2014. március 15., szombat

Egyszerű papírvirág

Az utóbbi időben annyi mindennel kell hogy foglalkozzunk, hogy egyre nehezebben tudom összehangolni a dolgokat. Készülünk a Kicsik és nagyok kulturális hetére, az Okév mérésre, ott a Látható hangok projekt, a gyerekek egy része úszni jár, közben nyakunkon a tavasz, március 15-e, jön a húsvét, majd az anyák napja. Szóval nem tudom, hogy más hogyan oldja meg, de nekem nagyon nehezen sikerül. 
Éppen ezért a héten technika órán egy olyan megoldást választottam, hogy egy füst alatt készült dekoráció Március 15-re, illetve mobil dísz a hóemberek helyére, mivel épp itt volt az ideje, hogy  lecseréljük.
Valika kincsei között találtam ezeket az egyszerű kis virágokat, amiből pár perc alatt jó néhány készült. 





Mindenki piros-fehér-zöld színnel kezdett, majd jöttek a színes virágok. Akik ügyesek voltak hármat is készítettek. Egy ideig ezek díszítik majd a termet.







Ha valakinek tetszik, és szeretné elkészíteni, itt van hozzá a sablon. (A fehér virág nem látszódott a szkennelés után, ezért tettem mögé a rózsaszín papírt.)



Jó kreatívkodást!



4 megjegyzés:

  1. Virágokból sosem elég...,köszi a sablonokat!Szépeket készítettetek. Az idő beosztásával hasonlóak a gondjaim....:)))) Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem is így van. Köszi. Akkor egy cipőben járunk. :)) Puszi.

      Törlés
  2. Mindenkinél ez a helyzet Sucika, de mi is lenne a gyerekekkel, ha mindig a gép előtt ülnénk!!!:))) Ügyesek vagytok, látszik, hogy sokat dolgoztok!!!:))) Puszillak: Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, csak ha nem jutok gép elé, honnan szerzem be a következő ötletet? Köszi a dicséretet! Puszillak én is! :))

      Törlés