2018. február 22., csütörtök

Magánhangzók tanítása fonomimikával 5. Versillusztrációk

Nem tudom, mondtam-e már, hogy vizuális típus vagyok. Emlékszem, annak idején a történelem felelésnél is tudtam, hogy hol járunk (balra, fenn a mit tudom én melyik kép mellett, félkövér betűvel szedve, vagy éppen dőlten), csak éppen amikor rám került a sor, a tananyag nem mindig ugrott be.
Félretéve a viccet, jó pár évvel ezelőtt, szerintem az első vagy második osztályommal tanultunk anyák napjára két dalt (Anyu, végy egy hegyet nékem és az Almafa, körtefa), aminek kicsit sok versszaka volt. A táblára felrajzoltam a vers tartalmát, többször elmondtuk, majd behúztam a  táblai függönyt, és a a gyerekeknek az emlékezetükre hagyatkozva kellett utána mondani. Így egy óra alatt megtanultuk az összes versszakot. Az előző osztályomban volt egy kisfiú, aki nagyon nehezen tanult verset, ez a módszer nála is bevált.

Valami ilyesmi volt a rajz:


Anyu, végy egy hegyet nékem,
olyan magasat,
ha elfárad, ráülhessen
csúcsára a nap –
erdejében madár szálljon,
rókakölyök, őzfi játsszon –
olyan hegy legyen!


Visszatérve a poszt címéhez, ahogy egy korábbi posztban írtam, minden betűhöz tanulunk egy-egy kis verset. Bár ezek csak rövid négysorosak, arra gondoltam, hogy rajzórán, reggelente, esős napokon a szünetekben, vagy időkitöltőként lehetne ezekhez is kis rajzokat készíteni. A gyerekeknek tetszett az ötlet, így kicsit megcsúszva a füzetben való haladástól, de szorgalmasan készülnek a rajzok. Ha végzünk a betűkkel, ezek is bekerülnek a füzetbe, a versekkel együtt. Azon még gondolkodom, hogy kinyomtassam és ők csak beragasszák, vagy küszködjünk azzal, hogy a tábláról ők másolják be. Majd eldöntöm addig. Ha ők írják, gyakorolják a másolást, meg az olvasást, ha kinyomtatom és beragasztják, szépen ott lesz írott betűkkel, és esetleg szívesebben olvasgatják. 
Eddig 8 vershez készült illusztráció. Amint elkészülünk, a többit is megmutatom.







Annyira lelkesen rajzolnak, és születnek a szebbnél szebb művek, hogy elhatároztam, ha minden verset megrajzoltak, rendezünk egy kiállítást, és díjazzuk a legszebb munkákat. Már be is szereztem (szereztettem) egy két apróságot. A Pepco-ban a nagyobbik lányom 40 Ft-ért vett zsírkrétákat, de lesz színes ceruza, vízfesték, matrica, levélpapír (lányaim gyerekkori gyűjteménye), cukorka is a díjak között. Ők még nem tudják, de mindenki kap majd valamit.






Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is a gyerkőcökkel!

Jó kreatívkodást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése