen rajzolunk valami egyszerűt. Korábban már osztottam meg veletek ebben a témában néhány dolgot, itt a következő, és valószínűleg az utolsó adag (már ami a matekos részét illeti).  

Többet kipróbáltunk már ezek közül, bátran merem állítani, hogy garantált a siker. Itt mutattam talán az első matekos dobálósat, ami a Valentin naphoz kapcsolódott. Volt már rajzolós dobálós is: dobtunk karácsonyi manót, hóembert (lassan ismét aktuális), sőt sztorit is dobtunk. Ezek után kezdtem el keresgélni a lehetőségeket. Az elején még nem használtam a Pinterestet, a Google segítségével pedig nem találtam olyan sokat. Persze azt sem tudtam, hogy mit írjak a keresőbe. Így az idő szaladt, látszatja viszont nem sok volt.  





Először az alábbi oldalt szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ahol már számtalan ötletet találtam. Könyvjelzővel megjegyeztem az oldalt, és időnként benézek, keresgélek. Játékos feladatok a műveletek, geometria, törtek gyakorlására.



1. Bármilyen művelet gyakorlására alkalmas egy ilyen tábla, csak úgy kell ráírni a számokat. Jelen esetben az összeadást gyakorolhatjuk. 2 dobókockával dobunk, összeadjuk a két számot, és az eredményt letakarjuk egy koronggal. Ha a társunk ugyanazt az eredményt hozza össze a dobásával, leveheti a mi korongunkat és felteheti a sajátját. Győz az a játékos, akinek először van 3 lefedett korongja 1 sorban. (Én nem szoktam hagyni, hogy levegyék egymás korongjait, és mi időre játszunk. A győztes pedig az, akinek több korongja van.)


Forrás


Ugyanez szorzáshoz:
Forrás





2. Ehhez hasonló a Bingó játék, amikor mindenki saját számtáblával rendelkezik. A szabály hasonló, de persze mindenki kedvére alakíthat rajta. Itt vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan kell 5 mezőnek meglenni.

Forrás





3. A következő kincsvadászós játék is bizonyára nagy kedvenc lesz. Az első játékos dob két kockával, majd összeadja a két számot. Ha az összeg kevesebb, mint 7, előre lép egy mezőt. Ha az összeg nagyobb, mint 7, 2. játékos lép előre egy lépést. Ha az összeg egyenlő 7, a játékos  visszalép egy mezőt. Utána a 2. játékos dob. Győztes az aki elsőként éri el a kincsesládát.


Forrás




4. Számhalászás
Ez a játék azért tetszik, mert itt taktikázni is kell a gyereknek. Persze nem ördöngös dologról van szó. A játékos két kockával dob, megnézi a táblát, és attól függően, hogy mely esetben tud területet foglalni, összeadja vagy kivonja a két számot. Győz az a gyerek, akinek elsőként sikerül az összes mezőt letakarnia. (Nálunk győztes az, akinek több területet sikerült elfoglalnia adott idő alatt.) 


Forrás



5. A végére hagytam azt a játékot, amit legelőször találtam, (nem a fent említett oldalon), és ami felkeltette bennem az érdeklődést, hogy keressek még hasonlót.  Ez az a bizonyos dobálós, amihez szintén csak 1, 2 vagy 3 dobókocka kell, és attól függően takargatjuk a számokat, hogy éppen mi a szabály. 

Forrás



Többféle kulcsszó segítségével bárki eljuthat hasonló dobálós oldalakra. Persze átfedés van bennük. Segítségül itt van néhány, a linkekkel együtt, amit én használtam a Google és a Pinterest oldalán : roll and cover (G, P), roll and color ( G, P), roll and bump (G, P), addition bump game (G, P), multiplication bump game (G, P), division bump game (G, P)





Utána már csak ki kell választani a megfelelőt. Jó játékot!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése