2014. január 7., kedd

Fejlesztő feladatok kicsiknek nemcsak a tél jegyében

Már tavaly ráakadtam arra a külföldi oldalra, ahol tematikusan vannak úgynevezett pakkok, vagyis egy csomagban egy témához kapcsolódóan írásmozgás fejlesztés, számolás, puzzle, stb. Nem emlékszem, hogy megmutattam volna, mivel általában az osztályomat érintő dolgokat tettem közkinccsé inkább.

Amiért most mégis szóba hozom annak két oka van: az idén elsősöket is tanítok, így jól jön egy-két feladat. A másik pedig, hogy újabb oldalra bukkantam, ahol szintén találtam egy karácsonyi illetve egy téli csomagot. Környezetből éppen a télnél járunk, így kapóra jött.

Azért szeretném rá felhívni a figyelmeteket, mert ugye nem mindegy, hogy költünk-e kiadványokra pénzt, vagy otthon kinyomtatjuk, ami éppen megfelel a gyermekünk érdeklődésének.


Róla van szó:

Forrás


Van itt számos téma: Ünnepek, évszakok, állatok, virágok, helyek, növények, és azon belül karácsony, újév, ..., vagy éppen tavasz, nyár, ... méhecskék, dinoszauruszok, ... nem sorolom tovább. Látogassatok el az oldalra és válasszatok!

New Year Unit


Top 10 2013




Tudom, hogy már elmúlt karácsony, de ugye lesz jövőre is, így gondolom, nem gond, ha most egy füst alatt mind a kettőt megosztom Veletek. Mind a kettő több, mint 100 oldalas, így biztosan találtok benne kedvetekre valót.

Karácsonyi nyomtatható Pack gyerekek életkora 2-7 70 + tevékenység, amely egy sor készség | | Gift of Curiosity
Forrás

Karácsonyi nyomtatható Pack gyerekek életkora 2-7.  Több mint 70 tevékenység középpontjában a formák, színek, minták, rejtvények, labirintusok, a finom motorikus, a matematika és a műveltség.  | | Gift of Curiosity




Ez a másik most időszerű, így bizonyára sok örömet fog okozni azoknak a gyerekeknek, akik ezzel foglalatoskodhatnak. Számukra ez továbbra is csak játék, és ez a lényeg.

Winter Printable Pack with 77 activities for kids ages 2-7 || Gift of Curiosity
Forrás

Winter Printable Pack with 77 activities for kids ages 2-7 || Gift of Curiosity


Ha megadjátok az e-mail címet a fenti linkre kattintva, a szerző elküldi nektek. (Bár ha nekem írtok, én is tudom továbbítani.)

Jó játékot!




16 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az oldalt. Tudnál segíteni, hogy hol találom az oldalon belül a letölthető dolgokat? Nem vagyok túl jó angolból, és akárhogy keresem sehol sem találom...

    VálaszTörlés
  2. szívesen elfogadom a sok ötletet, kérlek erre a címre küld.
    emesecsoltko@yahoo.com
    további kreatív ötleteket kívánok.

    VálaszTörlés
  3. én is szeretném elkérni, nagyon jók! pekbiro@gmail.com
    Köszi, hogy írtál róla bejegyzést és felhívtad rá a figyelmet! Szuper a blogod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elküldtem mindenkinek, jelezzetek vissza, ha esetleg nem kaptátok meg!

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  4. Ha lehet, én is kérném. nagy.zsuzska@gmail.com
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  5. Én is szeretném elkérni, buciu_melinda@yahoo.com
    Köszönöm szépen

    VálaszTörlés
  6. Szeretném én is kérni, ha lehetséges.
    agibecsi@gmail.com
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Szeretném én is kérni, ha lehetséges.
    agibecsi@gmail.com
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Szeretném én is kérni, ha lehetséges. Köszönöm szépen előre is.
    eva.gmate@gmail.com
    Nagyon jó kis oldal. :)

    VálaszTörlés
  9. Én is szeretném, ha elküldenéd az alábbi email címre: beresnyakcsilla@gmail.com Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Szia en is szeretnem koszonom! osvald.timea@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sajnos új gépem van, a régiről pedig vagy töröltem, vagy nem tudom hová tettem, a lényeg, hogy per pillanat nem találom. Ha a hétvégén esetleg lesz időm, alaposabban utána nézek. De ha a FORRÁS szóra kattintasz, és regisztrálsz az oldalon, utána mindegyik pakk letölthető lesz számodra.

      Törlés
  11. Szia! Szeretném én is kérni! Köszönöm előre is! Marcsi
    email cím: kuimarcsi@gmail.com

    VálaszTörlés
  12. Szia! Szeretném én is kérni! Köszönöm előre is! Marcsi
    email cím: kuimarcsi@gmail.com

    VálaszTörlés
  13. Én is szeretném kérni.
    gabriella014@gmail.com

    VálaszTörlés