2017. szeptember 4., hétfő

Reggeli beszélgetőkör 1. Szivárvány

Aki olvasta az előző bejegyzésemet, az tudja, hogy néhány reggeli beszélgetésünk témáját szeretném a későbbiekben megosztani veletek. Hogy mennyi lesz? Az függ a gyerekektől, de elsősorban attól, hogy mennyire lesz időm és energiám a mindennapi munka mellett a posztok elkészítésére. Lehet, hogy néha lesz átfedés a korábban megosztott dolgokkal, de ami megvan, azt most is beépítem a napi munkába, úgy, mint pár éve.

Akinél működik ilyen beszélgetőkör, vagy valami hasonló, nagyon örülnék, ha megosztaná velem és a többi olvasóval itt egy megjegyzésben, vagy a Facebook-on, hogy ő miről beszélget reggelente. Hátha meríthetnénk abból is ötleteket!

1. Hetes megszámolja a tanulókat, megbeszéljük a napokat, időjárást (mint a bevezetőben).

2. Mi jellemzi az őszi időjárást? (Ekkor L. már be is fogja kiabálni, ha nem még előtte, hogy ő tegnap két szivárványt látott egymás fölött.) 
Ki látott már szivárványt? Mikor láthatunk szivárványt? (Szivárványt akkor látunk, ha mögöttünk süt a nap és előttünk esik az eső vagy permetezve locsolnak.)

3. Vers: Bartos Erika: SZIVÁRVÁNY (Százlábú című verseskönyvéből) - Ha figyeltek, megtudhatjátok, hogy milyen színekből áll a szivárvány. Próbáljátok abban a sorrendben megjegyezni, ahogy követik egymást!

Piros szín van legfelül,
Narancssárga mellé ül.
Sárga fénylik alatta,
Zöld a sárgát támasztja.
Kék folytatja most a sort,
Lila csík még úgysem volt.
Ibolya fut legalul,
Hét szín együtt domborul.

Kitalálod, mi lehet?
Szivárvány a domb felett!


4. Ki tudja, milyen színekből áll a szivárvány?
Keressetek a teremben valamit, ami piros, narancssárga, sárga, zöld, kék, lila! 
Soroljatok fel piros, narancssárga, .... gyümölcsöket!

5. Játék: Szivárvány sárkány - testnevelés órán fogjuk megtanulni és eljátszani.

(Ez a játék Takács Judit - Atkári Győzőné: Mozgásos játékok könyve című kiadványában szerepel.) 



A játékot az alábbi módon fogjuk játszani: A gyerekek az udvar egyik végében állnak. Elmondjuk a verset, majd azok a gyerekek, akiken olyan színű ruha van, ami elhangzik a versben, átszaladnak az udvar másik végébe.

Szivárvány sárkány

A kék égen színes látvány:
Ott repül egy papírsárkány.
Játszik vele lenge szellő,
el ne szökj, te kis tekergő!

Szivárványban sok szín szép,
vörös, sárga, zöld és kék.
Akin .... (pl. vörös) szín is van,
szaladjon át most nyomban!



Ha tetszik a téma, beszélgessetek Ti is róla!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése