2013. február 18., hétfő

Motiváló rulett

A gyerekek szorgalma az utóbbi időben elkezdett lankadni. Ez nem az iskolai munkára vonatkozik, hanem a házi feladatokra. Összecsapják, nem készül el minden házi, és a külalak is hagy "némi" (nagyon sok) kívánnivalót maga után. Tudom, hogy egyéni íráskép, meg ilyenek, no de a vonal akkor is ott van, és azért csak jó lenne megkülönböztetni az a betűt az o betűtől, a n betűt a r betűtől. 
Felsős kollégák mutatják, hogy azért nem tudják értékelni a gyerek munkáját, mert nem tudják elolvasni. Volt magyaros kolléganőm nagyítót használt, hogy jobban felismerje a betűket.

A hétvégén volt egy kis időm, így böngészgettem a neten és az alábbi oldalra bukkantam.



Lementettem néhány jó ötletet, melyek közül a "Hunyó rulettet" már el is készítettem. (Köszi modernnagyi!) Változtattam egy kicsit rajta, és a mai naptól ennek segítségével fogom a gyerekeket motiválni a házi feladat precízebb elvégzésre.




Az alap műanyag vödörtetőből van kivágva, a tojástartó rekeszeibe kerülnek a korongok. A kis fehér műanyag egy kávétejszínes dobozka, a forgatáshoz segítség. A cukornál és a levonónál cukrot vagy levonót kap a tanuló. A játéknál 5 percig azt a játékot játsszuk, amit szeretne (mindennapos testnevelés), a kérdőjelnél eldönti, hogy cukrot, levonót vagy játszani szeretne, a buktánál sajnos nem nyer semmit.
Ma négy gyerek pörgetett. Volt játék, levonó, kérdőjel és bukta. Úgy látom, jó lesz, legalább is egy darabig.









Felszíni formák gyakorlása 3.

A múlt héten tovább folyt a "harc" az osztályom és a felszíni formák között. Szerencsére többen jöttek ki győztesen az ütközetből. Különböző munkafüzetekből másoltam feladatokat, illetve az interneten talált feladatlapokat "magyarosítottam", azokat oldották meg a gyerekek kisebb-nagyobb sikerrel.







Ötlet innen



Pénteken az első rajzórán egy térképet készítettünk. A technikát biztos sokan ismeritek: krepp-papír négyzeteket kell összegyűrni és rajzlapra ragasztani. Mindenki kapott egy Magyarország vaktérképet. Zsírkrétával rajzoltuk az országhatárt a folyókat és a tavakat. Ezután az egészet lefestettük zöldre, majd barna és narancssárga krepp-papírt ragasztottunk a megfelelő helyre. (Szándékosan lett ilyen szellős, hiszen a hegyek és dombok között is vannak sík területek. Ezt tisztáztuk, bízom benne, hogy megjegyzik.)

Óra végére mindenkinek lett egy saját domborzati térképe. Remélem, így jobban fognak emlékezni a tanultakra, és jól jön majd, ha negyedikben hazánk nagy tájait fogjuk tanulni.











Blogszülinap: egyévesek "lettünk"

Hát ez a pillanat is eljött! A blogommal egyévesek lettünk. Mint már írtam róla néhányszor, a lányom kezdett el blogolni, majd segített egy éve, hogy nekem is legyen egy.


Korábban tévedtem már mások oldalaira, de az fel sem merült bennem, hogy én is tudnék ilyet csinálni. Aztán, mikor a lányom megmutatta, csak csodálkoztam, hogy mennyire egyszerű. Belevágtam. Voltak elképzeléseim, tudtam, hogy a tanításról fogok írni, de néha egy-két személyes dolog is belekerült. Remélem nem baj.

Aztán izgatottan néztem, hogy hányan találnak rám, hányan olvasnak, csatlakoznak a rendszeres olvasók közé. Kicsit büszkeséggel tölt el, hogy szép számmal látogattatok meg, sokan hagytatok üzenetet, és úgy érzem, sikerült néhány barátra is szert tennem. Köszönöm ezt nektek.

