2013. szeptember 2., hétfő

A nap fotója : Augusztus

Miután hazajöttem a nyaralásból, rá kellett döbbennem, hogy az augusztusi képek közül nem tettem ide fel még egyet sem. Ez csak azért szomorított el, mert így egyszerre 17 képhez kellett a kommenteket fűzni, és ez felborította a napi tervemet. De az egyébként is borulni szokott, mert  mi egy ilyen család vagyunk. Erre szoktam azt mondani, hogy ember tervez, Isten végez. De lássuk a képeket!


1. N-nel kezdődő dolog 
Anyukám pár éve készítette ezt a napraforgós gobelinképet, mivel tudta, hogy mennyire tetszenek az ilyenek. Ha nagyon-nagyon sok pénzem lenne, megvenném Van Gogh egyik napraforgós festményét. Sajnos olyan rendetlen voltam, hogy eltettem, és azóta eszemben sem volt, hogy bekereteztessem. Most elővettem, és erről készítettem egy fotót. Ugye ez is milyen szép!





2. Hiányos: 
Mivel közeledik az új tanév, kevesebb idő jut a kedvenc hobbimnak. Így ez a Mikulás az, ami még nem készült el, hiányoznak a lábai. (Zárójelben jegyzem meg, még mindig nincsen kész, de talán a hétvégén befejezem.)





3. Horizont
Mivel ma itthon voltam, és szemben velünk a hegy, csak az udvarunkról tudtam képet készíteni. Kicsit morbid, mivel a temető a kertszomszédunk, de ez van. Tiszta időben sokkal szebb a látvány, mivel jobban látszódnak a távolban a hegyvonulatok.





4. Friss
Az idén szerencsém volt a kardvirágokkal, mert az első ültetésből mind kikelt és szépen ki is nyílt, ami nem mondható el azokról, amit később ültettem. Több száz szálban gyönyörködhettem. Ez a mai egy ilyen frissen kinyílt gyönyörűség.





5. Korai
Általában későn kelő vagyok, csak ha a férjem, vagy a lányom dolgozik, akkor kelek korán, mivel reggelit, útravalót készítek és segítek a kocsival vagy a motorral kiállni. Az ajtó és a kapuzárás az én feladatom, miután ők elmentek. Hát nem egyszerűbb? Nekik. De ez a látvány mindenért kárpótolt.






6. Ez nagyon sokat jelent nekem!
Nagyon sok dolog jelent sokat az életemben, ezek közül természetesen első helyen áll a családom. Amit most mutatok, nagyapám elsőáldozási emléke, egy különleges képkeretben. Ez az emlék maradt tőle, ami sokat jelent nekem.





7. Jel
Irány a Balaton! Már alig vártam, de végre eljött ez a nap is. Sikerült úgy összeegyeztetni a szabadságokat, hogy nem kellett változtatni az eredeti elképzelésen. Egy aranyos kis házikó a strand partján. "Irmánál találkozunk"- ez a férjem jelmondata.






8. Peek-a-boo 
A páromnak a gumicsónakban ülve született egy fantasztikus ötlete: öntsünk a csónakba vizet, így a Balatonon csónakázva lubickolhat a vízben. Egy idő után nagyon gyanús volt, hogy nem telik a csónak, aztán mikor kiszállt belőle, az okra is fény derült. Kukucs. Elvált a csónak alja az oldalától.





9. 02:00
Kicsit talán unalmasnak tűnhet, de mi mást csinálhat az ember 2 órakor, ha a Balatonon van. Nemcsak 2 órakor, hanem előtte és utána is: fürdik. De 2 órakor ebédszünetet tartottunk és bekaptunk egy lángost a parton, mert nem akartunk visszamenni a szállásra.





10. Ital
Szombaton rossz idő volt, ezért kitaláltuk, hogy átmegyünk Siófokra. Életem legnagyobb kalandját éltem át. Ti ültetek már hajóra viharban? 5 perc után azért imádkoztunk, hogy forduljon vissza a hajó. Persze csak magunk között, így 1 órán keresztül rettegtünk, hogy mikor borulunk fel. A hajókázás után ittunk egy kis koktélt.






11. Imádom ezt!
Balaton, fürdés, fürdés, fürdés....





12. Macro
Ismét a Balaton, más szemszögből. Nekem ez a kedvenc képem.






13. Gyors
Kedden ismét a rossz idő, a szél vette át a hatalmat. Előkerültek a szörfök, a széllovasok, és minden, amihez szél kell. Olyan gyorsan szelték a habokat, hogy alig tudtam róluk fotót készíteni.






14. Trash: szemét  
Szerdán elhatároztuk, hogy hagyományainkhoz híven átmegyünk Tihanyba. Valahogy ezt minden éven beiktatjuk a programunkba. Hazafelé beugrottunk a Mekibe egy fagyira. A pohár mások számára szemét, de én gyűjtöm őket. Társasozás alkalmával a dobókockákat ebbe teszem, így nem gurul le az asztalról.






15. A legjobb
Mindenütt jó, de legjobb otthon. Hogy ez a mondás milyen igaz. Jó volt a nyaralás, de már vágyódtam haza.
Az Erzsébet híd felé mentünk, és egy hatalmas dugóba kerültünk, így a legjobb dolog, ami történhetett, hogy a hosszú várakozás után végre kikecmereghettünk. Semmi pénzért nem laknék Pesten, és egyéb nagyvárosban sem. Az ilyen engem teljesen kikészít. Mikor indulnak el az emberek munkába, hogy időben odaérjenek? Én, ha kocsival megyek, 5 perccel előtte.






16. Főzés
Annyi elintéznivaló akadt, hogy nem jutott idő a főzésre. Bár ha őszintén meg akarom vallani, ötletem sem volt, hogy mit főzzek. Így előkerült a fagyasztóból egy kis mirelit kaja, ezt "főztem" meg. Végül is finom volt.






17. Gyakorlat
Tudom, hogy a testmozgás nagyon fontos, csak az már valahogy nem fér bele az időmbe. Bár ha belegondolok, hogy akár a nyaraláson, akár itthon nagyon sokat gyalogolok, az is testmozgás. De azért néha szánok pár percet a stepperen való tornázásra is. Nagyon néha. :))






18. Kivel beszélgettél ma?
Ha az internet is beszámít, ma nagyon sok emberrel "beszélgettem", mivel sokan köszöntöttek Ilona névnap alkalmából. Közülük akit most kiemelnék, egy régi tanítványom, aki még a Facebook feltalálása előtt is minden évben megtalálta a módját, hogy felköszöntsön. Augusztusban töltötte a 26-ot, tehát nem tavaly tanítottam.





19. Elveszett
Mikor még a Balatonra mentünk a benzinkúton vettem egy Legóból összerakható Ferrarit. A játékpályát tartalmazó prospektust is elhoztam, bár tudtam, hogy senki nem fog vele játszani. De jó, ha van a háznál egy ilyen kisautó. (Itt állunk télvíz idején gólya nélkül elv alapján.) Aztán a kipakolásnál úgy eltettem egy "biztos helyre", hogy nem tudom, előkerül-e valaha. ( 08. 23. Mire jó egy nagytakarítás? Előkerült. Kiderült, nem is én tettem el. :)) )





20. Lépcsők
Konkrétan: pincelépcsők, aminek az a különlegessége, hogy kicsit magasabbak a lépcsőfokok, mert csak így tudtuk kivitelezni. Nem ettől különleges, hanem attól, hogy annak idején lebukfencezett rajta mind a két lányunk, és persze egy-két lépcsőfokot mi is. (Ezért van rajta padlószőnyeg és pokróc is, a kisebb zúzódások érdekében.)





21. Lassú  
Függetlenül, hogy még nyári szünet és szabadság, én bizony már dolgozom. (Még aug. 19-én is, ami, mint köztudott aug 24-én került bedolgozásra.) Meghozták a könyveket és mivel a kisebbik a rossz idő miatt kocsival ment dolgozni, a motorral nem mertem elindulni, így maradt a (kicsit lapos) bicikli. Hazafelé egyszerűbb volt a partnak felfelé tolni. Tekerni úgysem bírtam.






22. A szoba
Nagytakarítás az utolsó pillanatban így évkezdés előtt. Nem akartam ennyire az utolsó pillanatra hagyni, de a nyaralás, a lányok programja és az  én hirtelen alakult tankönyves elfoglaltságom miatt így alakult. Volt egy kis felfordulás.






23. Sárga
Utolsó csokor virágot szedtem le, ha nem jön az eső, kiszárad minden. Pedig máskor az első fagyokig volt virágom. Szedés közben akadtam erre a különlegességre: sárga és piros színű virág egy tövön. Láttatok már ilyet?





 24. A háttérben
A hétvégén ismét megrendezésre került a csokifesztivál. Lehetne részletezni, hogy milyen jó programok voltak, ami igaz is, de most csak annyit mondok: egyszer feltétlenül gyertek el. Gyerek, felnőtt egyaránt jól érezheti magát a 3 nap alatt. Háttérben a szerencsi vár.






25. Kultúra
Immár hagyomány, hogy divatbemutató is van a csokifesztiválon, és a nagyobbik is részt vesz rajta, a kisebb pedig az előkészületeknél segédkezik. Az idén egy afrikai (?) származású divattervező ruháit mutatták be, és a zenei aláfestést a helyszínen két zenész turbózta fel ezekkel a dobokkal(?).






26. Bejárat
Immár hivatalosan is megkezdődtek az iskolai előkészületek, bár én már a múlt héten is dolgoztam. Mi más lehetne a nap fotója, mint az iskolánk bejárata.






27. 10 percre otthon
Ha gyalog megyek valahová, akkor majdnem lejutok az iskolába is 10 perc alatt, vagy a településünk postájára is kb. annyi időre van szükség. De 10 percre otthontól a szemben lévő hegyünknek eljuthatok több részére is. Kocsival 10 percre lakik anyukám, és másik irányban az anyósom is. Szóval van lehetőség. Most a monoki tóhoz mentünk le kocsival, hogy ne házakat kelljen fényképezni. Ez is 10 percre van.







28. Folyosó  
A tervem az volt, hogy a könyvtár folyosójáról készítek majd képet, mivel a nap nagy részét itt töltöttem, és a tankönyvosztással kapcsolatod teendőinket intéztük. Sajnos egy probléma volt csak: elfelejtettem a fényképezőt magammal vinni. Így maradt a lakásunk folyosója (és a kutya).





29. Szerencsés
Nem mondanám, hogy szerencsés vagyok, már ami a szerencsejátékot, vagy ilyen sorsolásos játékokat illeti. Mégis szerencsésnek mondhatom magam, elégedett vagyok az életemmel. Mindig azt mondom, csak rosszabb ne legyen. A mai világban már az szerencse, ha valakinek van munkahelye. Én 25 éve ugyanazon a munkahelyen dolgozok. Most merjem azt mondani, hogy nem vagyok szerencsés?






30. Zsúfolt
Miután felénk már zajlanak az évnyitók, a buszok is zsúfoltabbak egy kicsivel. Erről az a fotó jutott eszembe, amit a Facebook-on látott a lányom, és átküldte nekem is. Biztos nincs összefüggés a két dolog között, de a buszon nyomorgó gyerekek felénk is azt gondolják az idősebb nénikékről, hogy szándékosan csinálják.


Fénykép


Amik pedig nálam zsúfoltak, azok az iskolai és itthoni szekrényeim. Az iskolában már három szekrényem is van (régi típusú, nagy belterülettel), de a 25 év során nagyon zsúfolttá vált, mivel mindent őrzök és gyűjtögetek, mert minden jó lesz egyszer valamire. A látszat ellenére nincs olyan nagy káosz, ugyanis tudom, hogy miért hová kell nyúlni.






31. Veszélyes: Mi az ami veszélyes?
A legtöbb veszélyforrást az otthonunk jelenti. Ezt nem én állítom, hanem tény. Ami most nálam ebbe a kategóriába tartozik, mint veszélyforrás, az a csokifesztiválon vásárolt hámozó. Persze majd belejövök én, de addig is szorgalmasan vagdalom magam, ahol csak tudom.




Ez lett volna az augusztusi sorozat. Most, hogy beindult a tanév, több munkám lesz, de remélem, tudom folytatni. Utólag jót szórakozok én is, mikor visszaolvasom. Remélem nektek is tetszenek majd a képek!



4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett ismét! :)És megint volt pár azonos gondolatunk: a szekrény, a lángos stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Igen, erre céloztam is. :)) A tiéd is nagyon tetszik. A párom nem engedi, hogy fényképet csináljak róla, így néha törnöm kell a fejem egyéb dolgon, pedig sok témához ő illene.

      Törlés
  2. Tetszett, igen, különösen az 1., 12., 15., 27 és a több képeden látható pw terítőd:)
    Tankönyvek kapcsán lesek, hozzánk harmincadikán fél 12-kor hozták ki őket. Az osztályomnak 27 csomag helyett 25-öt, amiből 1(!!!) volt hiánytalan... :(
    Remélem, az év azért ennél gördülékenyebb lesz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk minden megvolt, csak a szállítás időpontja körül volt előtte két kavarás. Ne reméld! :((

      Törlés