2012. április 27., péntek

Vert csipke munkáim

Korábban már írtam arról, hogy szeretek mindenféle kreatív tevékenységet kipróbálni, és eddig sikerült is minden, amibe belevágtam. (A horgolás nem ragadott magával, bár lehet, hogy 11 évesen nem is ragad mást sem. Gimis koromban rengeteg pulóvert kötöttem, tudok hímezni, makramézni, kipróbáltam a patchwork-ot is.)
Jó néhány évvel ezelőtt egy ( a munkahelyem településéről származó) hölgy szervezett egy egyhetes nyári tábort az iskolánkban, ahol a csipkeverésre tanította a kicsiket és nagyokat. A további években is megrendezésre kerültek ezek a táborok. Én 5 alkalommal vettem részt ezeken a foglalkozásokon a lányaimmal, és sajátítottam el a csipkeverés technikáját. 

Elárulom, nagyon időigényes, és a hozzávaló eszközök beszerzése sem két forint. De van alternatív megoldás is, amivel spórolhatunk pár forintot.

Minta alapján készülnek a csodák, de szerintem nincs két egyforma alkotás ( ugyanannak az embernek a kezei közül sem). 
Tudom, hogy a hagyományokat illene ápolni, de nekem jobban tetszenek a különböző kis figurák, amik kevés időráfordítással készülnek el. ( Több óra ez is, de aki mindennap veri a csipkét, annak gyorsabban megy.)

Én elsősorban ajándék céljából szoktam készíteni ezeket a kézimunkákat. Ugye, szépek?














3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Újraindítottam a blogomat- nagyrészt a te hatásodra, ha van kedved nézz majd be hozzám. Üdv: Zsuzsi

    Itt találsz:

    zsuzsineni.blogspot.com

    VálaszTörlés