2016. március 17., csütörtök

Modern művészet: "Rejtett" tojás és társai

Bocsánat a művészeti irányzatokhoz értőktől, de a fordító így fordította le annak a bejegyzésnek a címét, ami ezeket a képeket tartalmazta. Sajnos nincs időm, hogy utánanézzek és meghatározzam a művészeti irányzat, vagy ág nevét, meg egyébként is. Úgy gondolom, nem nagy bűn a részemről, ha ezt éppen nem tudom. (Bár csak ennyi lenne, amit nem tudok!)

A lényeg az, hogy pár hónapja csücsül a gondolatbeli tarsolyomban ez a néhány kép, amit mindenképpen el szerettem volna készíteni húsvétra. Hasonlóval már próbálkoztunk az idei, illetve az elmúlt tanévben is, ha jól emlékszem mind a két alkalommal ősz tájékán. Akkor láttam meg ezeket a képeket, és a Pinterest-es mappámba el is mentettem. 




FORRÁS


Miután a képeket kinyomtattam, a gyerekek könnyedén kiszínezték a 2. rajzórán. Előtte beszélgettünk a színekről, megbeszéltük, hogy milyen színeket célszerű használni, hogyan kell színezni, hányféle zsírkrétát használhatnak, aztán ez lett belőle. Sajnos a fényviszonyok sem voltak a legjobbak, természetes fénynél azért jobban elválik a kép a háttértől.





Ha ti is szeretnétek valami hasonlót (vagy még szebbet) készíteni, kattintsatok a FORRÁS szóra, és töltsétek le a nektek tetsző képet!

Jó kreatívkodást!





2 megjegyzés: