2013. november 7., csütörtök

A nap fotója: az októberi játék eredményhirdetése

Lassacskán csordogálnak a képek, így mutatom is. (Ezt még a hónap első napjaiban kezdtem el írni, azóta kiderült, hogy nem is lett több. Pedig a meghirdetett határidőn túl is vártam még egy kicsit. Sajnálom, mert tudom, hogy nem is a játékkedvvel van itt a gond, hanem azzal a fránya idővel.)

Zsuzsi a Facebook oldalán teszi közzé a képeit jó pár hónapja. (Most jutott csak eszembe, hogy nem is biztos, hogy meg tudjátok nézni, mert zárt csoportban teszi közzé. Majd rákérdezek.) Íme tőle néhány fotó.







Bejka volt a legügyesebb azok közül, akik a blogjukon tették közzé a képeket, hiszen már szombat este gyönyörködhettem a képeiben. Ízelítőül néhány, a többit az oldalán találjátok.







Sajnos a többi jelentkezőnek nem jött össze a dolog. Tudom én, hogy nincs annyi ideje az embernek, mint amennyit szeretne, mert én is mindig el vagyok havazva. 


Így a két játékos között sorsoltam, és a szerencse Bejkának kedvezett.





Kedves Bejka! Válassz egyet légy szíves a képen látható figurák közül! (A bagoly kivételével bármit rögtön tudok postázni, ha baglyot szeretnél, arra várnod kell pár napot, mert azt készíteni kell. Viszont ha rá esik a választásod, mondd meg, milyen színűt szeretnél. Sokféle cérnám van, remélem össze tudom majd hozni.) 
Hogy meg is kapd, légy szíves e-mail-ben küldd el a címedet, ahová postázhatom a nyereményed!






2 megjegyzés:

  1. Nahát, Sucika, de jó napom van! A választást teljességgel rád bízom, bármelyik figurkádnak örülni fogok (már most örülök)! Mert az izgibb nekem, ha nem tudom előre, mi lesz a postaládában! :) Köszönöm!

    VálaszTörlés