2016. szeptember 23., péntek

Nyári élményem

Nem tudtam írni az elmúlt napokban. Szerintem lesz ez még így egy párszor az elkövetkezendő időkben. Aki kolléga, tudja miről beszélek, aki nem, az pedig nem biztos, hogy elhinné, hogy mi mindennel telnek a napjaim. Éppen ezért most utólag szeretném megmutatni gyorsan, hogy mik is készültek az elmúlt rajzórákon, hogy megmaradjon az "utókornak". 
Nem tudom, hány iskola hány pedagógusa rajzoltatta meg az alábbi napszemcsis ötletet, én közte voltam. Az ötlet már régebben ott volt a Pinterest-es mappámban, a kivitelezésre most került sor. Nagyon tetszett a gyerekeknek, és éppen ma szedtem le a faliújságról, hogy a többi munkák is felkerüljenek pár napra. Mert ugye alkotunk szorgalmasan, csak idő nincs semmire. (Mármint hogy lefényképezzem és megosszam, illetve kitegyem a teremben.)

A forrás két helyről származik, ezek turmixolásából készültek gondolom mások munkái is, csak ugye nagyobb a dicsőség, ha valaki saját ötletként tünteti fel. (Bocsi, hogy ezt írom, de épp most olvastam az egyik csoportban, hogy mennyire dicsérték valakinek az "ötletét", amit én 2012-ben készítettem.)


FORRÁS

FORRÁS

Tudom, hogy már aktualitását vesztette a dolog, de nekem is emlék, és jövőre is rátalálhat valaki. Egyébként szemüveg sablon mind a két helyen van, de bárki készíthet önállóan is.
Mi ezt használtuk:


A gyerekek munkái ilyenek lettek. Sajnos csak ez az egy kép készült róla akkor, de hétfőn még a legjobbakról készítek néhányat, és pótlólag felteszem.










2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon jól sikerültek! Gratulálok! :) Szép hétvégét! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Neked is szép hétvégét! :))

      Törlés