2026. május 30., szombat

Márton-napi ötletek

 2020.11.07.-i bejegyzés

Már nem is emlékszem, mikor készült utoljára poszt, de úgy gondoltam, hogy ideje egy kicsit kitekinteni a nagyvilágba, és összegyűjteni a legjobb Márton napi ötleteket, a teljesség igénye nélkül. Korábban is készült már bejegyzés ehhez a témához kapcsolódóan, amit ITT és ITT olvashatsz. Szent Márton legendáját nem írom le, Ovisélet oldalán megtalálod.

Most azokat az ötleteket mutatom meg, melyek egyaránt tetszenek, de még vacillálok, hogy összevont osztály lévén melyik lenne a legideálisabb megoldás az elsősök illetve a negyedikesek számára.

Az első három ötlet végeredményben egy oldalról származik, de mutatom linkekkel külön. Itt sablonokat is találsz a megvalósításhoz. Ezek elsős gyerekeknek szerintem tökéletesek.

A következő ablakkép elkészítéséhez találtam egy kész megoldást, de természetesen én rábíznám a gyerekekre, hogy olyan színeket használjanak, amilyeneket szeretnének. Pár éve készítettünk hasonló megoldással tavaszi virágokat, ami nagyon tetszett az akkori osztályomnak, remélem, a mostaniaknak is tetszeni fog.

Nagyon tetszik ez a Márton napi színező, pár éve húsvétra választottam az oldalról ötletet. Lehet, hogy ez lesz a befutó? A kicsik csak színeznek, a nagyok nyírnak is. (Önálló rajzórára tökéletes, és szerdán olyan lesz a gyerekeknek.)

Ha technikaórára vinnék ötletet, bizonyára ez lenne az, viszont mivel az elsősök ehhez kicsik, nem hiszem, hogy bele mernék kezdeni. Majd esetleg jövőre.

Az alábbi oldalon színes illusztrációkat találsz, (amit a biztonság kedvéért én lementettem, mert jártam már úgy, hogy később nem volt meg) ha esetleg saját ppt-t szeretnél készíteni a történethez.

A végére hagytam azokat a társasjátékokat, illetve egy szemfüles játékot, amelyeket én készítettem az elsőseimnek. (Ha lesz idő, még a negyediknek is csinálok valamit, és majd utólag fölteszem.)

Ha valami megtetszett az oldalról, készítsd el a gyerkőcökkel, vagy játsszatok a társassal, illetve legyetek szemfülesek!

Hogyan gyakorolhatod az időbeli tájékozódást

 2020.08.19.-i bejegyzés

Idén ismét elsős leszek, illetve viszem tovább a harmadikosaimat, így olyan dekorációban gondolkoztam, ami jól illik egy elsőshöz, és a „nagy” negyedikeshez is. Így esett a választásom a baglyokra.

Mivel nagyon fontos a gyerekek térbeli és időbeli tájékozottsága, a tanévre készülve először a reggeli beszélgetéshez egy baglyos szókártyacsomagot készítettem az időbeli tájékozódás gyakorlásához, amit a webshopban (IDE kattintva) Te is megrendelhetsz. Gondoltad volna, hogy az időbeli tájékozódás összefügg az olvasással és a helyesírással is (hangok időtartama, hosszú-rövid magánhangzók helyes ejtése, szavak írása)? Ezért fektetek én nagy hangsúlyt erre az elsőseimmel.

Hogyan használom, Te hogyan használhatod? Először is, ha tudod, lamináld a kinyomtatott és szétnyírt kártyákat, hogy sokáig kitartson. Ha nem tudod laminálni, ragaszd fel egy vastagabb kartonra, vagy eleve rajzlapra nyomtasd!

Mi az iskolában minden reggel a terem végében lévő szőnyegen kezdtük a napot, egy kis beszélgetéssel. Megbeszéltük, hogy milyen évet írunk, milyen hónap, milyen nap van, és pontosan hányadika. Ezt követően feltettem a szókártyákat a faliújságra (parafatábla, vagy textillel bevont nikecell esetleg fehér mágneses tábla tökéletes erre).

Ez után kitértünk arra, hogy milyen nap volt tegnap, tegnapelőtt, milyen nap lesz holnap, holnapután. Hányadika volt tegnap, tegnapelőtt, hányadika lesz holnap, holnapután. A hónapokkal ugyanígy. A későbbiekben – amikor már más téma volt reggelente- a hetesek, a jelentés után mondták, hogy milyen év, hónap, nap és hányadika van.

Ezt követően sokat mondókáztunk, ami segített az évszakok, a hónapok és a hét napjainak megjegyzésében. Sok verset lehet ehhez találni az interneten, én most egy kortárs költőnk, Hétvári Andrea által írt néhány versikét ajánlok a figyelmedbe. Idén ezeket fogjuk mondani az elsőseimmel.

Nagyon fontos, hogy ne csak hétfővel, januárral illetve a tavasszal kezdjük a felsorolást, hanem bármelyiktől tudni kell a gyerekeknek folytatni! Csak akkor mondhatjuk, hogy biztosan tudja ezeket a fogalmakat.

Nagyon szeretik a tanítványaim a székfoglalós, helycserés játékokat. A hét napjait, hónapok, évszakok elnevezését is lehet így gyakorolni. Ezt otthon kicsit nehezebb kivitelezni, de kisebb baráti csoport, illetve osztály számára már egy jó kis játék lehet.

A játék menete: A gyerekeket elnevezzük a hét, hónap, vagy az évszakok neveivel. Körben ülünk, egy gyerek középen áll, neki nincs széke. Elkiáltja magát: Cseréljen helyet szeptember a januárral! Miközben a két hónap helyet cserél, a középen álló is próbál leülni. Akinek nem jut hely, az áll középre, és most ő választ két hónapot (vagy hetet, évszakot).

Úgy is játszhatjuk, hogy több gyerek kapja ugyanazt a nevet. Pl. a 4 évszak esetében, a tanulók negyede tavasz, nyár, stb. Ilyenkor a középen álló csak egy nevet mond, és mindenki, akinek az a neve, megpróbál egy másik üresen maradt székre leülni. A középen álló azt is mondhatja, hogy: évforduló – ilyenkor mindenkinek új helyre kell ülnie.


Ha felkeltettem az érdeklődésedet, látogass el a webshopba, és válassz a termékek közül! Tanulj meg a gyermekeddel, tanítványoddal egy-két verset, és feltétlenül próbáld ki a játékokat! Jó tanulást, jó játékot!

Személyre szabott oklevelek

 2020.06.09.-i bejegyzés

Idén úgy hozta a helyzet és a koronavírus, hogy nem egységes szövegezésű oklevelet fogok adni a tanítványaimnak, hanem mindenki egy „leg”-es oklevelet kap. Pár éve már volt egy ilyen elgondolásom, ITT el is tudjátok olvasni, hogy akkor milyen „legek” születtek. Az oklevelek akkor nem kerültek fel, csak az üres verzió, de most mutatok belőle kettőt, hogy milyen is volt az anno 2013-ban. (Tényleg pár éve.).



Szóval idén maradt a keret, és most a Powerpoint segítségével került bele a szöveg. Így szaporábban készült, és könnyen tudtam cserélgetni benne a képeket. Ugyanis azt találtam ki, hogy nem csak az oklevél lesz névre szóló, hanem a kép is. Megkértem a tanítványaimat, hogy készítsenek magukról egy bitmojis képet, és az, vagyis ő kerül majd a szöveg mellé. Az oklevelek elkészültek, folyamatban van a képek küldése, remélem hétfőig mindenkié megérkezik!



Remélem, elnyeri majd a gyerekek tetszését ez a személyre szabott oklevél! Mert mindenki jó, és lehet „LEG” valamiben!

Szerkeszthető oklevelek bármilyen alkalomra 3.

 2020.06.09.-i bejegyzés

Úgy látszik, ahogy telik az idő, mindig készül egy-egy újabb ilyen okleveles bejegyzés. Nem, nem azzal töltöm az egész napom, hogy ezeket céltudatosan keresem, csak véletlenül „jön velem szembe.” És hogy minek ennyi, ha egyszer egy-egy oklevélkészítő generátoron belül is többféle lehetőség van? Mert mindegyik más, mindegyik nyújt valami pluszt.

Éppen ilyen az a lengyel oklevél generáló, amit nemrég találtam. Egyébként ez nemcsak oklevelet, hanem meghívót, levelet, könyvjelzőt is generál. Szóval, biztosan többszöt fogok ide ellátogatni.

Ha szeretnél egy saját egyedi oklevelet készíteni, olvasd végig a posztot, és meglátod, nem is olyan ördöngös dolog az elkészítése.

Mivel én elég vizuális típus vagyok, a sok magyarázat helyett inkább készítettem néhány képet a lépésekről, de az oldalon is van egy fülecske, ami még részletesebben elmagyarázza az egyes ikonok jelentését.

Ez az az oldal konkrétan, amelynek segítségével készítettem az oklevélhez az útmutatót. Más oldalai is hasonló módon működnek.

Ha van lehetőséged, állítsd át a nyelvet, így mindjárt könnyebben boldogulsz! A generátort két részre osztották. A bal oldali részben található a generátorkezelő központ, ahol kiválaszthatod a sablonokat, képeket, különböző elemeket. (A keretben is megtalálod ezeket az ikonokat, de ott csak a felhő és a nyíl aktív. A végén a felhőre kattintva tudod a kész okelvelet letölteni. A nyílra kattintva találod a részletes útmutatót. ) Jobb oldalon van az előnézeti és szerkesztési mező.

Minden egyes mezőbe kattintva lehet módosítani a szöveget, és bármely szöveg kiválasztása után a következő panel jelenik meg a lehetőségekkel. Új plusz szövegdobozt is hozzá tudsz adni, a „szöveg hozzáadása” gombra kattintva.

Amiért ez az oldal nekem megtetszett, az az, hogy még egyéb képek közül is lehet válogatni, és ezért ezek az oklevelek bármilyen alkalomra jók lehetnek, attól függ, kit, milyen alkalomból szeretnél meglepni.

Ha mindent kedvedre beírtál, alakítottál, lejjebb-feljebb vitted, forgattad, stb, akkor a felhőre kattintva töltsd le, és gyűjtsd be érte a megérdemelt elismerést! (Még annyi teendőd van viszont előtte, hogy az oklevél fölösleges részét távolítsd! Én ezt a Paintben csináltam meg.)

Végezetül még egy fontos dolog: IDE kattintva a szülőknek is készíthetsz oklevelet, melyben megköszönheted a segítő munkájukat, amit az elmúlt 3 hónapban nyújtottak. (Ha gondolod.)


Szerkeszthető oklevelek minden alkalomra 2.

 2020.04.12.-i bejegyzés

Egy tavaly augusztusi posztomban mutattam egy külföldi oldalt, ahol online tudtam okleveleket szerkeszteni. Két héttel ezelőtt, az akkor már második hete tartó digitális távoktatás során úgy gondoltam, meglepem a szülőket és a gyerekeket egy-egy névre szóló oklevéllel. Miközben az oklevél készítő oldalt kerestem (igen, mert annyi mindenem van már a virtuális világban, hogy azt sem tudom, hogy mi hol van), egy másik oldalra bukkantam. Így ezt az oldalt használtam most a gyerekek okleveleinek elkészítéséhez.

Nagyon tetszett a kollégáknak, nem győztem válaszolni a kérdésekre, elismerésekre. Végül gyorsan készítettem egy magyarázó képsort, hogy más is tudjon oklevelet generálni, de akkor nem volt időm a poszt elkészítésére. Most viszont, húsvétvasárnap délután mi mással is tölthetném a szabadidőm, minthogy megírom a posztot, sorban megmutatom az akkor készült magyarázó képeket itt is.

Szóval ennyi az egész! Ha egyet elkészítettél, letöltés után már csak a neveket kell változtatni. Ezt megteheted Paint-ben is, de ezúttal én a felületen módosítottam a neveket, és mentettem le a gépre egyesével a kész okleveleket. Szerintem úgy egyszerűbb.

Egyébként nemcsak gyerekeknek való oklevélsablonok vannak a fentebb említett oldalon, hanem különböző sport oklevelek, illetve idősebb korosztálynak, felnőtteknek szóló oklevelekhez is többféle sablon közül választhatsz.

Csendeskönyv 2 éves babáknak

 2020.04.12.-i bejegyzés

Pár évvel ezelőtt, véletlenül találtam rá a csendeskönyvre egy külföldi oldalon, ami nagyon tetszett, és elhatároztam, hogy amint unokáim lesznek, biztosan készítek nekik egyet. Sok sablont mentettem le, aztán az AliExpress-en láttam, hogy pár ezer forintért lehet rendelni, előre kiszabott, minden plusz anyaggal ellátott csendeskönyv alapot. Rögtön rendeltem is hármat. Gondoltam, a háromból kihozok majd négyet, a négy unokámnak.

Karácsonyra szerettem volna meglepni vele a három „nagyobbat”, de különböző okok miatt csúszott a könyv elkészítése. Tegnap viszont (mivel éppen dúl a tavaszi szünet) sikerült elkészülnöm az ikrekével, így arra gondoltam, megmutatom, milyen lett. Hátha Te is kedvet kapsz egy hasonló elkészítéséhez!

A készítés során felhasználtam a megrendelt anyagokat, illetve néhány egyéb ötlettel dobtam még fel a könyveket.

Panni könyve:

Jázmin könyve:

És hogy mi mindent fejleszt ez a könyv? Csak néhány példát mondok: fejlődik a kézügyességük, szem-kéz koordinációjuk,  kreativitásuk, szókincsük. Megtanulnak cipőt kötni, kabátot begombolni. A könyv segíti a színek, formák tanulását, a számolást, tájékozódást térben, síkban, időben.