2012. augusztus 31., péntek

Öltöztetős babák, az időjárás elemei

Gyerekkoromban nagy kedvencek voltak az öltöztetős babák. Tavaly az időjárás nyomon követéséhez kerestem babákat, akkor találtam ezeket. (Sajnos nem tudom, honnan szedtem le, de köszönet érte az eredeti feltöltőnek.)
Kinyirkáltam mindent és a babákra ragasztottam a ruhákat. Reggelenként, amikor megbeszéltük, hogy milyen nap van és milyen az idő, feltettünk a táblára egy babát, ami az aznapi hőmérsékletnek leginkább megfelelő ruházatot viselte.
Természetesen, hagyományos módon is lehet vele játszani, ahogy annak idején mi is tettük.




Itt van mutatóba néhány, a többi innen letölthető.


A babák mellett felkerültek a táblára az időjárásnak megfelelő képek is, valamint az éppen aktuális évszakok képei, a hónapok és napok mellé. A képeket találtam, de angol lévén egy kis munkával "magyarosítottam".















És itt van, ahogy tavaly a termemben volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése