2014. május 17., szombat

Tevékenykedés az Angry Birds figurákkal

Ha már megosztottam néhány kreatív Angry Birds ötletet, mutatom az egyéb feladatokat is, melynek főszereplői ezek a madárkák. Úgyis közeledik a tanév vége, játékosabbra lehet venni a figurát. (Bár én mindig próbálok becsempészni az óráimra egy-két ilyen jellegű feladatot. Sokkal lelkesebbek, ha azt mondom, feladat jön, mintha azt, hogy nyissátok ki a könyveteket!"

Ezek a feladatok elsősorban ovisoknak, elsős-másodikosoknak valók, de ötletadónak mindenképpen jók.


Az első három feladat, amely ugyanarról az oldalról való dobókockás játék. (Nekünk nagy kedvencünk mindenféle dobókockás játék.) Ha más számokat írtok a mezőkbe, nagyobbak is tudnak vele játszani. Mindenesetre én készítettem egy-egy üres táblát.








A következő kis anyag 60 oldalnyi feladatot tartalmaz. Van ebben betűfelismerés, számolás, kreatívkodás, játék. Minden, amivel játékosan tanulhatunk (is). Ízelítőül néhány kép.









Ez a másik szintén egy gyűjtemény, ahol több, mint 50 ötletet találhatunk, ha van időnk klikkelgetni. Szeretem az ilyen gyűjteményeket, ha valaki egy ilyenre ráakad, biztosan talál köztük kedvére valót.




Rögtön az első egy olyan oldalra vitt, ahol szintén egy kis gyűjtemény volt. (Tic-tac-toe, Bingó, stb.) Ami ezen az oldalon a legjobban tetszett, hogy a szerző összegyűjtötte azokat a madarakat, amelyek a valóságban pirosak, kékek, stb. A baj, hogy nem tudtam az oldalról letölteni, viszont egy egyszerűbb kártyajátékot igen. A másikat majd nyáron elkészítem.





Jöjjön még egy két jó dolog, az 50-ből.

Forrás

Forrás


Forrás



Végül egy régi ismerős. Valószínűleg mutattam már, de most ismét idekívánkozik a Dobj egy ... Angry Bird-öt játék. 

Forrás



Remélem tudtam mutatni néhány újdonságot mindenkinek.

Jó böngészést, jó játékot!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése