2012. augusztus 25., szombat

Szólások helységnevekkel

Van egy füzetem, amibe évekkel ezelőtt gyűjtögettem különböző nyelvi, matematikai és egyéb játékos feladatokat. Gondoltam, hátha fogom tudni hasznosítani. (Fénymásoló, számítógép abban az időben még nem volt.) 
Most szeretnék megosztani néhány olyan szólást, amelyben helységnevek szerepelnek. Ha már ismerik a gyerekek ezeket a szólásokat, lehet úgy játszani, hogy az ő feladatuk a szólások kiegészítése. Itt nagyon sok szólás és közmondás található, most találtam rá a keresővel.


Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka. (És hogy honnan ered a szólás, innen megtudhatjátok.)
Benne vagyunk, mint a miskolci asszony a pincében.
Táncol mint a borsodi asszony.
Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza.
Egyszer volt Budán kutyavásár.
Bejárta Tolnát, Baranyát.
Több is veszett Mohácsnál.
Mit mondott a kabai asszony? Igyunk egyet komámasszony.
Én se most jöttem Ceglédről a hat húszassal.
Bekukkant, mint Bolond Istók Debrecenbe.
Nem egy nap alatt épült Eger vára.
Olyan szapora, mint a rakamazi krumpli.
Leégett, mint Gyöngyös.
Mosolyog, mint a szentesi kutya a máléra.
Divat, mint Győrben a félszem.
Kurta, mint a szegedi szoknya.
Kutyabaja, mint a szentesi halottnak.





4 megjegyzés:

  1. Ez annyira nem gyerekbarát, de ha már kicsit nagyobbak, talán még mosolygásra is nagyon jó:
    Izzad, mint a körei halott.
    Az pedig ugye azért izzad, mert Kiskörénél, ott a Tisza, amibe ha bele talál fulladni... vizes lesz az ember.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Régen írtam neked és a blogomba is. Köszönöm a díjat és ne haragudj, hogy ne írtam róla, de teljes kikapcs volt nálam. Most már nem is olyan lassanként újra visszatérek a valós és a blogéletbe. Remélem ebben a tanévben is sok-sok jó ötletet tudunk megosztani egymással.

    üdv: Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy itt vagy és várom a bejegyzéseidet. :))

      Törlés