2015. augusztus 6., csütörtök

Abacusan vetélkedő: A 4 égtáj viadala: Nyugat

Végezetül jöjjön az Abacusan Stúdió által a 2014-15-ös tanévben meghirdetett "A négy égtáj viadala" vetélkedő "NYUGAT" feladatsorának bemutatását. Tőlünk nyugatra kalandozhatunk a feladatok révén, megismerhetjük a nyugati országok népeit, kultúráját. Az előző háromhoz hasonlóan ez az összeállítás is 3-4. osztályos gyerekeknek készült. Pdf formátumban megtaláljátok a Stúdió honlapján, valamint egyéb  vetélkedők feladatsorait is 3. osztálytól 12. osztályig. 

Amerika. A Föld egy korábban egységes kontinensnek tekintett része, amely két különálló kontinenst foglal magába: Észak-Amerikát és Dél-Amerikát. Gyertek velünk az „Újvilágba”, ismerjétek meg népeiket, kultúrájukat, állat-és növényvilágukat!

1. Az indiánok ősei 12-15 ezer évvel ezelőtt vándoroltak be az amerikai kontinensre, és lassan benépesítették az egész földrészt. Néhol hatalmas birodalmakat hoztak létre, mint például a maják, az aztékok vagy az inkák, másutt vadászatból vagy éppen földművelésből élő nomád törzsekké váltak.

Melyik szín melyik birodalmat jelöli? Írjátok a keretekbe! Mely mai országok területén éltek az aztékok, maják, inkák? Írjátok a vonalra!




       
    ____ / 9 pont

2. Az egyiptomiakhoz hasonlóan a maják is önálló írást hoztak létre, de elolvasásuk sokkal összetettebb. Rendkívül egyszerűen megfejthető azonban a maják számrendszere. A számokat függőlegesen, alulról felfelé írták úgy, hogy a legalacsonyabb értékű szám volt alul, a legmagasabb pedig legfelül. A számok leírásához pontot és vonalat használtak. A nullát egy kagylóval ábrázolták, egy pont az egyet jelentette, egy vonal az ötöt. A régi maják 20-as számrendszerben számoltak. 

a, Végezzétek el az alábbi műveleteket, az eredményt arab számmal írjátok be! (Segít a táblázat.)








b, Most írjátok át maja számokra a feladatot, és az eredményt is úgy jegyezzétek le!
 
      ____ / 7 pont



3. Arra a kérdésre, hogy ki fedezte fel Amerikát, a legtöbben azonnal Kolumbusz Kristóf nevét mondanák. Ez igaz is, meg nem is, mert az ő nevével forrt össze az Újvilág felfedezése, de korábban élt vakmerő utazók sokkal előbb kikötöttek Amerika partjainál. Az alábbi szövegből ti is megtudhatjátok, hogy kik jártak korábban ezen a vidéken.

A X. században a viking hajósok hatalmas távolságokat tettek meg a zsákmányszerzés, illetve új termékeny területek meghódítása reményében. Amerika partjaira is ez az ösztönző erő vitte őket. Ehhez a felfedezéshez azonban jelentős mértékben hozzájárult a szerencse is. 
987 körül egy bizonyos Bjarne izlandi hajós az egyik útján rendkívül sűrű ködbe került. Képtelen volt tájékozódni, mivel sem a napot, sem a csillagokat nem látta, így hosszú ideig ismeretlen irányba haladt. Mikor aztán végre felszállt a köd Bjarne pompás erdőkkel borított partvidéket pillantott meg hajója előtt. Ezen az ismeretlen vidéken azonban nem mert partra szállni, ezért északnak fordult és néhány nap alatt eljutott a vikingek lakta Grönlandra. Bjarne elbeszélése felkeltette Szerencsés Leifnek (Leif Erikson) az érdeklődését. Különösen a sűrű erdők ragadták meg képzeletét, mivel a hajóépítéshez fa kellett Grönlandon pedig erdő nem nőtt. 1000 körül kelt útra Leif dél felé. Hosszú, fárasztó utazás után egy kopár, sziklás partvidéket pillantottak meg, melyet Hellulandnak (Kőországnak) neveztek el. Valószínűleg Új-Fundland vagy Labrador keleti partjain járhattak. Ezután még délebbre hajóztak, és néhány nap múlva sűrű erdővel borított táj képe tárult a szemük elé, mely a Markland (Erdőország) nevet kapta. Még délebbre haladva egy erdős, ligetes részre bukkantak, ahol kikötöttek. Itt vészelték át a telet, és mivel szőlőt is bőségesen találtak a környéken, ezért ezt a földet Vinlandnak (Szőlőországnak) nevezték el. (Valószínűleg Észak-Amerika 40. szélességi foka körüli partvidékén lehetett.) 
A sikeres felfedező út után a viking hajósok még évekig jártak Vinland földjére szőlőért és fáért, sőt kereskedtek is az ott élő őslakókkal. Azonban a békét hamarosan ellenségeskedés váltotta fel, és a vikingek végül is kénytelenek voltak meghátrálni az őslakosok hatalmas túlereje elől. 
Ezt a felfedezést mind Izlandon, mind Dániában és Norvégiában számon tartották a későbbi korokban is, ám ezek a hírek Európa más részeire nem jutottak el. Így történhetett, hogy ezután még közel ötszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Kolumbusz személyében újra európai ember lépjen Amerika földjére, és újra felfedezze azt, immár véglegesen.


a, Igazak, vagy hamisak az alábbi állítások? Írjátok a vonalra!
- A viking hajósok zsákmányszerzés és új területek meghódítása miatt indultak útnak. _____
- 987 körül egy norvég hajós vágott neki az útnak. _____
- Abban az időben vikingek laktak Grönlandon. _____
- Leif Eriksont Szerencsés Leifnek is nevezték.  _____
- 1000 körül Leif nyugatnak vette az irányt, és így jutott el Labradorba. ____
      
 ____ / 5 pont


b, Milyen helyekre jutott el Leif Erikson? Kössétek össze a táj jellemzőit az elnevezésükkel, és a jelentésükkel!

sziklás partvidék Markland Kőország
sűrű erdős táj Helluland Szőlőország
ligetes rész szőlővel Vinland Erdőország
      ____ / 3 pont


4. Kolumbusz Kristóf 1492. augusztus 3-án három, fából ácsolt vitorlásból álló flottával indult útnak Palos kikötőjéből. Kolumbusz a Santa Maríát kormányozta, mögötte haladt a Pinta és a Niña. Pótoljátok a táblázat hiányzó adatait a megadott szókártyák segítségével!




        ____ / 5 pont


5. Amerika felfedezésének 500. évfordulójára készült el az a kalandfilm, melynek címe: 1492 – A Paradicsom meghódítása. Zenéjét Vangelis komponálta, melyre magyar szöveg is készült. Ha pótoljátok a magánhangzókat, megismerhetitek a dal első két versszakát.


Sz__z  t__ng__r__r  f__rd__l  __ll__n__nk,
sz__z  sz__lv__h__r  k__zd  v__l__nk.
N__ncs  __l__l__m,
n__  __  f__l__l__m,
__s  __gyr__  f__gy  __mb__r__nk.

T__z-,  __s  sz__lv__h__r  p__szt__t  m__nd__n__tt,
s  __  j__  r__m__ny  __ly  k__v__s.
B__r  h__rc__l__nk,
m__g__s  l__z__d__nk,
s  __z  __l__t__nk  sz__nv__d__s.

   ____ / 4 pont




6. Amerikában még ma is számos indián népcsoport él. Az alábbi táblázatban 12 népcsoport nevét találjátok. Segítségül megadtuk a neveket. A szavak vízszintesen, függőlegesen és átlósan is lehetnek. Ha sikerült megtalálnotok, keretezzétek be a szavakat!




    ____ / 6 pont


7. Bizonyára tudjátok, hogy az indiánok híres nyomolvasók voltak. Ti felismeritek az alábbi lábnyomok alapján, melyik állatról van szó? Kössétek össze az állatokat a lábnyomokkal! 




    ____ / 8 pont


8. Mennyire ismeritek az indiánokat? Válaszoljatok az alábbi kérdésekre! A helyes választ aláhúzással jelöljétek!

Mi a neve az indián sátornak?                      jurta, tipi, iglu
Miből készítették a sátrat?                           bivalybőr, fakéreg, nád
Mi a neve az indiánok cipőjének?                 szandál, saru, mokaszin
Mi volt az ősi fegyverük?                            tomahawk, dárda, puska
Mit hordtak a fejükön?                                 fejdísz, kalap, turbán
Mivel díszítették?                                       szalagokkal, madártollal, gyönggyel
Hogyan üzentek egymásnak az indiánok?      sms-sel, füstjelekkel, galambbal
Mire vadásztak?                                         bölény, vaddisznó, róka
Melyik kontinensen éltek?                          Amerika, Ázsia, Európa
Mi volt a csónakjuk neve?                           kajak, karakk, kenu



____ / 10 pont


9. Az 1862-65-ös polgárháború után az északi államok húshiánytól szenvedtek. A cowboy-ok a déli vidékekről hajtották, terelték a marhákat, miközben a szállítmány sorsát banditák és ellenséges indiánok veszélyeztették. 
Kihez mi tartozik? Ha kitaláltátok, írjatok I (indián) vagy C (cowboy) betűt a képek melletti négyzetekbe!


  ____ / 4 pont



10. Az alábbi képből kivágtunk 5 darabot. Tévedésből azonban más darabok is közé keveredtek. Keressétek meg, melyik az az 5 darab, amelyik illik a képbe! Írjátok a számukat a megfelelő üres négyzetekbe!



    ____ / 5 pont


11. Kicsoda, micsoda? A leírások alapján milyen Amerikához kapcsolódó dologra ismertek rá? Írjátok a képek számát a meghatározás utáni négyzetekbe!


    ____ / 7 pont



12. A feladatok révén sikerült betekintést nyernetek az „Újvilágba”. Végezetül az lesz a feladatotok, hogy készítsetek egy totemoszlopot vagy egy álomfogót! (Vagy készítsetek egy indián tipit!)


   ___ / 7 pont



Remélem elnyerte a tetszéseteket a négy feladatsor. Aki kedvet kapott, hogy tanítványaival  vagy gyermekével benevezzen valamilyen versenyre, az látogasson el Az Abacusan Stúdió honlapjára, ahol 2015. augusztus 18-án kerül sor a 2015-16-os tanév versenyeinek meghirdetésére.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése