2016. szeptember 13., kedd

Tanulmányi munka értékelése: olimpiai kabalákkal

Lassan két hete, hogy járunk iskolában, amibe ismét csak nehezen rázódunk vissza. (Nem tudom, hogy a meleg, vagy mi az oka?) Így még fontosabbnak tartom a motiválást, a dicséretet meg a játékot, mint eszközt. Nem részletezem, tudjátok, mire gondolok. Korábban ITT mutattam az egyik dekorációnkat, és utaltam is rá, hogy az idén az olimpia körül fogunk egy kicsit forgolódni: az lesz a tesi- és egyéb órák témája, már amennyire lehetőségünk van, illetve  a szorgalmat is azzal fogom értékelni.
Ez így is történik már egy hete, csak posztot nem sikerült írnom róla, eddig. Most viszont megmutatom, hogy állt össze a dolog, és aki szeretné, annak e-mail-ben el is tudom küldeni. Használja mindenki kedvére!






Tehát:
1. Mindenki választott magának egy kabalát, a korábbi nyári olimpiai játékok figurái közül. Ez a kis kabala kerül majd fel a dobogóra, ha a tulajdonosa valamiben aznap jól teljesít. (A képeket a Google segítségével keresgéltem, és tettem egy Word dokumentumba.)





2. Készült egy igazolvány, amire mindenki ráírta a nevét, választott egy sportágat (ami érdekli), illetve egy egyesületet, aminek "játékiból" a tagja. Ennek a hátoldalára kerül majd fel, ha valamilyen sportágban dobogós helyezést ér el. Ehhez ez az igazolvány adta az ötletet:

FORRÁS


Ilyen lett a miénk:


Kitöltve, aláírva, fényképpel ellátva, lepecsételve:



3. Nyomtattam egy "Versenyeredmények" elnevezésű lapot, ahová az órai munkákért kaphatnak matricákat. (Ekkor kerül fel a kabalájuk a dobogóra.) Naponta egy matricát lehet szerezni, ugyanúgy, mint tavaly a szuperhősök esetében.  5 matrica után lehet pörgetni a ruletten, ugyanúgy, mint tavaly.





4. Végezetül pedig mutatom azokat a matricák, amelyeket ITT találtam. Kicsit javítottam rajta, méreteztem és Wordbe illesztettem, amit utána etikett papírra nyomtattam. Kész a matrica. Szeptemberben és októberben fogunk olimpiát "játszani", addig használjuk ezeket az igazolványokat,  matricákat, egyebeket. (Van, akinek már összegyűlt az 5.)




Ha tetszik az ötlet, készítsétek el és alkalmazzátok ti is!



3 megjegyzés:

  1. Fantasztikus energiád van hogy ennyi mindennel foglalkozol a tanítás és természetesen a család mellett! Arról már nem is beszélek hogy azért néha pihenned is kéne:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Éva! Ha jön az ihlet, akkor képes vagyok éjfélekig is fel lenni. A családom már leamortizálódott 2 főre, így kevesebb feladatom van hét közben. :))))

      Törlés
  2. Kedves Sucika!
    A matricás dokumentumot szeretném elkérni. Mi is olimpiai projektet csinálunk. Köszönöm!

    VálaszTörlés