Képes napló 9.

Ha a legutóbbi képes naplós bejegyzés a pihenésről szólt, úgy a mostani a munkáról. Ha mi elmegyünk nyaralni, itthon úgy felhalmozódik a sok tennivaló, hogy utána alig érem utol magam. Nem marad otthon senki, aki közben intézné helyettem a dolgokat. :))

Így aztán az elmúlt hét a munkáról szólt, na meg az ügyintézésről. De azért ennek is megvan a maga gyönyörűsége.
A hét első három napján a különböző hivatalokat jártuk és gyűjtögettük a szükséges papírokat az egyetemi kollégiumi jelentkezéshez. Hál' Istennek sikerült időben mindent elintézni és postázni. Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de én örülök, ha a teendők listáján egyre több a pipa. (Erről nem készült felvétel, bár lehetett volna, ahogy ülünk és várakozunk itt is, ott is.)

Forrás: Google

Csütörtökön és pénteken a mosásé ill. a kapálásé volt a főszerep. Mintha egy hadsereg lett volna elszállásolva nálunk, annyi ruha gyűlt össze. Még jó, hogy van automata mosógép. De így is ráment majdnem az egész nap. Éppen ezért a család közösen készítette a vacsorát. Dőzsöltünk egy jót. (Az egyik kedvenc: gyros, görögsaláta, rántotthús (apának), pirított krumpli.)

Kapálni általában szeretek, mert a növények meghálálják a gondoskodást. (Ez általában nem igaz, mert nagyon köves, kavicsos a kertünk, sok dolog egyáltalán nem terem meg benne, ezért nem is ültetünk sok mindent. Ha ebből kellene megélnünk, éhen halnánk.) Sokszor kapáltam be a kertet az idén, és az összegyűjtött esővízzel locsoltam. Éppen ezért az idén gyönyörűek a virágaim (bár a kardvirágok a naptól kiégtek) és a zöldségek a kertben. Jó érzés tölt el, ha ilyenkor végignézek a portán.

Mivel én kint dolgoztam, ismét a család többi tagjára várt a főzés. Mondtam is nekik, hogy meg tudnám szokni ezt a rendszert. Na nem azt, hogy én mindig kapáljak, hanem a főzős részét. Nyár lévén a férjem lecsót készített, a kisebbik lányom pedig chilis babot, neki az a kedvence. Egyik ebédre, a másik vacsorára. 

A héten újból meglátogatta virágainkat a kacsafarkú szender, de most társat is hozott magával. Sajnos akárhogy próbáltam, nem sikerült közös képet csinálni róluk, nem voltak hajlandók közel repülni egymáshoz.  Biztos előtte felosztották egymás közt a kertet. 

Egy gyönyörű pillangót is láttam virágszedés közben, de akkor meg a fényképezőgép nem volt nálam. Sajnáltam, mert tényleg gyönyörű volt. Az ilyen szépségek láttán mindig jobb kedvre derülök. 

Szombat és vasárnap már egy kicsit lazább lett, így néztem egy kicsit a tévét és próbáltam az elmaradt újságokat átnézni, az érdekes cikkeket elolvasni. És ugye a habzsi-dőzsi erre a két napra még jobban rányomta a bélyegét. Pizzás kifli a nagyobbiktól, bögrés süti a kisebbiktől. De úgy látszik, ez még kevés volt, mert vasárnap este gyümölcsteát főztem és abba mártogattam a kekszet. Kellett egy kis plusz kalória az egész heti hajtás után.

És amivel kezdeni kellett volna az egész bejegyzést: Beni kutyánk annyira örült a hazatérésünknek, hogy azt sem tudta, kihez szaladjon, egy félóra azzal telt el, hogy örült nekünk. Mi meg neki. Eddig is ragaszkodott hozzám, de most minden léptemet figyeli és követ. Már néha mondom is neki, hogy maradjon, mert rögtön megyek vissza. De ugye, az a biztos, ha jön utánam. A pénteki kapálós nap volt a kedvenc napja, mert kint voltam, és így ő is kint lehetett. Sokszor kimenne az udvarra, de nélkülünk unalmas neki, így egy idő után bejön. Most viszont kedvére feküdt az ágyások között, illetve a petrezselyem és sárgarépa levelei alatt, között, fölött, mellett.

Itt épp a vasárnapi húslevesből kapott csontot viszi elásni.

Ugye szép vagyok!

Kifeküdtem, lehet simogatni!

Készülgetnek a tervbe vett projektek is, gyűjtöm hozzá az anyagokat, illetve szelektálok, mert nem akarok túlzásokba esni, de majd csak akkor mutatom meg, ha elkészülök velük.

Lehet, hogy ez az elmúlt hét így olvasásra kicsit unalmasnak tűnik, de hogy hamar elszaladt az biztos. Minden kipipálva, és már egy újabb mozgalmas hét második napján vagyunk lassan túl.