Bár szeretem az ünnepeket, most úgy gondoltam, nem csapok nagy felhajtást. Egyszerűen csak közlöm a jó hírt, és kérem, hogy a továbbiakban is tiszteljetek meg a jelenlétetekkel! Ha pedig megjegyzést is hagytok, az már külön öröm számomra, ahogy mondani szokták, hab a tortán.

Mivel az életem elég pörgősen élem, már szaladok is tovább! Ha van kedvetek, továbbra is tartsatok velem!







2013. február 12., kedd

Valentin napi ötletek tanórákra

Nagyon régóta foglalkoznak a külföldi oldalak a Valentin nappal. Számos ötletet láttam,  amiből szeretnék most egy csokorra valót átnyújtani nektek. Ha nem is mindet, de azért egy párat én is szeretnék az osztályommal kipróbálni, elkészíteni. Köszönet az ötletért minden feltöltőnek! 

A szófajok gyakorlásához készítettem ezt a kis feladatot. Ötlet innen, a szavakat és a hozzá tartozó színeket módosítottam, de felteszem az eredetit is.






Matematikához  ITT. találtam ezeket a jó kis színezős feladatokat. Az első a szorzótábla gyakorlására jó.
A szíveket ki kell vágni, majd az első játékos társa elé tesz két szívet, aki elvégzi a szorzást, és a táblán beszínezi az eredményt egy választott színnel. Utána kicserél egy szívet, és a társa szoroz, majd színez, egy másik színnel. Persze más szabályt is ki lehet találni. (Lehet, hogy nem is így van a lapon, csak én ezt silabizáltam ki belőle.)





Kisebbeknek jó ez a dobókockás színezős. Minden játékos kap egy feladatlapot. Két dobókockával dobnak, a számokat összeadják és színeznek. Győz, akinek először van egy teljes sor beszínezve.





Miközben a feladatok linkjét kerestem, ezt az egyszerű feladatot találtam, ugyanott. A szívekre bármilyen  feladatot lehet írni, így ezt bármelyik osztályban be lehet vetni Valentin nap tájékán.





Korábban már írtam dobókockás rajzolós, színezős figurákról. Most találtam ezt a kis bogarat, ami kapcsolódik a témához.

Forrás


Ezen az oldalon sok, elsősorban 4-5 éves gyerekeknek való feladatot találhattok, Valentin napi témához kapcsolódóan. 

FREE Valentines PreK Pack {This Reading Mama}




A vécéguriga az egyik kedvenc alapanyagom, mivel számos dolog készülhet belőle. Mit szóltok ehhez a bámulatos Ámorhoz? Itt lépésről lépésre láthatjátok az elkészítés menetét.




Boldog Valentin napot!



2013. február 11., hétfő

Felszíni formák gyakorlása 2.

Hogy milyen nehéz a felszíni formák tanulása, eddig nem is gondoltam volna. Korábban már írtam, hogy eléggé "problémás" tanulókból áll az osztályom, így egy-egy tananyag elsajátítása néha tovább tart, de nem adom fel. Játékos formában tálalva, sok gyakorlással eddig sikerült szinte mindenkivel megtanítani, ami fontos. Úgy gondolom, a felszíni formák egy ilyen tananyag környezetismeretből. Itt már megmutattam azokat a játékokat, feladatlapokat amit ehhez készítettem.
Reggelenként kiosztottam, és pár perc múlva szóltak a csapatok, hogy készen vannak. 1-2 hiba még becsúszott, de mivel többféle játékot is készítettem, cserélgettem az asztalok között, így nem volt unalmas.





A múlt héten a technika és rajz órákon is ezzel a témával foglalkoztunk. Készítettünk először 4 tablót, ami  kikerült a falra, rajzórán pedig a hozott képekből mindenki magának készített egy-egy kis tablót. Remélem, ha látják ezeket a képeket, megjegyzik, hogy milyen felszíni formák vannak. 







Környezeten a Youtube-ról leszedett kisfilmeket (1-2 perces) néztük meg, ahol sok-sok hegyet, folyót, síkságot stb. láttunk, ismerkedtünk hazánkkal. Nem tudom, ismeritek-e az Egy perc Magyarország sorozatot. Én nemrég akadtam rá a Youtube-on.



Egy kis ajánló




2013. február 8., péntek

Dobj egy sztorit!

A dobókockás rajzolós feladatokat keresve egy olyan oldalra tévedtem, ahol történetet kell dobókockával dobni. Egyet tudtam letölteni innen, (köszönet érte a feltöltőnek), a többit kicsiben meg tudtam nézni. Ez elég is volt ahhoz, hogy elkészítse a lányom a magyar megfelelőjét. 

A lényeg itt is a játék. Dobunk egyet, és megkapjuk a szereplőt, aztán a helyszínt, végül a témát, amiről ki kell találni a történetet. A jövő héten szeretném majd kipróbálni, remélem tetszeni fog a gyerekeknek.

Négy készült el eddig, próbáljátok ki ti is!







Fogalmazás játékosan, dobókockával

A fogalmazás nehéz feladat szerintem egy kilencéves gyerek számára. Az olvasmányokhoz kapcsolódóan próbálunk vázlatot vagy éppen történetet írni. Vannak, akik értik, vannak, akik csak mondatokat mondanak, és sajnos nem rajzolódik ki belőle a történet maga.

Már második osztályban adtam házi feladatnak, hogy másoljanak néhány mondatot a meséből, ami nekik a legjobban tetszett. Órán, spatulák segítségével beszéltük meg az olvasmányokat. (Itt írtam már erről az ötletről.) Ugyancsak órán, több kis rajzot készítettünk, ami a későbbi történetmesélést segíthette. Azt hittem, ezek után harmadikra mindenki érteni fogja a vázlatírást, fogalmazás készítést.



Egy külföldi oldalon (már megint) találtam erre a kis feladatra. (Sajnos nem jegyeztem fel a forrást. Köszönet érte a feltöltőnek.) Szerdán ki is próbáltuk. A gyerekektől azt kértem, hogy színezzenek ki 6 képecskét. Ezután azt a feladatot kapták, hogy a 6 kép segítségével találjanak ki egy történetet.




Téli történet
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer lány, úgy hívták, hogy Liza. Felhúzta a kesztyűjét és elment szánkózni. Útközben talált egy cicát, és nagyon örült neki. Hazavitte, és ittak egy pohár gőzölgő teát.


Téli történet
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ház. Ebben a házban lakott két testvér, Peti és Lili. Egyszer forró csokit akartak inni, de nem találtak. Petinek eszébe jutott, hogy kimennek a cicával játszani. Sokáig játszottak, már a hold is feljött, mikor bementek.


Tudom, hogy ezek még nagyon kezdetleges fogalmazások, de mint elsők, illik róluk megemlékezni. A többi ettől sokkal jobb lesz, legalább is bízom benne.

Ezután elővettem a Mariann ötlete alapján elkészített dobókockáimat. (Köszi Mariann!)
7 gyereket kértem meg, hogy dobjanak egyet-egyet a kockákkal. Az így kapott képek segítségével otthon kellett fogalmazást írniuk. Remélem, jól szórakoznak, és nem tanulásnak fogják fel a történetalkotást.








2013. február 4., hétfő

Társasjáték a műveletek gyakorlására

A múlt héten elkezdtük a nagyobb számok szorzását, a becslést, holnap tanuljuk az írásbeli szorzást egyjegyűvel. Aki nem tanulta meg tavaly a szorzótáblát, annak az idén gondja lesz, (no meg később is) amíg nem megy tökéletesen. Azt szoktam mondani, ezt úgy kell tudni, hogy ha álmodból fölébresztenek, akkor is vágni kell.

Ezen az oldalon találtam az alábbi kis szorzótáblás társast. Mivel kártyákon vannak a feladatok, mindenki olyan művelet gyakorlására használhatja, amilyenre akarja, csak el kell készítenie a megfelelő feladatokat.





 A játék menete a következő:  A játékos húz egy feladatkártyát, majd megmondja az eredményt. Ha jó, dob a dobókockával és lép a játékmezőn. Ha nem jó az eredmény, a helyén marad. Aki majmosat dob, még egy kártyát húz, ha jól válaszol, dob és lép. Győz az, aki elsőnek ér a célba. Én már kinyomtattam, lamináltam, szerdán korrepen fogom "bevetni", mint titkos fegyvert.  Jó játékot!


Égtájak, felszíni formák gyakorlása játékosan

A környezetismeret számomra egy szép tantárgy, sajnos a gyerekek számára legalább olyan mumus, mint a mértékegységek. Talán azért, mert itt tanulni is kellene valamit, ami nem nagyon megy még nekünk. Nem is tudom, mi járhat a gyerekek fejében. Miért kell nekem azt megkérdezni, hogy mi a domb? A domb, az a domb, ahogy az egyik tanítványom írta. És a hegy az a hegy, a síkság meg a föld. Szóval, ilyen egyszerű a dolog, szerintük.

Az égtájak tanulásával kezdődött ez a téma, ami a legtöbb gyereknek elsőre világos lett. Aztán másodikra már nem annyira. Játékosan gyakoroltuk az irányokat, az iránytűt is használtuk, de mikor a könyvben kellett a nyilakhoz beírni a megfelelő égtájakat már lett kelet-nyugat és egyéb hasonló elnevezés is.




Találtam két játékot a Mozaik-os környezet könyvben, ezzel játszottunk a múlt héten. Van, aki még téveszt, de már egyre kevesebbet.

Környezetünk titkai 3.







Technika órán a felszíni formákat elkészítettük gyurmából, folyamatban van a tablók készítése is. Megbeszéltünk mindent, legalább is, én úgy gondoltam. 




A cetli viszont nem erről tanúskodott, így a hétvégén magam állítottam össze két játékos feladatot. Korábban Bergamottnál láttam az angol nyelv tanulásához az alábbi játékos szótárlapot. Már akkor tudtam, hogy ezt én bizony a felszíni formák gyakorlásához fogom felhasználni. (Már akkor számítottam rá, hogy talán gond lesz a fogalmak megtanulásával.) Köszi Bergamott az ötletet és a sablont!




Az állatos képek helyére felszíni formák képei kerültek, a másik lapra röviden leírtam a meghatározást. Kétféleképpen ragasztottam fel: 
Egyiknél a képes játéktábla van fölül, a kép alapján nekik kell elmondani a meghatározást.  
A másiknál a fogalom van fölül, az alapján kell kitalálni a felszíni formát. 





A másik játéknál is ugyanezek a képek és fogalmak szerepelnek, mivel a cél ezek megtanulása. ( Kivéve a sziget és a félsziget, helyhiány miatt.)  Itt is kétféle játék játszható: Én a képeket nyírtam fel, a meghatározás van egy A4-es rajzlapon. A gyerekeknek a fogalmakat elolvasva kell a megfelelő képet a helyére tenni. A másik lehetőség, (amit szintén el fogok készíteni) amikor a meghatározások vannak felnyírva és a képek találhatóak a rajzlapon.  




A kész játékokról nem készült fénykép, már levittem a suliba, de használat közben majd lefényképezem. Csak gondoltam, addig is megosztom veletek, hátha másnak is jól jön a gyakorláshoz. Kíváncsi vagyok, hányan fogjátok kipróbálni. Jó játékot!