2018. február 15., csütörtök

Magánhangzók tanítása fonomimikával 3. Versikék

A múlt heti hangoztatás közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha minden hívószóhoz lenne egy kis versike. Lehet, hogy van is valahol, de gondoltam, nem keresgéléssel töltöm az időt, hanem vagyok én olyan "költő", hogy összehozzak néhány négysorost. Napról napra szaporodtak a versek,  a családtagok véleményét meghallgatva csiszolgattam rajtuk ha kellett, de közben el is kezdtük tanulni. (Annyira belejöttem, hogy néhány szóhoz 2 versszakot is sikerült összehoznom.)

Nagy örömömre tetszett a gyerekeknek, és ami a legnagyobb elismerés volt a számomra, hogy múlt pénteken, mikor a tanítás végén pakoltak be a táskájukba, valaki elkezdte mondani, aztán az egész osztály bekapcsolódott és mindenki verselte sorban azokat a kis versikéket, amiket addig tanultunk. (Ma az ó volt soron, egyet tanulunk naponta.)  

Mutatom nektek is, hátha valakinek megtetszik. Bár nem művészi alkotások, mégis van mondanivalójuk, (nevelési célzatuk), az osztályomban több tanulónak volt hozzáfűznivalója, így beszélgettünk is a bennük foglaltakról, miután megtanultuk. 

Kép forrása



Anya, apa elfáradtak,
alszanak a nagy fa alatt.
Hagyd most őket pihenni,
meseszépet álmodni!

֍               ֍

Állj, ha mutatja a lámpa,
vagy a rendőr így csinálja!
Tudja ezt már minden gyerek,
piros tilos, ha zöld mehet.

֍               ֍

Sokat eszik a medve,
ettől jön meg a kedve.
Eper, szeder, cseresznye,
neki kedvenc csemege.

֍               ֍

Házat épít Péterke,
gyorsan jár a kis keze.
Hogy a nagyi ne fáradjon,
liftet is épít bele.

֍               ֍

Int a tavasz, vigyázz ravasz!
Int a nyár, a Balaton vár.
Int az ősz, kertek alatt jár a csősz.
Int a tél, vár a tavon a jégpáncél.

֍               ֍

Levelet ír Marika,
most a Mikulásnak,
arra kéri, hozzon neki
csomagot egy párat.

Visszaír a Mikulás,
teljesül a vágyad,
aki ilyen jó gyerek
megérdemel párat.

֍               ֍

Mesét olvas édesanya,
hallgatja őt kicsi fia.
Rókáról és farkasról,
Juliskáról s Jancsiról.

֍               ֍

Ólálkodik a róka,
libahúsra  vágyik,
de a kutya lesben áll,
szegény róka pórul jár.

֍               ֍

Reggelihez készülünk,
tejet önt apa,
üres gyomorral nem megy 
iskolában a munka.

֍               ֍

Bodri kutyánk a hű társunk, 
vigyáz reánk, őrzi házunk.
Éjjel-nappal őrködik,
minden zajra felugrik.

֍               ֍

Mátyás király nagy király volt,
rá a nép hálával gondolt. 
Uralkodott hazánk felett,
legyőzte az ellenséget.

֍               ֍

Kishajó úszik a Tiszán,
a partról figyeli Milán.
Kíváncsian várja, kiköt-e hajója
a folyó másik partján.

֍               ֍

Nyugdíjba ment nagyapó,
ül a puha székben,
dolgozott ő eleget
egész életében.

֍               ֍

Űrhajó, űrhajó,
benne ülni volna jó!
Űrhajóznék este-reggel,
szállnék fenn a fellegekben.

Mindez azonban csak álom,
de álmomban kipróbálom. 
Űrhajózok, messze szállok, 
csillagokkal táncot járok.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése