2013. április 7., vasárnap

Anyák napi műsor

A héten nagyon sok dolgom volt, de sikerült péntekig minden feladatot megoldani. Bár minden hét ilyen jól érne véget!

Elkészült az anyák napi műsorom, pénteken ki is osztottam a gyerekeknek. Nem tudom, más hogy van vele, de én minden évben újat írok. Most is rászántam több, mint 2 órát, hogy a régieket átolvassam, aztán egyik sem nyerte el a tetszésemet. (Pedig annak idején mindegyik tetszett.) Ezt tavaly is eljátszottam, de időhiány miatt gondoltam rá, hogy átnézem, hátha most valamelyik újra megtetszik. De nem. Így elkészült a legújabb. Olvassátok el, hátha valakinek elnyeri a tetszését, és nem kell saját műsor összeállításával küszködnie. 



A rendszeres olvasóimnak szívesen elküldöm a versgyűjteményemet, ha esetleg saját műsort szeretnének, és éppen verseket keresgélnek. Legnagyobb részét évekkel ezelőtt könyvekből gépeltem be, később az internetről is töltöttem le párat.




ZENE. Emberek: Tábortűz


Horváth Emerencia : Kis madárka

Kis madárka énekel a faágon
Lepketündér mosolyog a virágon
A madárka azt dalolja,
Lepke a virágnak súgja:
Minálunk nagy ünnep van ma
Édesanyák napja.

Jó édesanyákkal mi is szívből ünneplünk
Boldogsággal telik meg hálás szívünk.
Buzgó imánk azért száll ma
Őt az Isten százszor áldja,
Hosszú, boldog legyen élte,
Öleljen a szívére!




Kálmánczy Zsófi: Édesanyám

Május első vasárnapján
hogy is köszöntselek?
Ékes szóval mit mondhatnék
édesanyám neked?
mivel kezdjem el a listát,
köszönetek hosszú sorát?
Azzal tán, hogy megszülettem?
Vagy már ahogy vártál engem?
Ahogy este elaltattál?
Vagy napközben cirógattál?
Hogyha kellett, megdorgáltál,
vagy a búban vigasztaltál?
Olyan hosszú ez a lista,
nem is érem végét soha.
Ahelyett hát, hogy töprengek,
listát írok, sorba veszek…
Hozzád futok, megölellek,
érezd mennyire szeretlek!



Édesanyám, neked adunk...
(népköltés)
Édesanyám, neked adunk
minden évben egy napot, 
de te nékünk életednek
minden napját átadod.
Nincs az égen annyi csillag, 
se fűszál a réten, 
mint ahányszor kell, hogy mondjam
ki is vagy te énnekem.
Megköszönném, hogy velünk vagy, 
s nem ér minket szenvedés, 
arra nem csak ez az egy nap, 
de egy élet is kevés.




Mentovics Éva: Színes virágcsokor

Tarka rétről kanyargós út 
szalad be a vadonba.
- Ünnep van ma, ünnep van ma! -
Kismadár is dalolja.

Nyári lombok hajladoznak,
tarka lepkék szállnak.
Mit adjak e szép ünnepen 
az édesanyámnak?

Ha a Napot fényes égről
kezembe foghatnám,
rákötnék egy piros masnit, 
és ölébe adnám.

Hogyha a sok fénylő csillag 
elérhető lenne,
nekiadnám azt is szépen 
egy csokorba kötve.

Ha a fénylő, kerek Holdat 
kezembe vehetném,
pislákoló kis lámpásnak
szobájába vinném.

De mivel az égbolt távol, 
őket el nem érem,
kötök egy szép tarka csokrot
kint, a kerek réten.

Ez a színes virágcsokor 
elsuttogja halkan,
amit neked édesanyám 
mondani akartam.




Kiss Jenő : Édesanyám !

Elérkezett anyák napja,
mit is mondjak Teneked?
Ó, engedd, hogy megcsókoljam
símogató lágy kezed.

Köszönöm a jóságodat,
kék szememben könny ragyog,
Tudom, minden gondolatod
örömöd csak én vagyok!

Ugye érzed jó Anyácskám,
én is szeretlek hően,
Ígérem, hogy amíg élek
Érted dobog a szívem.


ZENE: Flowers:  Ha szól a dal


Veres Csilla : Anyák napjára

Anyák napja hajnalán
Felkeltem már jó korán,
ébredtem a napsugárral,
meg a nyíló gyöngyvirággal.

Szedtem csokrot, csudaszépet,
szívem szőttem közepébe,
ha most harmat lehetnék,
rózsa szirmán nevetnék.

Köszöntelek édesanyám 
eme május reggelen,
jóságodat, lágy hangodat
soha el nem feledem.

Szívem őrzi szelídséged,
aranyhajad illatát,
elringató halk dalodban
ajkad puha mosolyát.

Köszönöm, hogy vigyázol rám,
ha kell, ápolsz engemet,
tudom, hogyha bármi fáj is,
csak hívnom kell tégedet.

Köszönöm, hogy megtanítasz
mindarra, mi jó, s mi szép,
ígérem, hogy legjobb leszek
néked e föld kerekén.

Fogadd tőlem ezt a csokrot,
s kicsi szívem melegét,
ezen a szép anyák napján  
ezt adom most neked én.





Gyárfás Endre : Anyámnak

Alighogy kelsz, már gondot ád a reggel,
Tejért indulsz kocogó üveggel,
Kenyeret sütsz, vagy érte mégy a pékhez
S már mondanám : Anyám, pihenj, elég lesz!

Pedig csak most kezdődik napi munkád,
Temérdek terhet, koloncot rakunk rád,
Ruhát piszkolunk, gyűrünk, szaggatunk,
Terád hárítjuk sok apró bajunk.

Ha itt legbelül, szívünkben bármi bánt,
Neked mondjuk csak el, Édesanyánk.
S a boldogságot, jó hírt, örömet
Kivel is osszuk meg, ha nem veled?

Mit gyermek nyújthat át, olyan kevés,
Sas röpte mellett lepkeröppenés.
De Anyánk – s ezt majd tettel mondjuk el –
Minden virágnál többet érdemel.




Édesanyám, mit segítsek?

Édesanyám,
mit segítsek?
Cukrot törjek,
hozzak lisztet?

Megpörköljem 
tán a kávét?
Elszaladjak
hagymaszárért?

Neked száz és
egy a dolgod,
míg ebédünk
egybehordod;

Míg az asztal 
megterítve,
csak te fáradsz,
te s megint te!

Ámde én nem 
hagylak téged,
tétlen mint is
nézhetnélek!?

Megtennék én
mindent érted,
minden gondtól
megkíméllek,

Hogy vidáman
élj sokáig,
s ifjan lásd meg
unokáid.




ZENE: Pintácsi Viktória: Anya csak egy van


Mentovics Éva: Köszönöm, hogy itt vagy nekem!

Bármi bánat érte lelkem, 
könny áztatta szemedet.
Örömömben, vígságomban 
szemed velem nevetett.

Megtanítasz minden jóra, 
repítesz a nagy hintán.
Rajtakapsz egy huncutságon, 
szemed vígan kacsint rám.

Ha elestem, felemeltél, 
megpusziltad sebemet.
Minden egyes mozdulatod 
áthatja a szeretet.

Elmesélném, m’ért szeretlek?
Bíz, azt estig mondhatnám.
Köszönöm, hogy itt vagy nekem
édes, drága jó anyám!





Szeresd édesanyádat

Ő az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
Ő az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
Ő az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
Ő az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.




Molnár Endre : Nagyanyámnak

Nagymamámhoz menni
nagyon szeretek,
habos kávé vár ott
s torta szelet.

Kalács is van nála
benne mazsola,
Legédesebb mégis
az ő mosolya.

Nagymamánál lenni
mindig csodaszép,
jó uzsonna után
vár a hintaszék.

Amíg ringatózva 
beszélek vele,
megsimogat mindig
lágyan a keze.

Én a nagymamámat
nagyon szeretem,
mert csak szépet és jót
ad mindig nekem.

S úgy köszöntöm este,
ha megyek haza,
a viszontlátásra
drága nagymama.





Nagyanyónak 

Édes-kedves Nagyanyókám! 
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak 
is van édesanyja. 
Reggel mikor felébredtem 
az jutott eszembe, 
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe. 
Egyik csokrot neked szedtem,
odakünn a réten, 
Te is sokat fáradoztál 
évek óta értem. 
Kimostad a ruhácskámat, 
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni 
kevés lenne ez a nap. 
Köszönöm, hogy olyan sokat 
fáradoztál értem, 
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem.



ZENE: Judit és a zenemanók: Nagymami

Anyák napján mit kívánjak?

Anyák napján mit kívánjak?
Szépet, jót és drága dolgot?
Azt kívánom, minden mama
legyen boldog, nagyon boldog.

Ajándékul anyák napján,
Anyukámnak mi lehetne
Szívből mondom és kívánom
Mindig legyen vidám kedve.




Blaskó Mária : Köszöntő versek

Anyák napja ünnepére
Édesanyám , drága,
Száll az égbe hű szívemnek
Könyörgő imája.
Édes Istenem, jó Istenem
Esedezve kérlek

Az én drága, jó anyámnak
Adj sok boldog évet,
Sokszor-sokszor legyen neki
Még anyák napja .
S minden tovatűnő évet
Öröm beragyogja.

Lehessek én jó anyámnak
Mindég örömére
Ha felnövök, nálam legyen
Boldog öröksége!




Szántai Sándor : Ismerek egy házat

Ismerek egy házat
Csak egy kicsi szoba
Az én szívem mégis
Úgy vágyódik oda.

Hazafelé megyek
S úgy tekintek rája
Mint egy gyönyörű szép
 Aranypalotára.

Még azért se adnám
Édesanyám házát
Benne az életem
Kevés boldogságát.

Ismerek egy házat
Csendes kicsi hajlék
Benne az életem
Végéig ellaknék.





Kéry Viola : Anyák napi gazdagság

Úgy szeretnék venni neked gyémántot és aranyat.
Nem tehetem, ezért mondom versben el e szavakat.

Tudnod kell, hogy úgy gondolom, örülök, hogy élek,
És ha újra születhetnék, neked születnék meg.

Mert a lélek gazdagságát nem pótolja semmi,
Fontosabb, hogy itt vagy, látlak, s velem akarsz lenni.

Fontosabb az, amit érzel, ha a neve szeretet,
Minél többet adsz belőle, annál több lesz teneked.

Úgy szeretnék odaadni, mindent, ami szép,
Remélem, hogy nagykoromban megtehetem még!





 Ha azt adnám, amit érdemelnél
Minden nap tejben-vajban fürödhetnél.
Szél meg nem fúhatna, bánat sem érne,
Mert aki bánt, az meglakolna érte!
Ha hálám elvárnád anyaságodért, az életemért,
A virrasztásokért, a gondoskodásért, simogatásért,
A milliónyi – mindig jó tanácsért, az édes tejért,
A foszlós kalácsért… biztos, hogy rövid volna rá az élet; 


ZENE: ÚGY SZERETNÉM MEGHÁLÁLNI...
( a zene alatt a vers megy tovább)

De anya vagy, a hálát nem igényled.
Te boldoggá szépülsz, ha évi pár napon
Gondolatom és szívem Neked adom!
Hogy elhitessem Véled mit tegyek?
Én egész évben … egyformán szeretlek.


ZENE: ÚGY SZERETNÉM MEGHÁLÁLNI...


A dal első versszakát közösen énekeljük, utána kerül sor az ajándék átadására. 

Talán egyszer fordult elő, hogy nem ezzel a Kovács Kati számmal zártuk az anyák napi műsort. Nem találtam még az évek során olyan dalt, ami ehelyett jobb lenne, pedig van, több, mint 100 a gyűjteményemben. 





10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép versek!!Köszönjük!!A képeslap nagyon szép!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Már kész a prototípus, a jövő héten el is készítjük. :))

      Törlés
  2. Te is egy kincs vagy kedves Icu! Már felakartalak rakni a szülők a gyermekekért blogra , de holnap fel is teszem ezt a sok szép versedet, mert téged úgysem tudlak felűlmúlni!!! Köszönet a munkádért!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép műsor lesz! Nálunk az óvodában is mindig a Kovács Kati szám alatt adják át az ajándékot és ha addig nem (ami mondjuk nálam még soha sem jött össze)akkor ott biztosan elsírom magam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezzel a sírással én is így vagyok. Régebben mondtam egy kis beszédet, de már évek óta nem tudok. Háttal állok a szülőknek, úgy navigálom a műsort, mert félek, ha rájuk nézek én is elsírom magam. Itthon a Pintácsi Viki számon sírtam, a zenék hallgatása közben.

      Törlés
  4. Szép verseket választottál, egyébként én is mindig így vagyok, hogy kétszer ugyanazt és ugyanúgy nem szoktam!!!:))) Mentovics Éva verseit szeretem nagyon.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Szóval ez akkor nem egyedi betegség, hogy 1 műsor 1 év. :)))
      Mentovics Éva nekem is az egyik kedvencem. :)

      Törlés
  5. Köszönöm.Szépek a versek , a dalok.Szeretem az írónő verseit.

    VálaszTörlés