2018. január 23., kedd

Hóember az ablakból

Van egy aranyos Gazdag Erzsi vers a hóemberről (Udvarunkon ablak alatt álldogál egy fura alak...), amit harmadik osztályos koromban szavaltam a Mikulás teadélutánon. Ez jutott eszembe, amikor az egyik külföldi oldalon megláttam az alábbi képet.

FORRÁS

Annyira megtetszett, hogy el is határoztam, a hétfői rajzórán ezt fogjuk elkészíteni. Zsírkrétával és vízfestékkel dolgoztak a gyerekek, majd száradás után jött a színes papír felragasztása, amitől az egész kép olyan lett, mintha kinéznénk az ablakon. Az esztétikusabb végeredmény miatt a csíkokat én nyírtam fel, a gyerekeknek csak ragasztaniuk kellett, a képen látható módon. Mivel nem volt elegendő fekete papírom, szürkét és barnát is nyírtam, és a gyerekek választottak, hogy milyen színű ablakot szeretnének. 
Nekem nagyon tetszik minden egyes kis alkotás, és ami a lényeg, hogy a gyerekek lelkesen, örömmel dolgoztak. 





Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



2018. január 21., vasárnap

Izgő-mozgó hóemberek

Végre nálunk is esett a héten a hó, így előrukkolhattam végre néhány havas ötlettel! A hétfői rajzórán dobókockával dobva rajzoltunk hóembert, amik azóta a faliújságot díszítik, csak fényképet nem érkeztem készíteni róla, (ötleteket ITT találtok hozzá.) szerdán technikaórán pedig írólapból nyírtunk egyszerű hópelyheket. Ezeket az ablakba készülök kitenni, csak annyi egyéb teendőm volt, hogy nem jutottam odáig. 

Péntekre egy egyszerű, mégis aranyos dolgot vittem: kék kartonra körformákból készítettünk hóembereket, akik nem álltak ám a hagyományos módon, hanem sétáltak, kalapot dobáltak, különböző módon pózoltak. 

FORRÁS

Projektorral vetítettem ki a képet, az ott látható hóemberek közül választhatott mindenki kedvére. Nyírás és ragasztás után jött a zsírkrétával való rajzolás. A talajhoz mindenki kapott egy kis darab papírt, abból kellett volna valami hasonlót kinyírni, mint a fenti képeken, de most látom, hogy erre a feladatra csak három gyerek vállalkozott, a többi simán felragasztotta. Biztos ami biztos, nem akarták "elrontani". 
Van még hely a faliújságon, holnap ők is mennek a többiek mellé. 


 Ha tetszik az ötlet, nyírjatok, ragasszatok Ti is hóembert!

Jó kreatívkodást!




Szóforma feladatlap generáló 2.

Imádom a Pinterest-et! Miután mentettem és használtam a szóforma generálót (ITT mutattam nektek), mára a Pinterest küldött nekem egy jobbat. Bár ez sem tökéletes, de jobb, mint az előző, így ezentúl én biztosan ezt fogom használni. Persze a másikat sem törlöm ki, mert mi van, ha úgy járok, mint nyáron, amikor egy feladatot szerettem volna összeállítani (egy más jellegű feladatot egy másik generálóval), de nem tudtam belépni a programba. Teljesen kétségbe estem, de pár nap múlva már használhattam ismét. Így, ha esetleg ez, amit most mutatok nem működne, van egy tartalék generálóm.

Úgyhogy jöjjön az okosabb szóforma generáló és a képes útmutató!



Mondanom sem kell, itt is csak annyi a dolgunk, hogy egymástól vesszővel ellátva begépeljük a szavakat. Módosíthatjuk a térközt, aminek az lesz az eredménye, hogy a téglalapok szorosan egymás mellett lesznek, vagy picivel távolabb. Itt is háromféle betűtípus közül választhatunk, de itt a betű stílusán is tudunk módosítani. A betűméret viszont nem a téglalapok nagyságát befolyásolja, hanem a fejlécét és az utasításokét (feladat szövege). 


Ha ezekkel készen vagyunk, a "Generate" gombra kattintva pillanatok alatt kész is a feladatlapunk, amit menthetünk vagy nyomtathatunk. A letöltés és nyomtatás ikon akkor jelenik meg, ha az egerünket rávisszük a feladatra.


Ha most jeggyel kellene értékelnem ezt a generálót, én négyötödöt adnék rá, mivel ez sem tökéletes, ahogy a bevezetőben említettem: a gépeléskor arra figyeljetek, hogy az "ő" és "ű" betűt nem ismeri, tehát a listánál azokat a betűket kihagyja a szavakból, a téglalapokat viszont pontosan elkészíti akkor is. (Az előzőnél ez nem így van.) Viszont ha a rövid párjukat írjátok, nem sokból tart a pontot vesszőre korrigálni, akár tollal is.




Szóforma feladatlap generáló 1.

Pár napja mutattam azt a feladatlapot, amit szóformának neveztem el, mivel a szavak helyett négyzet és téglalap formák vannak megadva. A gyerekeknek ez alapján kell kitalálni, hogy melyik szó melyik formába írható, vagy ahogy én felvezettem nekik, melyik szó melyik szóformával van letakarva. (A nyitott mondatnál is így magyaráztam a feladatot, hogy ott van a szám, csak letakarták egy terítővel.)
Azóta egy kolléganő írta, hogy ő karakterkódolónak nevezte el pár éve, (és Excellben gyártja őket) gondolkodom, hogy legyen-e az a neve, vagy maradjon a szóforma elnevezés. 

Addig is, míg a névváltoztatáson gondolkodom, mutatom az oldalt, ahol megtaláljátok a generálót, illetve a fényképes segítséget a használatához.






Egyébként ez a feladatlap szinte pillanatok alatt kész van, nekünk csak annyi a teendőnk, hogy begépeljük azokat a szavakat, amelyeket használni szeretnénk. Ezek után választhatunk 3 féle betűtípusból, beírhatjuk a feladat utasítását, majd a "Create worksheets" gombra kattintva a program el is készíti a feladatlapot. 





Ezt utána lehet nyomtatni, vagy menteni a gépre. 
Ha többet szeretnénk egy alkalommal készíteni, akkor a "Reset" gombra kattintva törölhetjük a szavakat, és kezdhetjük az újak begépelését.





A generáló hátránya, hogy nem ismeri az ékezetes betűket, ezért ékezet nélkül kell a szavakat beírni! Mentés után a Paint-ben én még szoktam rajta javítgatni egy kicsit, kitörlöm a szavakat és újragépelem helyesen, illetve segítségképpen meghúzom a "vastag vonalat", ami nem a feladat része.




Kolléganőm elmondta, hogy ő az ékezeteket kiteszi, én arra gondoltam, hogy azokat is lehetne egy kisebb négyzettel jelölni, így kapnának a tanulók egy kis plusz segítséget, de nekik kellene beírni. Az az igazság, hogy az osztályomnak ezzel nem volt gondja, így nem is töltöttem vele az időt, de problémásabb tanulóknál ez nagy segítség.



2018. január 16., kedd

Szólabirintus generáló

Az elmúlt évek alatt számtalan véletlennek köszönhetően bukkantam olyan oldalakra, ahol különböző feladatgenerálók voltak. Néhány sikertelen, félig sikerült próbálkozás után legyártottam azokat a feladatokat, amiket versenyeknél vagy csak a tanítványaim "szórakoztatására" használtam fel. 

A legelső, nem is tudom hány éve a Zarb volt, amit letöltöttem a gépre, és Wordben dolgoztam vele, még talán a Win 95-tel. Sajnos a mostani programok alatt nem fut, az újabbakat viszont kemény pénzért lehetne megrendelni. Ezért is álltam neki anno a keresgélésnek, sikerrel.

Az a generáló, amit most szeretnék bemutatni a szólabirintus. (Jelzem, az adott oldalon egyéb generálókat is találtok, csak látogassatok el IDE!)

A "Maze" szóra kattintva jön elő ez a generáló, majd a "Text to layout"-tal jelzett helyre kell begépelni a szavakat. A többi generálótól eltérően ne tegyetek vesszőt a szavak közé, mert azt is berakja a labirintusba, sőt, ha nem szeretnétek hézagokat, akkor szóközt se üssetek! Én használok szóközt, mert a kicsik úgy könnyebben észreveszik, hogy meddig tart egy-egy szó.




Mielőtt elkezdenétek begépelni a szavakat, válasszátok ki, hogy milyen betűtípust, betűméretet és papírméretet szeretnétek, utána ugyanis nem lehet módosítani, csak ha újra begépelitek a szavakat! (Legalábbis én nem tudtam.)



Tehát minden kiválasztva, kezdődhet a gépelés! Arra ügyeljetek, hogy max. 16-os betűmérettel dolgozzatok, mert ha nagyobbat választotok, több lapra kerül a labirintus!
Minél több szót gépeltek, annál nagyobb lesz a labirintus, éppen ezért én max. 12 szót használok a másodikosoknál, az elsősöknél pedig legfeljebb 6-ot.

A "Preview" szóra kattintva láthatóvá válik a generált feladat, amit a "Download" szóra kattintva pdf formátumban tudtok letölteni a gépre.






A letöltés egy új ablakban történik, ahol így néz ki a letölthető, nyomtatható kész feladat.


Ha szeretnétek Ti is egy saját labirintust, látogassatok el ERRE az oldalra és vágjatok bele!




Olvasás- írásgyakorlás szóformákkal

Megint egy általam elnevezett feladattípus (ha tudtok jobbat, ötletesebbet, írjátok meg kommentben), amit nem tudom, hogy nálunk hogy neveznek, mert még nem találkoztam ilyennel (ha van, és van hivatalos neve, azt is írjátok meg, hogy módosítsam a címet). A feladat abból áll, hogy adott szavakat készít el különböző méretű téglalapokból egy program, és a tanulók feladata, hogy kitalálják, hogy vajon melyik szót melyik szóforma rejti.

Korábban már írtam, hogy néhány elsős nem tud tájékozódni az írásfüzetben, és nem a megfelelő helyre írja a szavakat, annak ellenére, hogy a legelső betűelem tanulása óta fenn van a táblán az a bizonyos házikó, ami segítene a betűk elhelyezésében.
Abba bíztam, hogy ezzel a feladattal talán jobban átlátják, meglátják, hogy van olyan betű, amelyik fölfelé megy, és van amelyik lefelé. A gyerekek úgy oldották meg a feladatot, hogy miután kitalálták, hogy melyik szó hová illik, írott betűkkel beleírták, majd ezek után másolták le a szavakat a füzetbe.




Mivel így is probléma mutatkozott néhány tanulónál, a második feladatlapba utólag berajzoltam a "vastag vonalat". Hátha így könnyebb lesz a beírás, majd a füzetbe másolás. Egyébként a másodikosok nagyon jól szórakoztak, de ugye nekik nincs is gond a vonalközökkel. Hátha ügyesednek az elsősök is!



Ha tetszik az ötlet, nyomtassátok ki Ti is, és tegyétek érdekesebbé vele az tanórát!

Jó játékot, jó tanulást!


2018. január 15., hétfő

Időkitöltő feladatok: Foglalkozások

Az elmúlt héten egyik olvasás órán a másodikosokkal, pénteken környezetismeret órán az elsősökkel beszélgettünk a foglalkozásokról. Sajnos olyan településen élünk, ahol kevés szülőnek van foglalkozása, így nem is lepődtem meg az elsősökön, amikor nem tudták, hogy mit rajzoljanak szüleik foglalkozásának. A másodikosoknak viszont az volt a feladat, hogy soroljanak fel foglalkozásokat. Elszomorított, hogy még a klasszikus rendőr, tűzoltó, mentős, óvónéni, tanító néni sem jött elő. Mi lehet ennek az oka, nem tudom, de ezen változtatni kell, azt tudom. Így a hétre olyan időkitöltős feladatokat kerestem, illetve készítettem a gyerekeknek, melyek révén gazdagodik ebbéli tudásuk.

Az alábbi feladatokat a Pinterest segítségével találtam már korábban, most csak elő kellett keresnem az aktuális mappából.

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS



Egy feladatgeneráló segítségével az alábbi feladatokat készítettem.





Ha tetszik a feladat, nyomtassátok ki, és használjátok Ti is!

Jó játékot, jó tanulást!



2018. január 14., vasárnap

Többtagú összeadás hóemberekkel

Az elsősökkel a matekkal kicsit előrébb járunk, mivel összevont osztályban tanulnak, így az önálló órákon sok feladatot tudnak megoldani. Nem első alkalommal volt az a feladatuk, hogy végezzenek többtagú összeadást, és bár korábban ment, most mint egy parancsra, az egyik önálló órán a héten majdnem mindenki rosszul számolt, de ugyanúgy. Meg is lepődött a kolléganő, amikor javította az órai munkájukat, de én rögtön rájöttem, hogy mi a helyzet.
Először szépen összeadták az első két számot, fölé írták a részeredményt, ahogy szoktuk. Aztán szépen összeadták a második és harmadik számot, és végül ez került be eredménynek. Nem is értem. 

Gyakorláshoz egy ukrán elsős tankönyvből másoltam ki feladatokat, gondoltam, hátha érdekesebb lesz így az összeadás. Így is volt, és mivel nem volt hely a részeredmények felírására, jól kötötték az eredményeket az adott számhoz. 

Csakhogy a feladat több összeadást is magában rejtett volna, mint ahogy azt a példa is mutatja, ők viszont csak szépen, sorban adták össze a három számot. Így ma kinyomtattam, kinyírtam a hóembereket, és viszem holnapra, hogy gyakoroljuk egy kicsit a kombinatorikát és a füzetvezetést is, a többtagú összeadással egy időben.




Ha tetszik az ötlet, nyomtassátok ki Ti is, és kezdődhet a gyakorlás!

Jó játékot, jó tanulást!



Elsős színes vonalas lap házikóval

A téli szünet előtt pár héttel kezdtem el az elsős tanulóknak a diktálást, és körülbelül ugyanakkorra esett a nyomtatottról történő másolás elkezdése is. Voltak gondok, de ugye nem várhatjuk, hogy elsőre menjen minden, mint a karikacsapás.
Aztán most, hogy visszajöttek a téli szünetről, szerdán szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy az osztályomnak több, mint a fele (4 tanuló) nem látja kellően azt a bizonyos vastag vonalat, és bizony a j és g betű felmegy a padlásra, és szépen csücsül az alja a többiek mellett a vastag vonalon, ahelyett, hogy a pincébe venné az irányt. A korábbi osztályomban egy kislány volt ilyen gondban a j betűvel, előtte soha, senkinek nem okozott ez problémát. Pedig mindig mondom, hogy minden betűt a szoba közepén kezdünk és fejezünk be, kivéve a szó elején a t betűt.

Az első lehangolódást, reményvesztést követően nekiálltam a megoldás keresésének. Emlékeztem, hogy gyereketető oldalán láttam egyszer egy olyan posztot, amiben Virág a színekkel jelölte a három vonalközt. Ezt néztem én meg, és készítettem el a saját változatomat, egy színnel és a már jól ismert, használt házikóval. Köszi az ötletet Virág!

Mivel csütörtökön új betűt tanultunk és a munkafüzetben dolgoztak a gyerekek, holnap fognak először dolgozni ezeken a lapokon. És hogy miért csak a szoba van kiszínezve? A továbbiakban nem szeretnék lapokat adni nekik, hanem dolgoznának a füzetben, és ott szövegkiemelővel emelném ki a szoba szintjét. Csak könnyebb egy vonalközt kiemelni, mint az egészet, nem? Meg egyébként is, a pincét és a padlást nem szoktuk kifesteni.

Remélem, rövid időn belül nem lesz szükség ezekre az előkészületekre, és megy majd mindenkinek a hagyományos módon, színek nélkül is!


Ha esetleg Ti is küszködtök hasonló problémával, próbáljátok ki ezt a megoldást!

Jó gyakorlást!

Olvasásgyakorlás szólabirintussal

Unalmas, hogy mindig úgy kezdem a bejegyzéseket, hogy találtam ezt, találtam azt, de az az igazság, hogy ez az igazság. És valahogy úgy vagyok vele, hogy annyira sok időm nincsen, hogy szép, hangzatos bevezetéseket írjak, hanem inkább azzal kezdem, hogy találtam. Ígérem a következő ilyen találtam kezdés helyett írok valami szép magasröptű gondolatot (vagy nem). Remélem nem zavar senkit, és tovább olvassa a posztot.

Szóval nekiálltam a meglévő generálók mellé egyebeket is keresni, melyeknek a segítségével érdekes feladatokat készíthetek, így téve élvezetesebbé a tanórákat. Így bővíthettem a gyűjteményemet ezzel a szólabirintus generálóval. Készítettem is vele rögtön két feladatot, egyet az elsősöknek, az éppen aktuális tankönyvi oldalról, illetve a másodikosoknak a diktálandó szójegyzékből.

Kiegészítettem a pdf-ben letölthető dokumentumot egy start és egy cél felirattal, csak a könnyebb tájékozódás végett, hisz ne felejtsük el, elsős-másodikos tanulókról van szó. Kíváncsi leszek a fogadtatásra, hiszen holnap fogom odaadni nekik, időkitöltőnek. Ha megtalálták a szavakat, le is kell majd írniuk, így az olvasás mellett az írást is gyakorolják, ami rájuk is fér.





Ha tetszik az ötlet, nyomtassátok ki, és kezdődhet a keresgélés!

Jó játékot, jó tanulást!