2018. január 28., vasárnap

Feladatlapok a hosszúságmérés gyakorlásához

Minden osztályommal sokat küszködünk a mértékegységek tanulásával. Kevés rá a tanmenet által biztosított idő, hiszen évente csak pár órát szán rá, aztán egy évig elő sem kerül, míg a következő tanévben újra szánunk rá 4-5 órát, hogy aztán ismét egy évre a feledés homályába vesszen. 
Most, hogy elsősökkel és másodikosokkal vagyok összevontan, úgy döntöttem, hogy nem külön veszem ezt az anyagot, hanem módosítva a tanmeneten, egyszerre dolgozzuk fel a két osztállyal,  az egyiknek később, a másiknak korábban egy kicsit, hiszen nincs sok különbség a két osztály anyagában. 

A tanulás főleg abban merült ki, hogy különböző eszközökkel méregettünk különböző dolgokat a könyvben és feladatlapon (amit egy generáló segítségével készítettem), majd az utolsó órára nyomtattam néhány képes feladatlapot, amit letettem a padokra. A gyerekek Körbe jártak a teremben, így érdekesebb volt a munka, mintha csak ültek volna. A saját tempójuknak megfelelően dolgoztak, vonalzó segítségével mérték le, és jegyezték fel a füzetükben az egyes lapokon található képek hosszát. A mérés mellett az írást is gyakorolták, mivel a lejegyzésnél nekik kellett a képek nevét is leírni.  Úgy gondolom, amit képesek voltak megtanulni, azt megtanulták, remélem jövőre tudok majd az idén tanultakra építeni! (Vagy kezdem elölről.)


 




Az alábbi képeket használtam az órák során, illetve az utolsó óránál:


FORRÁS




FORRÁS
FORRÁS

FORRÁS

Ha tetszenek a feladatok, látogassatok el a forrásnál megjelölt oldalakra, és használjátok Ti is!

Jó játékot, jó tanulást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése