Jószívűség - teszt és játék

Gondolkodtam, hogy milyen címet is adjak ennek a bejegyzésnek, ami felkelti az érdeklődéseteket, de nem tudtam frappánsabbat kitalálni. Viszont nagyon érdemes végigolvasni, és ami fontosabb: a játékot kipróbálni. Tanulságos, sok dolog derül ki pillanatok alatt a gyerekekről. A teszt kicsit hosszadalmasabb, és szerintem eléggé általános dolgokat ír az értékelésnél, de azért abból is kiderül egy-két dolog.

Éveken keresztül megvettem a lányaimnak a Tappancs, Tudorka, és Oké újságokat. Nem is tudtam, hogy a nagyobb kiszedegeti belőle a különböző teszteket, csak pár éve, mikor egy nagy pakolás után a spajzban megláttam. A lányaim ugyanis tudják, hogy az én szememben nincs olyan, hogy lom, ezért ami nekik nem kell, beviszik a spajzba, aztán én lemeózom, és döntök a további sorsukról. Na így akadt a kezembe az a füzet, amibe ezeket a teszteket ragasztgatta. Eltettem, hátha jó lesz valamire. Aztán az idén hogy kaptam az ifjúságvédelmi szakkört, eszembe jutott, és előkerestem. Azóta jó pár tesztet megoldottunk, sőt már kölcsön is kérték tőlem. Az egyik arra keresi a választ, hogy mennyire vagyunk jószívűek.

A mai alkalommal a foglalkozás második felében játszottunk. (A játék a már korábban is ajánlott Erkölcsi nevelés  könyvből való.) 

A játékot azzal indítjuk (írja a könyv), hogy 3-4 csomag cukorkát borítunk egy kosárba. Bár én nem vittem cukorkát, megtette a számoló pálcika is, mindenki el tudta képzelni, hogy nyalókákat lát maga előtt. Gondoltam, rakok jó sokat, legyen miből markolni. (Egyébként a könyv azt javasolja, hogy annyi cukorka legyen, hogy legalább 3 jusson mindenkinek. De akkor mennyit is kell tenni? Mindegy, én nem voltam szűkmarkú.)  Mindenki döntse el, mennyivel szeretné játszani. Így is, úgy is érdekes a játék alakulása. Arra azért kíváncsi vagyok, mi lett volna a kevesebb nyalóka esetén, hány gyereknek nem jutott volna egy sem, és ez hogy befolyásolta volna utána a rablási lehetőségét. (Majd az osztályommal úgy játsszuk.)

Ezután jött az utasítás: "Itt vagy egy kosár nyalóka. Vegyetek belőle annyit, amennyit akartok!"

Amikor mindenki vett (maradt is a kosárban), leültek a helyükre, és megszámolták, kinek mennyi van, majd ezt felírtam a táblára. Ezután mindenkit megkérdeztem, hogy hogy érzi magát, hogy annyi nyalókája van, amennyi.

Újabb instrukció következett: " Most mindenki elvehet két társától annyit, amennyit jónak lát."

Egyszerre csak egy gyerek rabolhat, a többieknek ezt némán kell tűrnie. Mikor mindenki elvett valamennyit, újra megszámolták, és én felírtam a táblára. (Az adatokból nem derül ki, ezért szeretném megjegyezni, hogy az egyik tanuló elvette a társától az összes nyalókát. Mikor a pórul járt tanulóra került a sor, odament és visszavette nemcsak a "sajátját", hanem a többit is.) 

A könyv nem kérte, de én itt is megkérdeztem, hogy ki hogy érzi magát, miért vett el annyit, amennyit. Hangsúlyoztam, hogy bármennyit elvehet, de megteheti azt is, hogy nem vesz el egyet sem.

Végül jött az utolsó instrukció: " Gondold végig, hogy mennyi nyalókára van  szükséged igazából! Adnál-e belőle valakinek? Kinek adnál? Ha végiggondoltad, adj belőle annak, akinek szeretnél!"

Ezt követően ismét a táblára kerültek a számok. Most is megbeszéltük, hogy ki hogyan érzi magát, kinek adott és miért, milyen érzés volt adni. Érdekes volt látni, hogy ez alatt a kis idő alatt hogyan változott a gondolkodásuk. Aki sokat markolt, később szétosztotta, aki mindent elvett másoktól, utána tőle is elvettek mindent. Nem akarok mélyen belemenni a pszichológiába, mert nem a szakterületem, de érdekes volt.

Ha felkeltettem az érdeklődéseteket a játék vagy a teszt iránt, próbáljátok ki ti is!

Jó játékot!