2017. február 6., hétfő

80 nap alatt a Föld körül projekt: 7. Japán

Múlt hét közepén az utolsó előtti állomásra érkeztünk, és mivel korábban megcsúsztunk (és rá is érünk), úgy döntöttem, hogy a héten is Japánban maradunk. Bár ha jobban belegondolok, már Kínánál is foglalkoztunk Japánnal, hiszen az origami Japán jellegzetesség, amit említettem is akkor a gyerekeknek.

Japánról az alábbi kép segítségével beszélgettünk, és készítettünk egy Kokesi babát (amiről külön bejegyzés készül), de a héten még egyéb dolgokkal is fogunk foglalkozni.


FORRÁS



Ismét a saját anyagaim közül választottam néhány feladatot, amivel egyrészt átismételjük azokat a dolgokat, amikről az elmúlt hetekben  beszélgettünk, illetve matek órán megoldunk majd néhány Sudoku feladványt.

Három ország, három zászló, három nevezetesség, érdekesség. Melyik kép melyik országhoz tartozik? A számokat írjátok az országok neve után a keretbe!




A Sudoku japán szó, és bár a játék nem ázsiai országból származik, mai népszerűsége egy japán kiadónak köszönhető. Most ti is megoldhattok egyet. Írjátok be a számokat 1-6-ig a megfelelő négyzetekbe!



Ha saját Sudokut szeretnétek készíteni, látogassatok el ERRE az oldalra, ahol választhattok hogy hány mezővel ( 9x9-es, 6x6-os, vagy 4x4-es, illetve 4x4-es figurákkal) generáljon a program feladatot!

EZEN az oldalon is tudtok generálni feladatot, de itt csak a klasszikus 9x9-es mezővel, viszont a nehézségi fokot Ti állíthatjátok be.


Megoldunk még a héten egy labirintusos feladatot is, amit még régebben találtam, de még nem használtam fel sehol. Most viszont itt az alkalom, hogy megoldják a gyerekek. Remélem tetszeni fog nekik!

FORRÁS


Jövő héten Amerikába ruccanunk át, és befejezzük a Föld körüli kalandozásunkat.

Tartsatok velünk!




2017. február 2., csütörtök

Sárkányos, kakasos origami sarokkönyvjelző


Mivel a múlt héten megcsúsztunk egy kicsit, kedden még Kínában "tartózkodtunk", és mivel most van náluk a kínai újév, adta magát az ötlet, hogy ehhez kapcsolódóan készítsünk valamit.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én bármennyi könyvjelzőt készíthetek az osztályommal, pár nap után sosincs belőlük egy sem. Így arra gondoltam, hogy összekötve a kellemest a hasznossal, készítsünk néhány sarokkönyvjelzőt. Tavaly minyonosat készítettünk, ami egy-két gyereknél tovább volt meg, mint általában, így remélem, hogy a mostaniak is nagyobb becsben lesznek egyszerűbb társaiknál.
Miután megbeszéltük, hogy a felvonulások állandó szereplője a sárkány, készítettünk egy sárkányos sarokkönyvjelzőt, illetve mivel most a kakas éve kezdődött náluk, készült egy kakasos is.

Az ötleteket innen vettem:

FORRÁS

FORRÁS

A kakasos pedig ez alapján a videó alapján készült:





Ez is nagyon tetszetős, (sőt, bevallom őszintén, nekem sokkal jobban tetszik) sajnos erre most akadtam rá, ahogy próbáltam az "enyémet" megkeresni és ide beilleszteni.






A gyerekek nagyon precízen, figyelmesen dolgoztak, végül az alábbi munkák kerültek ki a kezükből:



Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást! 



2017. január 29., vasárnap

Hogyan rajzolj panda macit?

Pénteken rajzórán a gyerekek egyik kedvenc állatát, a panda macit rajzoltuk le, kapcsolódva a heti kínai projektünkhöz. A Google segítségével többféle lehetőséget mutattam a gyerekeknek, és ezúttal rájuk bíztam a döntést. Az osztály többsége az alábbi macit választotta, így ezt rajzoltuk meg. 


FORRÁS


A gyerekek munkája ilyen lett:





Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



80 nap alatt a Föld körül projekt: 6. Kína

A héten Kínába jutottunk el a térkép, a Pinterest-en talált szemléltetőeszközök és a saját feladatlapjaim révén. Sajnos nem úgy alakult a hét, ahogy terveztem, így a jövő héten kedden még elidőzünk technikaórán Kínában, és utána térünk majd rá Japánra.

Nem tudom, mi lehet az oka, mert függetlenül attól, hogy Kína elég távol van hazánktól, mégis nagyon sok mindent tudtak a gyerekek az országról. Tudták, hogy evőpálcikát használnak, hogy fő ételük a rizs, hallottak az üvegtésztáról, a kínai szerencsesütiről, a jin és jang szimbólumokról, a kínai porcelánról, a kínai írásról, a harcművészetükről, az óriáspandáról. (Úgy, hogy a net éppen vacakolt, tehát nem is tudtam betölteni a képeket.)
Minden esetre mutatom, hogy mit szerettem volna magyarázat közben megmutatni.

FORRÁS

FORRÁS

Ezúttal olyan feladatokat oldottak meg a gyerekek, amit pár éve én készítettem.

A régi kínaiak 12 állatövi jegybe sorolták az embereket születésük alapján. Hogy melyek ezek? Megtudjátok, ha megfelelő sorrendbe rakjátok a szavakat. A számozott betűkből egy híres kínai császár nevét kapjátok meg. Mi kapcsolódik a nevéhez?



A kínai újév elengedhetetlen kellékei a lampionok. Az alábbi képből kivágtunk 5 darabot. Megtaláljátok a helyüket? Írjátok a betűjelüket a megfelelő üres négyzetekbe! 


                  


Számozással állítsátok sorrendbe magasságuk alapján a következő hegyeket!

Annapurna
8091
az aratás istennője
___
Broad Peak
8047
K3
___
Cso-Oju
8201
türkíz istennő
___
Csomolungma
8848
a Föld istenasszonya
___
Dhaulagiri
8167
fehér hegy
___
Gasherbrum I
8068
gyönyörű hegy
___
Gasherbrum II
8035
gyönyörű hegy 2
___
K2
8611
a második legnagyobb
___
Kancsendzönga
8586
a hó öt kincse
___
Lhoce
8516
Déli-csúcs
___
Makalu
8463
a piramishegy
___
Manaszlu
8163
szellemhegy
___
Nanga Parbat
8126
a gyilkos hegy
___
Sisapangma
8027
tető a füves síkságok fölött
___























Az megint a véletlen műve volt, hogy éppen most kezdődik a kínaiaknál az újév. Így mi sem volt természetesebb, mint hogy megleptem őket egy-egy papírból készült szerencsesütivel, amibe természetesen én is tettem bölcs gondolatokat. 


FORRÁS


Ha tetszik az ötlet, tartsatok velünk! Jövő héten Japánba megyünk.



Szívószálas papírelefánt és társai

Gondolkoztam, milyen címet adjak ennek a kis bejegyzésnek, ami felkeltheti az érdeklődéseteket, és érdemesnek tartjátok, hogy megnézzétek. Ez a szívószálas elefánt talán jó lesz.
Nem tudom, mondtam-e már, hogy az ötletelésbe néha a lányaim is besegítenek azzal, hogy ha látnak valami cuki kis dolgot, azt Facebook-on átküldik nekem. Ilyen ötlet ez a mostani is. A héten azért nem Kínához kapcsolódó dolgot készítettünk, mert ezt a kis játékot szerettem volna elkészíteni az osztályommal. Az elefánt révén kapcsoltam a múlt heti indiai témához. Aztán volt, aki elefántot, volt aki bálnát készített.

Mivel ide nem tudtam az elkészítését bemutató videót betenni, a Facebook-os oldalon osztottam meg. IDE kattintva megnézhetitek.

A gyerekeknek nagyon tetszett az ötlet, nagy lelkesedéssel készítették a figurákat. Azt viszont nem tudom, hogy milyen labdát kellene használnunk, hogy úgy pörögjön, mint ahogy a kisfilmben látszik.






Mivel sablon nem volt hozzá, a filmet megállítva készítettem egy képet a bálnáról, illetve ITT találtam egy aranyos elefántot, amit sablonként használtam. Az elefánt lábánál ugyanúgy ráhagytunk kb 1 cm-t az összeragasztáshoz, mint ami a bálnánál látszódik.






Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!




2017. január 21., szombat

Madhubani páva

Amikor a múlt héten, Indiához keresgéltem feladatokat, egy érdekes megoldásra bukkantam. Ez a Madhubani (vagy Mithila) művészet, festészet(?). Bár keresgéltem magyar nyelvű információt a stílusról, nem találtam semmit. Így ha nem lennék teljesen pontos a meghatározással, kérem a hozzáértő kollégákat, egy megjegyzésben egészítsék ki, vagy javítsák a tudnivalókat!

A "Madhubani (vagy Mithila) art" Indiában elterjedt stílus. A festés  ujjakkal, gallyakkal, kefékkel, tollakkal történik és jellemző a geometrikus minták alkalmazása. A festmények hagyományosan mitológiai, népi témákat és egyházi szimbólumokat ábrázolnak, mint például a hal, papagáj, elefánt, teknős, nap, hold, bambusz, fa, lótusz, stb. A stílusra általában jellemző a kettős határ, ami 3 dimenziós megjelenést ad a képnek. 

