2012. október 29., hétfő

Képes napló 18.

Nem is tudom, mi is volt az elmúlt héten, és mi előtte, mivel ez a 4 nap (nekem csak 2) nagyon bekavart. Mivel én csak hétfőn és kedden voltam itthon, nekem az lett vasárnap. Már csak azért is, mert a nagyobbik lányom akkor ment vissza, és főznöm kellett. De közben készült a sablon az asztaldíszhez, majd a pénteki madárijesztőhöz. 
Gyorsan teltek a napok, vásárlás, főzés, készülés, és vasárnap újra a nagy főzési hajrá.
Amik nyomot hagytak bennem, és megmelengették a szívemet a következők. 


A múlt héten a Facebook-on volt a 100. követő, szerda reggelre pedig itt a blogon léptem át az 50000. oldalmegjelenítést.





A nagyobbik lányom sokat gyepál, hogy nem törődöm megfelelően a körmeimmel. Így hagytam, hogy kényeztessen egy kicsit. Elhatároztam, hogy ezentúl több időt szánok rájuk, és minden héten kilakkozom a körmeimet. Azt számoltuk, hogy annyi lakkja van, hogy 1 éven keresztül, minden héten más-más színűvel tudom, majd kipingálni.







Hétfőn és kedden, az eltervezett pihenés helyett a kertet tettük rendbe, (ember tervez, Isten végez :))) mert a férjem hallgatta az időjárás előrejelzést, és nem akarta ásózatlanul hagyni a kertet. Kiszedtem a virágokat, és egy szép csokorra való  jutott még belőle a temetőre.







Sajnos ezek a kertben maradtak, valahogy megfeledkeztem róluk. Pedig jól mutattak volna a színes virágok mellett. Fátyolvirág az elpergett magokból.





"Találkoztam" 4 hónapos retekkel is. Ők is az elpergett magokból keltek ki. Szebbek voltak, mint a tavaszi társaik. Tudom, hogy ezek nem olyan nagy dolgok, de így október végén különlegesnek számítanak. Legalábbis szerintem. Mintha nem is a tél közelegne, hanem a nyár.





A kisebbik lányom kapott egy ismerősétől juharszirupot. Filmekben sokszor hallottam, hogy Amerikában ezzel eszik a palacsintát, és azt gondoltam, biztosan finom lehet. Végül nekem annyira nem jött be, az íze az égetett cukorhoz hasonló, tehát nincs benne semmi extra.






Az utolsó nap kihirdettem a magatartási verseny eredményét, ami pár napja sejthető volt. Itt írtam az ötletről. A kis oklevél mellett az a jutalom, hogy az asztal tagjai alakítanak a jövő hónapban új asztaltársaságot. Kíváncsian várom, hogy kik fognak egy asztalhoz kerülni.






Szombaton tanítás után felmentünk Miskolcra, koszorúkat, lábbeliket, és telefont venni a kisebbik lányomnak. Szokásunkhoz híven nem hagyhattuk ki kedvenc kínai éttermünket sem. Jól sikerült a vásárlás, nagyon elégedett vagyok. (Így már van 3 telefonom, amiből kettő nem működik megfelelően. Ugyanis mindig én veszem át tőlük az előfizetéses leamortizálódott telefonokat. De ez jól van így. :)) )





Vasárnap ismét a főzésé volt a főszerep. Töltött zsemle kétféle töltelékkel, csirkepörkölt nokedlivel, kukoricasaláta, spagetti sütőben sütve és kenyérpuding. Elkészítési idő: 4 óra. 



Ez a hét remélem ejtősebb lesz, mivel őszi szünet, bár annyi tervem van, hogy lehet, a megvalósításához elég sem lesz ez az idő.


5 megjegyzés:

  1. A körmös képek nagyon jók lettek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem egy elfogult vélemény? Hétvégén kérem a karácsonyosat!

      Törlés
    2. Elfogulatlanul is szép lett! :)

      Törlés
    3. Teljes mértékben egyetértek Bergamottal, és amúgy is, a másodikat már teljesen egyedül csináltad! ;) Hétvégén az egész ház arany és piros csillámporban fog úszni. :D

      Törlés
    4. Köszi. Ha már külső szemlélőnek is tetszik, biztos igaz. :))

      Törlés