2015. augusztus 6., csütörtök

Műveletek gyakorlása vécégurigával

Még az előző tanévben láttam egy jó kis ötletet a műveletek gyakorlásához. Pdf formátumban le tudtam menteni a feladatlapokat, csak fel kellett volna ragasztani egy chipses dobozra. Volt az is, csak idő nem, így nem készült el, viszont mentettem magamnak az ötletet. Aztán most, hogy lassan nyakunkon az új tanév, gondoltam készítek egyet, hogy lássam, tényleg működik-e. 



Forrás
HA ti is szeretnétek letölteni, itt már a pdf-es formátumot találjátok rögtön:
http://regionivcat.wikispaces.com/file/view/PringlescanManip.pdf/135743429/PringlescanManip.pdf 


Kinyomtattam egy szorzás és egy osztás gyakorló lapot, majd nyírtam, vágtam, ragasztottam és  .....valahogy nem lett az igazi. Fehéren maradt egy sáv, így azt akárhogy forgattam, egy szorzási sor kimaradt. Arra gondoltam, hogy biztos az én hengerem nagyobb, mint amire készült a lap, ezért gondoltam, hogy egy kicsit megszerkesztem. Sitty-sutty, készen leszek vele néhány perc alatt.







Aztán eszembe jutott, hogy nem biztos, hogy érdemes elfecsérelni annyi sok dobozt, ha már szerkesztem, inkább vécégurihoz igazítom a méretet. Akárhogy próbáltam kicsinyíteni, igazgatni, sehogy sem jött össze. Míg kb 1 óra küszködés után rá nem jöttem, hogy az üres táblázatos lapon egy sorral kevesebb van. Persze, hogy 10 sorra nem passzol a 9-es sor. 
Miután erre rájöttem, újból küszködtem egy kicsit, de végül én győzedelmeskedtem. A szorzás elkészült, a többi még várat magára. Ha átszerkesztem, ígérem, felteszem azokat is.




Ha szeretnétek ti is egy ilyet, felteszem a képet, de ha így nem működik a dolog, írjatok e-mail címet, és Word formátumban átküldöm. Már csak azért is, mert vécéguri is többféle van. (Ez Zewa-ra készült.)



Jó tanulást, jó játékot!




3 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen! Mindenképpen ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen. Remélem, te nem fogsz vele annyit küszködni, mint én. :)))

      Törlés
  2. halmaihelga@gmail.com címre kérhetem a wc papír gurigásat?
    köszönöm

    VálaszTörlés