2013. június 2., vasárnap

Ajándék Mamintitől a tanév végére

A történet pár hónappal ezelőtt kezdődött, amikor egy bloggerina levelet küldött, és felajánlotta, hogy szívesen készítene a tanítványaimnak valami kis ajándékot. Nagyon meghatottak a sorai, mert bevallom őszintén, (lehet, hogy most ezzel sok embert meglepek) soha nem találkoztam még az életem során olyan emberrel, aki nekem adott volna valamit. Önzetlenül, szeretetből és elismerésül. Persze a családom, és a tanítványaim kivételek, akiktől számos ajándékot, rajzot kaptam. Őrzöm is mindet, mint egy kincset.

A héten aztán kaptam egy újabb levelet, hogy feladásra került a csomag. Tudtam, hogy mi lesz benne, mivel az illető megírta, hogy mit küld. Nagyon vártam, hogy mikor kapom meg, aztán nagyon-nagy volt a meglepetés, mikor feltárult a doboz tartalma. Nemcsak azt küldte, amiről írt, hanem nekem is tett bele sok-sok dolgot. Leírhatatlan, mit éreztem akkor. Most sem tudom megfelelő szavakkal kifejezni azt az érzést, ezért csak annyit tudok mondani: Köszönöm Maminti, bearanyoztad a napomat, és bearanyozod majd a "gyerekeim" napját is, amikor megkapják az ajándékaidat.






A tervem az, hogy nem egyszerűen kiosztom majd a könyvjelzőket és a baglyocskákat, hanem megadom a módját, hogy örökre emlékezetes maradjon az esemény. Megismerkedünk majd Mamintivel, aki ugyan nem ennek a blognak a Mamintije, de sok közük van egymáshoz. Természetesen a blog Mamintije is szóba kerül majd. :))

Rákerestem Lázár Ervin meséjére, és a Youtube-on is ráakadtam egy mesejátékra. Ezzel nyitok. No meg ezzel a dallal.






7 megjegyzés:

  1. Fogadd tőlem szeretettel itt is, ezt a szép versikét!
    :)))

    Mentovics Éva: Pedagógusnapra

    A-tól ZS-ig megismertünk
    minden betűt mára.
    Számokat is tudunk írni
    füzetbe, táblára.

    Képeskönyvből már egyedül
    olvassuk a verset.
    Azt is tudjuk, ez nem minden
    ez még csak a kezdet.

    Vágyunk mindig új tudásra,
    jönnek a miértek.
    Tanítasz és szeretsz minket,
    tudjuk, hogy megérted.

    Fáradoztál sokat értünk,
    volt öröm, és bánat.
    Hálás szívvel nyújtjuk Neked
    most e virágszálat.

    Elsuttogja e kis virág
    hajladozva Néked,
    Köszönjük a sok új tudást,
    ezt a vidám évet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon kedves tőled. Köszönöm szépen! :))

      Törlés
  2. Hát ezek az ajándékok valóban tündériek, és mennyi munka lehetett vele. Igazán megható, hogy ennyi szépséges dolgot készít valaki csak úgy, önzetlenül!!!:))) Kíváncsi leszek a gyerekek reakciójára!!!:)))
    Igazán szép ajándék Pedagógus napra, de tényleg megérdemled!!!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is ez járt a fejemben. Mennyi munka, mennyi szépség! :))

      Törlés
  3. Azt hiszem az önzetlen emberek is egymásra lelnek!!! Gondolok itt rátok is...nem hiába mondják, hogy megtalálja zsák a foltját!!!
    Csodásak és kívánom, hogy sok örömet okozzanak...
    Legyen szép napod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez valószínűleg így van. Köszönöm! :))

      Törlés