Mint ahogy már írtam egy korábbi bejegyzésemben, nyári tervem a patchwork (foltvarrás) technikájának elsajátítása. Terveim között szerepel terítő, párna és táska is. Pillanatnyilag azonban ezzel is úgy vagyok, mint tavaly a horgolással, nem akarom nagy fába vágni a fejszémet. Míg eljön a megfelelő idő az alkotásra, addig kabalákat készítek, amit később elajándékozhatok bárkinek.
2014. június 21., szombat
2014. június 19., csütörtök
..., akáció, Vakáció
Végre ez a nap is eljött! Tegnap kiosztottuk a bizonyítványokat, így a mai naptól ténylegesen megkezdődött a Vakáció a gyerekeknek. Az utolsó két hét a felmérésekről, kirándulásról, játékról és természetesen a kreatívkodásról szólt. Kár, hogy vége!
2014. június 11., szerda
"Spontán család" nyaral
Nem akarok úgy járni, mint a májusi képes naplóval, ezért gyorsan a nyakatokba zúdítom a hosszú hétvége eseményeit. Ez a bejegyzés a családunkról szól, mi vagyunk a Spontán család. A bejegyzés végére ti is érteni fogjátok, hogy miért.
2014. június 10., kedd
Marionett baba és társai vécégurigából
Lassan a nyakunkon a nyári szünet, gondoltam megmutatom, milyen jó kis dolgot találtam a Pinterest-en: marionett bábokat. Vécéguriga és fonal szükséges hozzá (ami nekem a nagy kedvencem), illetve egyéb otthon fellelhető "lom".
Képes napló 34.
Nem akarom ecsetelni, hogy mennyire zsúfoltak a napjaim, mert aki hasonló cipőben jár, mint én, az nagyon jól tudja. A május különösen mozgalmasra sikerült, és mivel már nem is emlékszem, hogy mikor készült ilyen személyesebb jellegű bejegyzés, gondoltam, épp itt az ideje. (Aztán annyira sikerült betábláznom magam, hogy rendesen belecsúsztam a júniusba, remélem nem gond.)
2014. június 5., csütörtök
Baba dupla papírhengerből
A múlt héten szerdán a nagyokkal volt szakköröm. Mivel a negyedikesek OKÉV mérésben vettek részt, ebéd után hazamentek, és nem jöttek vissza a szakkörre. Így 3 harmadikossal alkottunk.
EZEN az oldalon találtam egy aranyos vécéguris ötletet, gondoltam, könnyű lesz elkészíteni.
2014. június 1., vasárnap
Fuleco, a tatu - kreatívan
Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki nem várja a foci világbajnokságot. Előre elnézést kérek a szurkolóktól, de engem valahogy hidegen hagy. Azzal küldöm az őrületbe a foci iránt rajongókat, mikor felteszem ezzel kapcsolatos kérdésemet. Vagyis: Mi értelme van annak, hogy 25-26 ember rohangál egy labda után?
2014. május 30., péntek
Textil macik és egyéb ötletek sablonnal
A múlt szombaton egy budapesti kiránduláson vettem részt a lányommal. Voltunk a Planetáriumban, majd a Városligetben. Összekötve a kellemest a még kellemesebbel, megbeszéltem egy találkozót egy kedves internetes ismerősömmel.
Kicsik és nagyok kulturális hete
Lassan két hete, hogy készült utoljára blogbejegyzés, ami tőlem nem egy megszokott dolog. De sajnos vagy hál' Istennek (?) annyi dolog történt az iskolában és itthon is, hogy nem jutott idő a blogra. De most pótolom, szóval nem maradtok le semmiről.
2014. május 18., vasárnap
Ünnepelek
Remek a hangulatom, .... tegnap volt a szülinapom. Most írom az 500. bejegyzést. Hát nem szuper?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)