2014. március 8., szombat

Napi beszélgetési (fogalmazási) témák 1.

Az előző bejegyzésben már írtam, hogy gond van a fogalmazással. Akárhogy magyarázok, valahogy nem jutunk előrébb. Hiába a sok feladat, amikor oda kerül a sor, hogy önállóan kellene írni a gyerekeknek egy történetet, megáll a tudomány. 
(Mielőtt valaki azt gondolná, hogy most jut eszembe, elárulom, hogy eddig is készültek már vázlatok, leírtuk az olvasott mesék tartalmát, de konkrét, önálló elbeszélő fogalmazással a tanmenet alapján egy hónapja próbálkozunk. Heti 1 órával számolva ez 4 fogalmazás.)

Elhatároztam, hogy a hátralévő időben megpróbálok valahogyan változtatni ezen. Elkezdtem keresgélni az interneten.

Az első, amit találtam, szeptembertől május végéig minden napra ad egy kérdést, amire a gyerekek írásban válaszolnak. (Tisztára, mint a nap fotója játék!) Nem kell fogalmazást írni, csak pár mondatban kifejteni, hogy mit csinálnának egy adott szituációban. Aztán később ezekből készülhetnek majd fogalmazások is. Most az a célom, hogy élvezetes legyen az az idő, amit az ötleteléssel és az írással töltenek.

Írás-tevékenységek új
Forrás


A héten két olyan kérdést tettem fel, amit a márciusi témánál olvastam, de szeretnék minden nap 5 percet erre szánni nyolc óra előtt, mikor már mindenki a teremben van. (Mutatom, hogy mik születtek. Sok hiányzó volt a héten, és van, aki más könyvből tanul, ezért van kevés megoldás.)

1. Képzeld el, hogy van egy varázsceruzád. Bármit rajzolsz vele, életre kel. Mit rajzolnál? Miért? Mi történne utána? 

- Egy szuper agyat rajzolnék, azért, hogy okosabb legyek, és hogy ne csak anya dicsérjen meg minden nap, hanem tanárnéni is. Segítene nekem ez az agy.

- Spongya Bobot rajzolnám le, mert nagyon kedvelem a meséit. Játszanék vele, ha neki is volna hozzá kedve.

- Egy kocsit rajzolnék, ami tudna beszélni. Mindig bajba sodorna. Nem lenne unalmas, ha messzire vezetnék.

- Egy tücsköt rajzolnék, ami minden kívánságomat teljesíti. Mivel a tücsök kicsi, mindig a zsebemben lenne.


2.  Mit csinálnál, ha találnál egy kosár aranyat?
- Adnék belőle a szegény néniknek, bácsiknak és gyerekeknek. Ami megmaradna, abból körüljárnám a világot.

- Ha találnék egy kosár aranyat, megtartanám. Nagyon sok mindent vennék belőle, például ruhát, játékot, ételt, cipőt.

- Vennék egy kocsit, adnék a szegényeknek pénzt és ennivalót.

- Körbejárnám a Földet. Megvenném a legdrágább kocsit, vennék egy szép házat.

- Elosztanám a testvéreimmel, és az én részemnek a felét odaadnám tanárnéninek.



A gyerekek nagyon élvezték az "alkotást", jókat nevettünk a felolvasás közben egy-két gyerek ötletén. 
Szerintem belejövünk a tanév végére.



2 megjegyzés:

  1. Hű,ez már megint nagyon jó örlet és ez a mi problémánk is.Viszem,köszi!Mindig nagyon hasznosak az ötleteid!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem csak az enyémekkel van gond. Örülök, hogy segíthettem a megosztással. :)

      Törlés