És akkor nézzük is, miről van szó. 

FORRÁS


FORRÁS

Ha saját rajzot akartok készíteni, ERRE az oldalra feltétlenül látogassatok el, mert itt többféle motívumot találtok, ami sokat segít a formák kitöltésében. Ízelítőül néhány kép:









Nekem az alábbi kép tetszett meg, ezért ezt készítettük el a gyerekekkel. Instrukciót a készítés lépéseihez ITT és ITT találtam. 
Egyébként a Youtube-on is kereshettek olyan videókat, ahol ezzel a technikával készítenek képeket, ha begépelitek, hogy madhubani painting. 





A gyerekek nagyon szépen dolgoztak, aminek meg is lett az eredménye:







Ha tetszik a stílus, készítsétek el Ti is, vagy hozzatok létre saját képet!

Jó kreatívkodást!





2017. január 17., kedd

Hóember műanyag flakonból

Tavaly két alkalommal is volt olyan, hogy ivójoghurtot kaptak a gyerekek, aranyos kis fehér műanyag flakonban. Vettem a bátorságot, és megkértem minden alsóst, hogy aki nem akarja hazavinni az üres  flakont, az legyen olyan kedves, és ne a kukába dobja, hanem tegye le a padra, majd én összeszedem. Már akkor láttam bennük a hóembert. Mivel ez tavaly tavasszal volt, amikor híre sem volt a hónak, nem volt aktuális az elkészítése. 

Sajnos hó nálunk mostanáig nem esett, így várnom kellett idén is. Végre hétvégén esett némi kis hó (kb. 30 cm), így elérkezett az idő, jöhetnek a havas, hóemberes ötletek.

Bizonyára mások is készítettek hasonló figurát, forrást viszont én most nem tudok megadni, mert ez teljesen saját ötlet.




Hozzávalók:
1 műanyag flakon (test)
tubusos mustár tartó doboza (De szerintem tojástartót is lehet használni. Ebből lett a kalap.)
karton (A kalap pereméhez.)
polár anyag (sál)
Alkoholos filc (szemek, száj, gombok)
akrilfesték (kalap, orr)
ragasztó (piros Technokol Rapid. A kék semmire se jó.)



Ha tetszik az ötlet, készítsétek el ti is! 

Jó kreatívkodást!


2017. január 15., vasárnap

80 nap alatt a Föld körül projekt: 5. India

A héten olvasás órán Gandhi-ról olvastunk, így tökéletes, bár véletlen volt az időzítés. Megnéztük a térképen, hogy hol van India, majd elolvastuk az olvasmányt. Megmagyaráztam nekik a gyarmat fogalmát, majd rátértünk India nevezetességeire, illetve a kultúrájukkal való ismerkedésre.

Nemzeti állatuk a bengáli tigris, viráguk a lótuszvirág, nemzeti madaruk a kék páva, gyümölcsük a mangó, fájuk a banyánfa.


FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

Indiával kapcsolatban 10 emberből valószínűleg kilencnek a Tadzs Mahal jut az eszébe. Úgy gondoltam, elég, ha erről az egy nevezetes épületről mesélek a gyerekeknek. Információt ITT találtam hozzá, illetve ezt a kis videót mutattam meg nekik.




Ezt követően arra gondoltam, hogy a pénteki rajzórán rajzoljuk meg ezt a híres épületet. Kerestem is hozzá ötleteket. Végül a 3. képet készítettük el, felhasználva hozzá a 2. kép lépéseit.


FORRÁS

FORRÁS




FORRÁS



Először megrajzolták halványan a Tadzs Mahal vonalát, amit aztán fehér zsírkrétával, vagy gyertyával átrajzoltak. Színes papír híján (ami az eredeti képnél szerepel) mi színes foltokat festettünk egymás mellé, majd jött az épület festése, illetve száradás után a kontúrozás. Az utolsó díszítést kicsit elkapkodták, pedig bőségesen volt idő. Azért így is elégedett voltam a végeredménnyel, de mennyivel szebb lett  volna, ha végig olyan precízen dolgoznak, mint az elején!






A jövő héten (mivel minden nap dolgozatot írunk) nem megyünk tovább, de utána jön majd Hong Kong, illetve Kína és Japán. Mivel ezek már annyira távoli országok, nem akarok egy-egy hetet foglalkozni velük. (Legalábbis most ezen az állásponton vagyok, aztán majd kiderül.) Tartsatok velünk akkor is!