2014. május 30., péntek

Textil macik és egyéb ötletek sablonnal

A múlt szombaton egy budapesti kiránduláson vettem részt a lányommal. Voltunk a Planetáriumban, majd a Városligetben. Összekötve a kellemest a még kellemesebbel, megbeszéltem egy találkozót egy kedves internetes ismerősömmel.
Már régóta szemezgetek a húgom és a volt kolléganőm által készített terítőkkel és egyéb hasznos kézimunkákkal, így elhatároztam, hogy valami ilyesmi ajándékot készítek erre az alkalomra. Miután végignéztem a tarsolyomban fellelhető ötleteket, erre a macira esett a választásom. (A terítő túl nagy falat lenne még nekem, de nyáron szeretnék azt is készíteni.)

Szerencsére volt itthon polár anyag és flíz is. Könnyű volt elkészíteni, és nagy örömömre a megajándékozottnak is tetszett. Azóta újabb két maci készült, ismét ajándékba. Szóval beindult a macigyártás.

Ha valakinek megtetszett a kis mackó, és szeretne egyet, itt a lehetőség, készítsen saját kezűleg. Az ötletet és a szabásmintát INNEN vettem, ahol emellett számos egyéb textilfigura is megtalálható.







Az én mackóim:





 Tavaly nyáron horgolni tanultam meg, az idén a varrásé lesz a főszerep. Már alig várom!



6 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy aranyosak lettek a macik! Megnéztem a többit is de talán ez a legegyszerűbb. Egyből az jutott eszembe hogy készíthetnék ilyen macit én is a két kicsi unokámnak! Az hogy tudsz horgolni nagyon jó dolog a varrás sem nagy ördöngösség majd meglátod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, te meg nagyon aranyos vagy. :))
      Szerintem is ez a legegyszerűbb, ezért is esett erre a választásom. Hál' Istennek, amibe eddig belefogtam, minden sikerült.

      Törlés
  2. Milyen jó, hogy Te sem unatkozol sosem, nagyon ügyes vagy!!!:))) Sok sikert hozzá, lassan én is visszarázódom a varrásba...:) Annyi mindent beterveztem a nyárra egyébként is, hogy örülök, ha egy részét meg tudom valósítani. Ez nekünk kikapcsolódás kategória!:) Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. Ha egy nap 48 órából állna, talán jutna idő az unatkozásra is. Én is sok dolgot beterveztem, ez a kikapcsolódás lesz nekem is. :))) Puszi

      Törlés
  3. Nagyon aranyos macikák!!!Ügyes vagy Icu!Varrni én is nagyon szeretnék,de a horgolási mániám még "nem enged rá időt"....:)))Jó tanulást kívánok neked,és sok szépséget sikerüljön elkészítened!Azért pihenj is a nyáron:))Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Belli! Párhuzamosan fogok horgolni és varrni. Nálam ez lesz a pihenés. :)) Puszi.

      Törlés