2013. május 27., hétfő

Újabb díjak

Másfél hete újból díjat kaptam, ezúttal Bellitől és Flórától, (pontosabban a Szülők a gyermekekért blogtól). Nagyon örültem neki, mert ugye három a magyar igazság, és nekem ebből a díjból ez lett a harmadik. Sajnos annyira zsúfolt volt az elmúlt időszak, hogy a legjobb szándékom ellenére sem tudtam a bloggal annyit foglalkozni, amennyit szerettem volna, így a díjjal sem. De ami késik az nem múlik, ma végre egy kicsit jobban ráérek, így pótolom az elmaradásom. 

Nagyon aranyosak vagytok, hogy rám (is) gondoltatok, cserébe ígérem, továbbra is küldöm a biztató szavakat. (Néha nekem is nagy szükségem van rá, így tudom, milyen jól esik annak, aki kapja.) 
Tudom, hogy megértitek, ha most ezt nem küldöm tovább, mivel már sok bloggerinának elküldtem, illetve a feltételek miatt ( 200 követő) van, akinek szívesen elküldeném, de nem tehetem.




Az első, amit minden gép elé üléskor megteszek, hogy elolvasom az e-mail-jeimet, és mások blogbejegyzéseit. (Aztán az enyémre már nem jut idő.) Ma sem történt ez másképp, és nagy örömömre, most egy kérdezős játékra kértek fel. Bellitől jött a kérdezős díj, aminek nagyon örültem. Már többször írtam, hogy lélekben (és néha fejben is) én még mindig gyerek vagyok, így mindenféle díjnak és játéknak örülök. :)))

Ismét köszönöm Neked Kedves Belli, hogy újból rám (is) gondoltál, nagyon jól esett. Amilyen későn reagálok a korábbi díjra, remélem, most elégedett vagy a gyorsaságommal. :))

A játék nagyon egyszerű: Válaszolni kell a feltett kérdésre, majd további négy blogolónak egy újabb kérdést kell feltenni.

Belli kérdése: Miért kezdtél el blogot írni?

A válasz nagyon egyszerű: Általában szeretek mindent kipróbálni, amihez nem kell erő és túl nagy bátorság. Aztán, ha sikerül, nagyon büszke vagyok magamra, hogy :Na, ezt is meg tudtam csinálni. 
Korábban, amikor a tanításhoz  keresgéltem ötleteket a neten, eljutottam blogos oldalakra, és csak ámultam, hogy valaki milyen ügyes. Aztán másfél éve a nagyobbik belekezdett a blogírásba. Nem mondta el nekem sem, de egyszer épp akkor mentem be a szobájába, amikor készítette az egyik bejegyzését. Persze nekem is kellett, bár csak reméltem, hogy fogom tudni csinálni akkor is, ha nem lesz itthon. Ennek februárban múlt egy éve. Azóta nagyon sok kedves emberrel ismerkedtem meg, és barátokra is sikerült szert tennem. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, (nem vagyok az) de úgy érzem, így lett teljes az életem. 

Az én kérdésem: Mi az a 3 dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre, és miért?

És akiknek tovább szeretném küldeni:

                    Vikinek, akinek ezt a díjat is köszönhetem, 
                    Bergamottnak, aki az első rendszeres olvasóm és barátnőm lett,
                    Ovivarázsnak és Flórának, akiknél jó ötleteket találok, és akik szintén fontosak nekem.
                    
Ami elszomorít, hogy csak négy embernek küldhetem tovább, pedig sokkal több olyan kedves emberrel ismerkedtem meg, akik legalább annyira fontosak, mint azok, akiknek továbbküldöm. Ezért most titeket kérlek, kedves többiek: ha lenne kedvetek, és a megjegyzésben válaszolnátok a kérdésre, annak nagyon örülnék!



10 megjegyzés:

  1. Puszillak! Köszönöm szépen kedves szavaid!!! Azért jók ezek a játékok, mert megerősítenek abban, hogy lehetünk fontosak és lehetünk barátok blog által...
    Játékokban benne vagyok, de piszkosul" lemaradtam!!! Még OviVarázsnak is tartozom egy levéllel és most 3 játék lemaradásom van...de igyekszem felhúzni a bakancsot"!!!
    D:)))
    Legyen szép estéd Icu!!!! Nekem az van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan szépen alakul a kerted, azért vagy lemaradva. Örülök, hogy szépre sikeredett az estéd. Még szebb hetet kívánok neked, ha lehet! :))

      Törlés
  2. Ez tényleg gyors válasz volt:))Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Jaj de Drága Vagy!!!:)))
    Most hosszú napjaim vannak az oviban, de gondolkodom megígérem!!!:)))
    Nagyon köszönöm és sokszor puszillak!!!:)))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy én is eszedbe jutottam :)!

    VálaszTörlés
  5. Jajj, köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy, hogy rám is gondoltál. :} A díjat pedig egyedül magadnak köszöneted, azért mert egy ilyen szuper kis oldalt vezetsz. :}

    VálaszTörlés