2013. június 15., szombat

A mi tündérkertünk

Az egész úgy kezdődött, hogy mezeiorsi pályázatot írt ki, tervezzünk tündérkertet. Mutatott néhány ötletet, de úgy gondoltam, ez már nem fér bele az időmbe.

Aztán, amikor Mamintitől megkaptuk az ajándékot, és lerajzoltuk, úgy adta magát az ötlet, készítsük el a tündér kertjét is. A gyerekek elsősorban papírdoboz házikóban gondolkoztak, de mindenki lelkesen dolgozott. Gondoltam, nekem is illő akkor szorgoskodni, és elkészíteni az én kis tündérem házikóját, kertjét. 

A múlt hétvégén a legtöbb dolog elkészült, csak az "alsó szint" nem akart összejönni. Volt padlószőnyeg darabom, műfű, sizal, de valahogy nem illett a többihez. Aztán tegnap felmentem a hegyre, és nagy nehezen szedtem egy kis mohát. Mikor összeraktam a dolgokat, már tudtam: ez az, így tökéletes. Legalább is nekem, a családomnak és az osztályomnak tetszett a végeredmény. (Bár ők csak a kosarat látták.)

Szeretném megmutatni az osztályom munkáját is, bár tudom, hogy esetleg egy felel meg az eredeti elképzelésnek. mindenesetre tőlem mindenki kapott rá egy ötöst.
























És akkor most következzen az enyém:
A készítésnél az volt a szempont, hogy könnyen mozgatható legyen, így egy kosárkába készült a "kert".
















3 megjegyzés:

  1. Szia Icu!!! Nagyon édes! Érdekes az is, hogy a gyerekeknek mi ugrott be elsőnek...hát igen, mert végül is házról álmodozunk elsődlegesen nem pedig kertről...nem? De aranyosan ötössel díjaztad! A tiéd igazi kis álom kertecske!!! Dolgozhattál vele!
    Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, a gyerekeknél az volt a baj, hogy ők nem gyűjtögetnek úgy, mint én, és persze egy tündér házban lakik, miért lenne neki kertje is.
      Volt pár óra munka az enyémmel, de a nagy része a hétvégébe belefért. :))
      Örülök, hogy tetszik. :))

      Törlés
  2. Örülök, hogy pályáztál, meg is kaptad az első beküldőnek járó külön posztot és persze a pályaműveknél is szerepelsz:)
    http://mezeiorsi.blogspot.de/2013/06/tunderkert-palyamuvek.html
    Szeretettel: Orsi

    VálaszTörlés