2012. április 2., hétfő

Tablók állatokról, növényekről, húsvéti tojás

Tartalmas nap áll a hátam mögött. Délelőtt befejeztük a növényes tablókat és elkezdtük az állatosat. Míg ragasztgattunk, megbeszéltük, hogy milyen felírások kerüljenek rá, mit tudunk eddig az adott növényről.
(Egy-két helyesírási hiba akad benne, de majd legközelebb jobban figyelek.) Ezután kikerültek a tablók a falra, hogy többször is meg tudják nézni, el tudják olvasni a fontos ismeretanyagot. Sajnos nem mindegyiket sikerült lefényképeznem a munka hevében, de majd pótolom. (Itt láthatjátok a növénygyűjteményt is, amiről korábban írtam.)

Sógornőm régi növénygyűjteménye 1975-ből


Munka közben




Akik a krepp papír virágos tojással pénteken még nem készültek el, ma befejezhették. A készítés technikájáról itt olvashattok.
A különbség annyi, hogy most kitöltöttük az egész formát. Ez egy-két gyereket meg  is zavart, előbb körberagasztották, majd a belsejét, pedig itt egyszerre kellet volna haladni a külső és belső résszel.




Azért megérte lassabban dolgozni. Ilyen lett a legszebb munka. Ugye, hogy milyen szép?


2 megjegyzés:

  1. Húha! Tényleg tartalmas napotok volt. Nagyon szépek és hasznosak lettek a tablók. A tojások pedig mutatósak. Mi holnap asztalidíszt gyártunk. Jó munkát holnapra is.

    VálaszTörlés