2013. november 14., csütörtök

Hazánk nagy tájai és a szomszédos országok-megszemélyesítve

Jártatok már úgy, hogy elkezdtek egy bejegyzést, aztán mást kell csinálni, és így átírjátok vagy törlitek? Most én így jártam. Ezt a bejegyzést még a múlt héten kezdtem el, de a hiányzó fényképek miatt nem tudtam  feltenni. Aztán a héten komoly hiányosságokra derült fény, így más feladatok után kellett néznem, így az eredeti elképzelés háttérbe szorult. Próbáltam átírni, de valahogy sutának tűnt, bele is gabalyodtam, mert a korábban később lett, és a későbbi megelőzte a korábbit. Ezért úgy döntöttem, hagyom az egészet, csak itt az elején és menet közben utalok a kavarodás okára.

Miután átismételtük a felszíni formákat, elkezdtük tanulni hazánk nagy tájait. Megkerestük a térképen, hogy a mi településünk melyik nagy tájon található, majd megnéztük a szomszédainkat is. Ezután jött az ötlet: személyesítsük meg a tájakat. Így lett Alföldünk, Északi-középhegységünk, országhatárunk stb.
A "szomszédok" az aktuális "táj" köré guggolnak, a térképen való elhelyezkedésnek megfelelően.



A további ötlet csak a hétvégén jutott eszembe, így a megvalósításra várni kellett egy kicsit: lefényképeztem a gyerekeket, és egy domborzati térképre a megfelelő helyre felragasztottam a fotóikat. Ugyanaz a tanuló lesz egész idő alatt az Alföld, Kisalföld és így tovább.

Kivágtam a tájakat, amit a gyerekek kezébe adtam, így bármikor összeállhatnak Magyarországgá. Ha a nagy tájak kisebb tájegységeit tanuljuk, tovább darabolunk. Ugyanakkor, ha az órán elhangzik egy táj neve, az őt megszemélyesítő gyereknek fel kell majd állnia. Remélhetőleg annyiszor fogják hallani, hogy mindenki kívülről fogja fújni. Hazánk tájait puzzle formában megkapja majd minden tanuló, hogy a pakolás közben mindenkinek rögződjön a fejében (végre) a tananyag.


Lesznek majd szomszédos országok is, folyamatosan próbálok készíteni mindent, ahogy haladunk.

Eddig jutottam ezzel a bejegyzéssel, mikor kiderült, hogy bizony elfelejtődtek a tavaly tanult dolgok. Így, ahelyett, hogy a tervem szerint haladtam volna, mást csináltam. 

Bemutatókat készítettem hazánk nagy tájaihoz és a szomszédos országokhoz. Erről írtam a korábbi bejegyzésben (bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a korábbi bejegyzés, csak félbemaradt). 

Előszedtem a régi "központi" szemléltető fóliákat, amiről már néhány helyen lekopott a szín, de azért még így is látványos. Ezeket pakolásztam egymásra, így külön láthatták hazánk nagy tájait, míg össze nem állt az egész.

Egy pedagógus kolléganő volt olyan kedves, és e-mail-ben küldött különböző tematikájú térképeket, majd ezeket is fogjuk böngészni. Nagyon örültem neki, mert megkönnyítette a munkámat, mivel nem kell  nekem keresgélnem. Köszi Márti! :)))



Egy külföldi oldalon láttam ezt az országos-zászlós megoldást, amit fonalból szerettem volna meghorgolni. 

Forrás


Hogy hirtelen lett rá szükség, más megoldást választottam: kávétejszín flakonja plusz papírgolyó. Kedden nincs első órám, a 45 perc éppen elegendő volt az elkészítésére, órán már tudtuk is használni. (Bár még a címerek hiányoznak néhány figuráról, azt utólag alkoholos filccel majd rárajzolom.)




Az égtájakat is gyakoroltuk vele, mivel azt játszottuk, hogy a magyar gyerek meglátogatja ukrán, román stb. barátját. A nyíl segítségével meghatároztuk, hogy milyen irányba kell mennie. 

Korábban kis matchbox autóval utaztunk Magyarország és Európa térképén. De úgy látom, a nagy térképen elvesznek, ez a kicsi atlasz átláthatóbb a számukra. 


Nagyon szeretem a MI MICSODA? sorozatot, amiből a Földünkről szóló részt néztük meg. (A héten pénteken (XI. 15.) és szombaton (XI. 16.) vetítik a DA VINCI LEARNING csatornán több alkalommal is, ha valaki meg szeretné nézni.)






Szóval eddig és ennyire jutottam. Holnap újra felelés lesz hazánk tájaiból, a szomszédos országokból és az égtájakból. Remélem már jobban fog menni.




7 megjegyzés:

  1. Kérlek nézz be hozzám, díjat kaptál Hétalvókától!!!:)))

    VálaszTörlés
  2. Őszi szünetre kapták meg a lányok a felszíni formákat. Nagyon sok segítséget találtam az oldaladon, amivel gyakorolni tudtunk. Készítettünk is rengeteg szorgalmit, de talán a legütősebb az volt amikor pur habból nyomtunk, hegyeket, dombokat, majd miután megkötöttek picit formáztuk és festettük. A végeredményt pedig felragasztottuk 2 nagy kartonra. A környezetemben elég sok embernek ajánlottam már az oldalad, mert rengeteg hasznos infót, letölthető feladatot találunk, hála neked!
    ;)
    További jó munkát kívánok neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! A pur habra nem is gondoltam, remek ötlet! Pár napja éppen azon agyaltam, hogy mi hogyan készíthetnénk el még Magyarországot, valami látványos, megfogható módon. Hála neked, megvan. A hétvégén be is szerzek egyet, remélem elég lesz. Köszi az ötletet! :)))))
      Jó tanulást a lányoknak! :))

      Törlés
  3. Gratulálok, s köszönöm mindazt, amit tanulhatok Tőled!

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, hogy ilyet írok, de normálisnak érzed magad egy ilyen bejegyzéssel??

      Törlés