2015. november 23., hétfő

Adventi várakozás tevékenykedve - kész az adventi naptárunk

Amikor blogírással kezdtem el foglalkozni, napokat töltöttem azzal, hogy más blogokat próbáltam keresni. Mivel nem sok mindent konyítottam hozzá, az elején nagyon lassan ment. Pontosabban szólva sok-sok blogot találtam, csak nem vágott az én érdeklődési körömhöz. 

Éppen ezért nagyon megörültem, mikor egy olyan külföldi blogra akadtam, amit aztán sokszor felkerestem, mivel nagyon sok hasznos ötlettel szolgált. Azon az oldalon találkoztam először egy olyan listával, amely az adventi időszak minden napjára adott egy ötletet, mit lehet csinálni kis gyerekekkel. Azon az éven több ötletét átvettem, de ugye az iskola nem az a hely, ahol minden úgy megy, ahogy eltervezzük. 

A későbbi években válogattam a korábbi évek anyagából, az idén viszont elhatároztam, hogy összegyűjtök minden jó ötletet a Pinterest-en, és a nekem legjobban tetszőket valósítom majd meg.





Úgy gondoltam, hogy 2-3 nappal korábban teszem fel az aktuális tevékenységet, hogy aki hasonlóan szeretné kitölteni az adventi várakozást, és velem tart, legyen ideje előkészülni rá. A tervem az, hogy a napi ötletek mellé raktározok néhány olyan ötletet, (színezőkre gondolok itt főleg) ami gubanc esetén kiválthatja az előre eltervezettet. 

Addig is, míg erre sor kerül, mutatom nektek, a fent említett blogger idei válogatását, aztán majd belenézek én is, hátha mutat valami szuper dolgot. Ha az oldalán lejjebb görgettek, megtaláljátok a korábbi adventi gyűjteményeit is.

FORRÁS


Mivel hétfőnként van technika óránk, és ugye jövő héten már advent, így ma az osztályban elkészítettük a korábban mutatott manós adventi naptárunkat. Először úgy gondoltam, hogy színes papírból fogjuk elkészíteni, de aztán eszembe jutott, hogy van néhány dekorgumim, amiből azért látványosabb lenne a dolog. Aztán ahogy keresgéltem, filc- és polár anyagok, polár sálak is a kezembe akadtak. Végül úgy döntöttem, hogy minden anyagot leviszek az iskolába, és a gyerekekre bízom a választást. Három prototípus készült, ami alapján a gyerekek dönthettek. Érdekes, hogy a polár- illetve filc anyag tetszett nekik, csak 1 tanuló kért dekorgumit, és 1 tanuló tarka vásznat, ami semmilyen egyéb kiegészítést nem igényelt.

Íme prototípus és a végeredmény: 








Ti milyen adventi naptárral készültök?

Ha megtetszettek a kis manócskák, készítsétek el ti is! Jó kreatívkodást!






2 megjegyzés: