2012. július 4., szerda

Első nap az iskolában

Nem tudom, kinél hogy kezdődik az első nap, de nálunk éveken keresztül ilyenkor szedtük be a gyerekektől a szülők segítségével a felszereléseket. Szegény kis elsős csak ült a padban, és unatkozott. Aztán a 3. osztályomnál kitaláltam, (pontosabban olvastam A tanító című folyóiratban, és elhatároztam, hogy én is így teszek) hogy számukra kell, hogy emlékezetessé tegyem az első napot, a felszerelés várhat. Az utóbbi tíz évben háromszor volt elsős osztályom, és persze mind a háromnál kicsit más módon indult az első nap. Arról majd a következő bejegyzésemben írok.




Ezt a dalt minden osztályommal megtanítottam az első napok valamelyikén:

Kisiskolás az én nevem ( Debrecenbe kéne menni... dallamára)

Kisiskolás az én nevem,
ki nem hiszi jöjjön velem.
Iskolába sietek én
nem ülök már anyám ölén.

Iskolába jól figyelek,
ha kérdeznek megfelelek.
Tanulok is szorgalmasan,
piros pont lesz a jutalmam.



Írás órák előtt ezt a mondókát mondogattuk:

Nézd a körmöm fekete,
körömkefe jer ide!
Mosd a körmöm tisztára
úgy megyek az írásórára.



Mesehallgatás előtt az alábbi dalocskát szoktuk énekelni: (Ég a gyertya ég dallamára)

Ég a gyertya ég,
el ne aludjék,
Mesetündér jöjj el hozzánk
mondj egy szép mesét!



Ha már jobban nyüzsögtek, ez a kis mondóka lakatot tett a szájukra. Mondás közben helyben lépegettünk és a karunkkal utánoztuk a kerekek forgását, felemeltük a kezünket, majd leengedtük, előre és hátra léptünk,  a végén lakatot tettünk a szánkra, a kulcsot pedig eldobtuk. 

Megy a kocsi kereke, 
fölfele meg lefele.
Előre meg hátra,
lakatot a szájra.



Gyermekkori kedvencem volt a kemence, amibe belebújt a kis Bence. Valahogy ez lett a mostani osztályom kedvenc dala is. Itt is a szövegnek megfelelően eljátszottuk a dalt. A végét élvezték a legjobban, amikor megpaskolhatták a feneküket. Így ez a dal jutalom dallá lépett elő. Persze minden nap volt ok az eléneklésre.

Volt egyszer egy kemence, belebújt a kis Bence.
Kormos volt a kemence, fekete lett a kis Bence.
Ránézett a mamája, nem ismert a fiára.
Becsukta a kemencét, jól elverte kis Bencét.


9 megjegyzés:

  1. Köszönöm az értékes ötleteket 🌼

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig azt köszönöm, hogy megköszönted. 5 és fél év után te vagy az első! :)

      Törlés
  2. Most leszek újra elsős! Szuper jó ötleteket kaptam!!���� köszönöm ❤

    VálaszTörlés
  3. Most leszek én is elsős. Köszönöm az ötleteket. Mindig jól jön egy kis frissítés.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Sucika!
    Köszönöm az értekes ötleteidet!
    Nagy segítség az induláshoz,összevont osztályaink vannak(1-2,3-4)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Sucika!
    Nagyon tetszett az első napról írottak. Biztosan meríteni fogok belőle! Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Sucika!
    Sokadszor leszek újra elsős, de a jó ötleteid nagyon jó segítség számomra. Hálás vagyok Neked, hogy megosztod a kincseidet másokkal, így velem is. Köszönöm!

    VálaszTörlés