2018. január 23., kedd

Hóember az ablakból

Van egy aranyos Gazdag Erzsi vers a hóemberről (Udvarunkon ablak alatt álldogál egy fura alak...), amit harmadik osztályos koromban szavaltam a Mikulás teadélutánon. Ez jutott eszembe, amikor az egyik külföldi oldalon megláttam az alábbi képet.

FORRÁS

Annyira megtetszett, hogy el is határoztam, a hétfői rajzórán ezt fogjuk elkészíteni. Zsírkrétával és vízfestékkel dolgoztak a gyerekek, majd száradás után jött a színes papír felragasztása, amitől az egész kép olyan lett, mintha kinéznénk az ablakon. Az esztétikusabb végeredmény miatt a csíkokat én nyírtam fel, a gyerekeknek csak ragasztaniuk kellett, a képen látható módon. Mivel nem volt elegendő fekete papírom, szürkét és barnát is nyírtam, és a gyerekek választottak, hogy milyen színű ablakot szeretnének. 
Nekem nagyon tetszik minden egyes kis alkotás, és ami a lényeg, hogy a gyerekek lelkesen, örömmel dolgoztak. 





Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



4 megjegyzés:

  1. Nekem is a kedvenc versem volt, és még mai napig is az. A gyerekeimnek sokat mondtam el. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök. Kedves kis versike, ugye? Én is tudom még ma is. :D

      Törlés
  2. Ügyesek a gyerekek akár a tanító nénijük:-)) Tetszik az új fejléced is !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, drága Éva! Igyekszünk. :D

      Törlés